Gazdaságpolitikai fordulatra van szükség

Orbán Viktor tavaly nyáron kérte fel Matolcsy György és Cséfalvay Zoltán gazdasági szakembereket, hogy szervezzenek párbeszédsorozatot a gazdasági élet szereplőivel. A gazdasági konzultáció során közel 300 gazdasági szervezetet kerestek fel levélben, és majdnem száz személyes találkozót is rendeztek. Közzétettek egy adókirakó programot is, amelyre 11 ezer testreszabott adójavaslat futott be. A konzultáció tapasztalatairól, a vállalkozók elképzeléseiről Matolcsy Györggyel, a gazdasági konzultáció elnökével és Cséfalvay Zoltánnal, a konzultáció szóvivőjével beszélgettünk.

Hazánkban eddig nemigen történt ilyen széles körű egyeztetés a gazdaság helyzetéről, hiszen több százezer vállalkozás és egyéni vállalkozó véleménye fogalmazódott meg. Hogyan merült fel a gazdasági konzultáció ötlete?
Matolcsy György: Ahogy az ígéretes ügyeknél lenni szokott, több forrásból is jött az ösztönzés, hogy vizsgáljuk meg a gazdaság jobbra fordításának lehetőségét. Vállalkozók, kamarák és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség is fellépett ezzel az igénnyel: a döntő Orbán Viktor felkérése volt. Azt várták tőlünk, hogy járjunk a végére, miként kezelhetők a gazdaság jelenlegi problémái. A vállalkozók elmondták: tudják, mi a baj, s a megoldással is tisztában vannak. Természetes is volt, hogy őket kell megkérdezni, mert munkát a vállalkozók képesek adni, s a következő években erre lesz a legnagyobb szükség a magyar gazdaságban. Ilyen konzultációra 1997–98-ban már volt példa, amikor Orbán Viktor a Fidesz gazdasági programjának megalapozásához kérte ki a gazdasági élet szereplőinek véleményét. Ezt követően a Széchenyi-terv kidolgozása előtt is egy éven át gyűjtöttük a társadalom, a gazdasági élet és a tudomány szereplőinek elképzeléseit. Ennek eredménye lett a végleges Széchenyi-terv. Most nyáron pedig Orbán Viktor megkérdezte, hogy indítanánk-e olyan jellegű konzultációt, mint a Széchenyi-terv megalkotása előtt, de szélesebb körben, mert a Fidesz vezetői szeretnék tudni, hogy a gazdaság szereplői miként gondolkodnak a jelenlegi helyzetről.
A torz gyakorlat áttörése
Cséfalvay Zoltán: Furcsa országban élünk. Nálunk azt kell megmagyarázni, ami máshol a norma, a megszokott gyakorlat, és szemrebbenés nélkül megyünk el amellett, ami abnormális. A gazdasági programok készítésének normális menetrendje szerint – legalábbis Hegyeshalomtól nyugatra – előbb a pártok sokoldalúan egyeztetnek az üzleti élet szereplőivel, s csak ezután, erre építve fogalmazzák meg javaslataikat. Ezzel szemben a hazai gyakorlat az, hogy a gazdasági programok a pártközpontok és háttérműhelyeik homályában készülnek, senkivel sem egyeztetve, senkivel sem megvitatva, majd ezután ezt a programot mint minden programok legjobbikát megpróbálják „eladni” a vállalkozóknak és a választóknak. Sőt nálunk ennek az abnormális gyakorlatnak már-már kultusza van, kezdve a „szakértői kormánytól”, a Bokros-csomagon át, egészen az úgynevezett száz lépés programjáig, amelyről még a nagyobbik kormányzó párt is csak utólag szerzett tudomást. Ezek azonban nem gazdasági programok, legfeljebb reformdiktátumok! Nem véletlen, hogy a gazdaságpolitikai tankönyvek, persze ismét csak Hegyeshalomtól nyugatra, ezt a fajta gazdasági programalkotást, Platóntól kölcsönözve, a „jó akaratú diktátor” programjának nevezik. Mi már egyszer megpróbáltuk áttörni ezt a torz hazai gyakorlatot, hiszen 2000-ben a Széchenyi-terv is a gazdasági szereplőkkel folytatott hosszú párbeszédsorozat eredményeként született meg. Éppen ezért szívesen vállalkoztunk az újabb feladatra. Igaz, most sokkal összetettebb munkát kellett elvégezni, és kell is majd végezni. A Széchenyi-terv fejlesztéspolitikai program volt, a mai helyzet viszont már a gazdaságpolitika gyökeres átalakítását kívánja meg.
– Érte önöket meglepetés a konzultációk során?
M. Gy.: Két dolog lepett meg, s nagyon sok mindenben megerősödött korábbi véleményem is. Az egyik, hogy minél kisebb volt a megkérdezett vállalkozás, és minél távolabb működött a fővárostól és az autópályáktól, tulajdonosa annál inkább beszélt bajokról, sőt gazdasági válságról. Azt mondták, hogy a polgári kormány idején csökkent az államadósság, az államháztartás hiánya, a munkanélküliség; a jelenlegi ciklusban viszont mindhárom emelkedett – ez látszik felülről. Alulról pedig az, hogy a körbetartozás miatt veszélybe kerülnek a meglévő munkahelyek és a vállalkozások, nő a csődök száma, magyar tulajdonú cégek nem nyernek a közbeszerzéseknél, s a magyar tulajdonú vállalkozások nem tudnak beszállítani a multinacionális vállalatoknak. Felülről az állam pénzügyi válsága látszik, alulról a gazdasági válság fenyegetését érzékelik. Az Európai Unió pénzügyi és gazdasági vezetői, továbbá neves külföldi elemző és hitelminősítő intézetek is ugyanúgy vélekednek államháztartásunk helyzetéről, mint számos hazai közgazdász: tehát kívülről és belülről a kép nagyon hasonló.
Arra sem számítottam, hogy a vállalkozók szinte egyöntetűen az élő munkára rakódó járulékok – lényegében megfelezését –, 16 százalékra csökkentését kérik, ha csak egyetlen feltételen lehetne változtatni a magyar gazdaságpolitikában. Igen érdekesnek bizonyult az adókirakó programunk, melynek segítségével 11 ezer vállalkozó számította ki a saját vállalkozására vetítve, hogy miként tudna sikeresebben működni, s arra a következtetésre jutottak, hogy a magas járulékok, tehát a tb-adók jelentik a fejlődés legnagyobb akadályát.
Pozitív „csalódások”
Cs. Z.: Két nagyon pozitív „csalódás” is ért bennünket, s mindkettő ellentmond a vállalkozókkal kapcsolatos köznapi előítéleteknek. Egyrészt kiderült: a vállalkozók igenis szeretnének nyugodtan aludni, azaz tisztességesen adózni. Nem önmagában az adók, hanem az irreálisan magas elvonások ellen tiltakoznak. Másrészt igen nagy felelősséggel viseltetnek azok sorsa iránt, akiknek munkát és megélhetést adnak. Szeretnék megtartani alkalmazottaikat, lehetőség szerint szeretnék bővíteni is a létszámot, éppen ezért kérik a járulékok radikális csökkentését. Most már csak az kell, hogy a gazdaságpolitika irányítói is felismerjék végre a pofonegyszerű igazságot: munkahelyeket csakis a vállalkozók képesek teremteni. Kormányzati osztogatásból, csupán attól, hogy a javakat másképp osztják el, mint a mai kabinet, nem lesz nagyobb a jólét. Jólét csak munkából születik, több munkához és több munkahelyhez pedig – szeretjük-e őket, vagy sem – a vállalkozókon keresztül vezet út.
– A gazdasági konzultáció lezárult, vasárnap ünnepélyes keretek között átnyújtották Orbán Viktornak az elkészült összefoglaló könyvecskét arról, hogy mit kíván a magyar gazdaság. Gondolom, önök számára nem ért ezzel véget a munka…
Eljött az aprómunka ideje
M. Gy.: Nem. Hiszen mi, akik szerveztük a konzultációt, úgy gondoljuk, s a szervezetek is így látják, hogy elérkezett az aprómunka ideje. Ki kell dolgozni például a járulékcsökkentés vagy a családi adózás technikai részleteit. Jogászi munkát igényel a közbeszerzésben szükséges fordulat előkészítése. Az egyik legfontosabb feladat, hogy megfordítsuk a külföldi és hazai cégek közbeszerzési pályázatokon elért 70-30 százalékos nyerési arányát. Bajorországban a közbeszerzési pályázatok 95 százalékát bajor tulajdonú cégek nyerik meg, s az arányok lényegében valamennyi fejlett EU-gazdaságban is hasonlók. Jogi és pénzügyi szakértelmet igényel, hogy miként lehet a kereskedelemben a jelenlegi 90 napos fizetési határidőt 30-ra csökkenteni. Erre az aprómunkára azért van szükség, mert a konzultáció során arra kaptuk meg a választ, hogy mit kell tenni, s ezt le kell fordítani arra, miként lehet a javaslatokat megvalósítani.
– Az államháztartás helyzetét figyelembe véve miként látják annak realitását, hogy mindez megvalósulhat?
Cs. Z.: A jelenlegi kormány 2010-ig olyan adócsökkentéssel számol, ami mintegy ezermilliárd forint bevételkieséssel jár, s ezt törvénybe iktatva reálisnak is tartja. Ugyanakkor a járulékterhek közel felezése – ahogyan a vállalkozók javasolják – mintegy ötszázmilliárd forinttal csökkentené az állam bevételeit, vagyis bőségesen beleférne a kormány által tervezett keretekbe. Az igazi kérdés tehát az, hogy ha már egyszer adócsökkentésre szánta el magát a kabinet, akkor ezt a csökkentést milyen prioritások mentén teszi meg. Sajnos az első konkrét lépés: az áfa felső kulcsának csökkentése nem könnyíti igazán a vállalkozások helyzetét, munkahelyteremtő hatása sincs, miközben mintegy háromszázmilliárd forinttal rövidíti meg az állam bevételeit. Valójában csak jóléti osztogatásról van szó, hiszen a kormány árcsökkenés formájában ennyi pénzt szeretne otthagyni a fogyasztóknál. Ezért is próbál olykor piacidegen eszközöket bevetni, hogy az áfacsökkentés hatásai valóban megjelenjenek a fogyasztói árak csökkenésében. Ám, ha ehelyett – ugyanekkora bevételkieséssel – a járulékokat csökkenti, akkor több tízezer új munkahely megszületését is elősegíthette volna. Vagyis a kormány egy jólétinek szánt osztogatással lemondott arról, hogy – a vállalkozókon keresztül – családok tízezreinek nyújtson tartós segítséget és megélhetést. Két gondolkodásmód vitázik itt egymással. Az egyik a jelenlegi kormány osztogató politikája, a másik a vállalkozók által szorgalmazott növekedéspárti felfogás. Úgy tűnik, a konzultáción megszólalt gazdasági szereplők a piacgazdaságból nemcsak azt a törvényt ismerik, hogy a pénz pénzt fial, hanem azt is, hogy a munka újabb munkát teremt.
M. Gy.: Közgazdászként osztom azt a véleményt, hogy lehetséges az a gazdaságpolitikai fordulat, amit a gazdaság szereplői javasolnak. Szerintem ugyanakkor a kényszer is jelen van az elkövetkezendő esztendők magyar gazdaságában, mert a növekedés mai szerény mértéke és szerkezete is tarthatatlan. Az állam nem vállalhat évi 1500 milliárd forint új adósságot, nem lehet 100 forint új jövedelmet 150 forint új adóssággal létrehozni, tehát állami hitelfelvétellel nem fedezhető a gazdasági növekedés. A magas ikerdeficit sem tartható fenn, vagyis az új kormány gazdasági kényszerhelyzetet örököl. Kétféle megoldás között választhat: megpróbálhatja újabb Bokros-csomaggal lefaragni a kiadásokat, vagy új munkahelyek teremtését segítve erősítheti meg a gazdaságot. Ez utóbbi esetben az egészségügyi ellátást is fejlesztheti, a nyugdíjakat is emelheti, de mindehhez radikális járulék- és adócsökkentés szükséges. A jelenlegi munkahelyek megtartása és újak teremtése többletteljesítményt hoz létre, s ebből lesz a gazdasági növekedés. A gazdasági élet szereplői nem új Bokros-csomag, hanem a vázolt tízpontos gazdasági program mellett tették le voksukat.
A feltőkésítés is fontos
– Sokan várják a Széchenyi-terv feltámasztását, s egy új gazdaságpolitikai programban az abban foglalt célnak, a magyar tulajdonú cégek feltőkésítésének is nyilvánvalóan szerepelnie kell…
Cs. Z.: Természetesen. De ma már több kell, és más kell, mint ami akkor még elegendőnek bizonyult. Mivel európai versenytársaikat az elmúlt évtizedekben nemzeti és uniós forrásokból feltőkésítették, nélkülözhetetlen lépés a hazai kis- és középvállalkozások feltőkésítése is, akár egy új, döntően uniós forrásból finanszírozott Széchenyi-terv formájában. Ám, amint a gazdasági konzultáció során kiderült, a magyar gazdaság ma olyan helyzetben van, hogy önmagában ilyen, jelentős vissza nem térítendő támogatásokra épülő program már nem lenne elegendő a problémák kezelésére. Az adópolitika megváltoztatásától a bürokrácia egyszerűsítéséig terjedően alapvető gazdaságpolitikai fordulatra van szükség.
Most a politikai eliten a sor
M. Gy.: A magyar gazdasági élet szereplői úgy látják, hogy nem szabad tovább folytatni a jelenlegi vállalkozáspolitikát, amely hátrányosan megkülönbözteti a hazai tulajdonú vállalkozásokat. Ezért patrióta szemléletű gazdaságpolitikát várnak el a mindenkori magyar kormánytól, amely nem hagyja, hogy a hazai vállalkozások a nemzeti piacon másokkal szemben hátrányba kerüljenek. Ez nem a verseny ellen irányul, hanem éppen az egyenlő verseny feltételeinek megteremtését célozza. A hazai tulajdonú vállalkozások nem fogadják el azokat a többletkockázatokat, amelyek abból adódnak, hogy az állam másoknak többletjogosítványokat, többletlehetőségeket biztosít. Azaz nem fogadják el, hogy az állam a piaci versenyt a hátrányukra károsan torzítja.
A magyar vállalkozások hátrányban vannak az ár- és bérversenyben az ázsiai és kelet-európai cégekkel szemben, a tőkeversenyben az unió gazdagabb országaiban működő cégekkel szemben, miközben térségünk adóversenye is szorítja, a bürokrácia is nyomja őket, s a kormány kiszámíthatatlansága is rontja esélyeiket a külföldi versenytársakkal szemben.
– Óriási gond az is, hogy az uniós támogatásokat nem megfelelő hatékonysággal hívják le, ráadásul gyakran megkésve osztják szét. Ez miként orvosolható?
Cs. Z.: Jelenleg átlagosan 280 nap telik el az uniós pályázatok beadásától a szerződések megkötéséig. Ám ez az idő a Széchenyi-terv korábbi tapasztalatai alapján megfelezhetőnek tűnik. Az eljárási rendszereket egyszerűbbé kell tenni, az uniós források zömét pedig a hazai kis- és középvállalkozások feltőkésítésére kell felhasználni.
M. Gy.: Ha az új kormány célul tűzi ki a bürokrácia egyszerűsítését, az adminisztrációs ügyek intézéséhez szükséges idő és költség megfelezését, akkor az uniós pénzek lehívása is felgyorsul. A Világbank felmérése szerint a magyarországi vállalkozásoknak kétszer-háromszor annyi idejükbe és pénzükbe kerül, hogy elintézzenek egy ügyet, mint az unió más államaiban működő cégeknek.
– Mi lesz a javaslatok sorsa?
M. Gy.: Ígéretünk szerint mindazoknak megküldjük az elkészült összefoglalót, akikkel konzultáltunk, a politikai pártoknak és a miniszterelnöknek is, de honlapunkon is mindenki elolvashatja a teljes összefoglalót. Már nem egyedül a Fidesz válaszát várjuk, hanem a többi politikai párt véleményét is, ám nemcsak mi, hanem a gazdasági élet szereplői is kíváncsiak a politikai elit válaszára.