Félelem, gyűlölet, indulat

Kettészakadt ország ez, és még jó ideig az is marad. A közelgő parlamenti választások vélhetőleg minden eddiginél durvább légkörben zajlanak, amely nyilván nem javít majd a helyzeten. De miből is fakadnak az indulatok, amelyek még a karácsonyi asztalnál is több családban okoztak kisebb-nagyobb nézeteltéréseket?
Amíg a pártállam KISZ-vezérei, ügynökei miniszterelnökök lehetnek és kormányzati pozícióhoz jutva a rendszerváltó erőket oktathatják ki a demokrácia írott és íratlan szabályairól, addig itt nem változik meg semmi. Ez az ugyanis, ami Magyarország egyik felének jelenleg megemészthetetlen tény. Nehezen teszi magát túl az ember azon, hogy a magát szociáldemokratának tartó baloldal 1990 óta kizárólag a kommunista diktatúra működtetői közül, az MSZMP, illetve a KISZ vezetőiből tudott miniszterelnököt jelölni. A pufajkás kormányfőt követte egy szt-tiszt, akit egy, a rendszerváltás zűrzavarában ifjú kommunistából vadkapitalistává átvedlő figura váltott. Horn Gyula, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc hitelét múltjuk zúzta és zúzza porrá. A jelenlegi miniszterelnök személyét, próbálkozzék bármilyen kommunikációs stratégiával, a társadalom jelentős része nem tudja elfogadni.
Ha pedig valaki felteszi a kérdést, hogy mit keresnek ezek a személyek még mindig a közéletben, akkor válaszul rövid úton szélsőségesnek bélyegzik. Ehhez igazán értenek a baloldal emlőin csüngő sajtóbirodalom működtetői. Bárkiből képesek az országra veszélyt jelentő, félelemkeltő személyt kreálni. Amenynyiben szükséges, médiasztárt csinálnak a ránézésre beszámíthatatlan Bácsfi Dianából, akit, miután a kamera előtt átszellemülten lendít néhányat a karjával, összemosnak a hazai jobboldallal. Valami ilyesmi történik most Kerényi Imre körül is, bár a jeles színházi rendező jóval nagyobb kaliber.
A KISZ-vezérek, az MSZMP KB-tagok, az szt-tisztek ugyanakkor pontosan tudják, hogy ők maguk honnan jöttek és kik is valójában, mégis hazugságban élnek már tizenhat éve, de még mindig kellően motiváltak a hatalom megszerzésére és megtartására. A Fideszt és annak elnökét szélkakasnak nevezik, a befolyásuk alatt álló lapokban, híradókban a feketéről is be akarják bizonyítani, hogy fehér.
És éppen azzal a legnehezebb vitatkozni, aki a feketét fehérnek nevezi. Mert, ha már ilyen szinten zajlanak a szóváltások, borítékolni lehet a kibékíthetetlen konfliktust. Az igazságtartalom mára a tűréshatárt meghaladó mértékben szorult a politikai kommunikáció hátterébe. Oldalas, fizetett újsághirdetésekkel bombáznak mindenkit nap mint nap. A gazdasági tárca megállapításain vélhetőleg Kóka János is csak mosolyog. A baloldali hírmagyarázók persze a fejüket elfordítva ilyenkor nem a közpénzek elherdálásán csámcsognak, inkább Orbán Viktor vályogházával foglalkoznak.
Emellett a pornográf műfajban is maradandót alkotó Bolgár György és hírhedt társai szakmai etalonnak tekintve magukat jelentős energiákat fordítanak a jobboldali orgánumok, főleg a Magyar Nemzet gyalázására. Hiába, ez az egyetlen napilap, amelyben ők nem publikálhatnak, ahonnan nem vehetnek fel honoráriumot.
Írhatnak viszont a Népszavában, amelynek főszerkesztője, Németh Péter a napokban ünnepélyesen jelentette be, hogy a lap ezentúl szociáldemokrata fejléccel jelenik meg. A ceremónián jelen volt Gyurcsány Ferenc kormányfő, Hiller István, az MSZP elnöke, több szocialista képviselő, köztük Lendvai Ildikó, Suchman Tamás és Kapolyi László. Utóbbi, a milliárdos üzletember tudatta, hogy az általa vezetett Kelemen Gyula Alapítvány együttműködési megállapodást kötött a lappal. A legszebb ebben az egész történetben, hogy Németh Péter több nyilatkozatában is nyomatékosította, a Népszava független. Hát persze, Péter. Az. Független. A fekete meg fehér.
Ezek a függetlenek teszik szóvá, hogy a Magyar Nemzet sok helyreigazítási pert veszít. A gyakorlat azt mutatja, hogy aki újságcikkek nyomán perel, az az esetek kilencvenkilenc százalékában nyer. Nyert például pert a Magyar Nemzet ellen Endrényi Éva, aki minduntalan azt hajtogatta, hogy ő nem élettársa, csak egy távoli ismerőse Kovács László jelenlegi EU-biztosnak. Az ügy szépséghibája, hogy most ugyanez az Endrényi Éva fűnek-fának arról nyilatkozik: őt bizony Esztergomban eljegyezte Kovács László, aki azt is megígérte neki, hogy nőül veszi, sőt Brüsszelben többször a feleségeként mutatta be. Ennyit a vesztes perekről meg az igazságról, a feketéről és a fehérről.
Térjünk vissza a függetlenekhez. Bennük az a jó, hogy minden reakciójuk kiszámítható. Ők jövőre is háborognak majd azon, hogy Orbán Viktor országértékelő beszédet tart. Elmondják majd ezredszer, hogy az igazi demokrata az Országgyűlésben beszél, ott ugyanis reagálhatnak a politikai ellenfelek is. Persze ennek ellenére a Fidesz elnökének minden szavát figyelik majd. A tanácsadók által megkomponált reagálások pedig ott sorjáznak majd a lapokban, tele lesznek velük a hírműsorok. Nyilatkozik majd fű, fa, virág, a kormányfő, minden pártelnök, tucatnyi politológus.
Borítékolhatóan a választások előtt kikerül majd a polcokra egy független gyöngyszem által megírt könyv. Kende Pétert ismét megihlette Orbán Viktor. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy miről is szól majd az új alkotás, ám annyi bizonyos, hogy abban folytatódik a volt kormányfő személyiségének rombolása. A függetlenek ugyanis fáradságos munkával, a baloldali politikai akaratnak megfelelően alakították ki Orbán Viktorról azt a képet, amely a volt kormányfőt diktátori hajlamokkal megáldott, arrogáns, nagyképű, gőgös, politikusként ábrázolja. Egy korábban nyilvánosságra került cselekvési terv ismeretlen szerzői még nőügyek felemlegetését is szükségesnek tartották. Bár a dokumentumon a Miniszterelnöki Hivatal fejléce szerepelt, kormányzati oldalról cáfolták, hogy ahhoz bármi közük lenne. Tény azonban, hogy az iratban felsorolt lejáratóakciók egy része az elmúlt időszakban megvalósult. A függetlenek elérték, hogy a társadalom egy meghatározhatatlan része osztja az Orbán Viktorról elterjesztett állításokat. A Fidesz elnökétől egyesek valamiért tartanak. A félelemből gyűlölet, a gyűlöletből pedig indulat képződött.
Az indulatok jogosságáról lehet vitatkozni, de azok csak az idő múlásával csitulnak majd az elfogadható szintre. A családi botrányokat is okozó kettészakítottság ugyanis akkor érhet véget, amikor a pártállam működtetői és feltétel nélküli kiszolgálói eltűnnek. Eltűnnek a sajtóból, az Országgyűlésből, a polgármesteri hivatalokból. Eltűnnek a közéletből. Ezt a folyamatot a 2006-os országgyűlési választásokon fel lehet gyorsítani, csak el kell menni szavazni.
Az előre hozott kampány hevében a puskapor szagát már mindkét fél érzi, ám az egyik, a régi reflexeknek megfelelően, még ezt is letagadja. Letagadja, holott már fél évvel a választások előtt csúcsra járatták a sokszor az adóforintjainkat sem kímélő kampánygépezetüket, adatbázisokat állítottak össze, plakátokkal borították el az országot, párthirdetések garmadája jelent meg a lapokban a Playboytól a Népszabadságig.
Mi jöhet még? Az talán nem történhet meg, hogy Gyurcsány Ferenc vállon löveti magát, és nemzeti hőssé válik, de a kormányfő amerikai tanácsadói bizonyára sokakat megdöbbentenek még az elkövetkező néhány hónapban. A gazdaság kiemelkedő mutatóira hivatkozva esetleg hazánk meghirdeti az űrprogramját, és 2010-ben már magyar ember sétálhat a Marson. A gyurcsányi ambíciót ismerve tényleg a csillagos ég a határ.