A rettegés oka

Általános szavazati jogra épülő tömegdemokráciákban két elem bizonyosan nem hiányozhat egy választási kampányból: az ellenfél bírálata (negatív kampány) és az ígérgetés. E jelenségek megkülönböztetés nélküli kárhoztatása a mai közbeszédben felettébb divatos, ámde értelmetlen és kifejezetten káros farizeus nyafogás. A bukott rendszertől megörökölt véleménydeformáló értelmiségi elitünk, benne a jórészt önhibáján kívül felszabadított rabszolgahaddal (sajtó), sokat tett azért, hogy már az első szabad választást se a demokrácia ünnepeként élje meg az ország. Nagyobb bűnük, hogy a demokrácia szabályairól azóta is hamis képet festenek a közvéleménynek. Amikor a választási küzdelemben egymásnak feszülő erők magatartását elemezzük, bíráljuk, nem feledkezhetünk meg arról a közegről, amin keresztül a korteshadjárat történései eljutnak (vagy nem jutnak el) a polgárokhoz. Talán nem is annyira a pártok, inkább e közeg teszi sokszor elviselhetetlenné a magyar politikát.
Egyszer talán a politikai szerencsétlenkedés mintapéldájaként fogják oktatni a Fidesz kampánystábjának magatartását az ártalmatlan, bár kétségkívül a negatív kampány kategóriájában versenyző Magyar Vizsla-kiadvány ügyében. Ám az ekkor megfellebbezhetetlen ítéletet kimondók kevésbé finnyásak, ha egy, az időközi kormányfőhöz közeli intézet szocialista megbízásból készült elmarasztaló jelentést igyekszik objektív véleményként eladni az ellenzéki fellegvárról, vagy ha az MSZP nemtelen egyszerűséggel rasszista ízű kampányfogásokra (23 millió román), belmagyarok és határon túliak egymás ellen uszítására (kettős állampolgárság) vetemedik. És akik most a „felelőtlen” ellenzéki javaslatoktól óvnak, bőszen osztanak-szoroznak, miért nem heveskedtek négy éve az MSZP ígéretesőjében állva? A hamis vagy féloldalas adatokkal operáló önfényezés amúgy alávalóbb az ellenfél számára kellemetlen tényeket hangsúlyozó, s ezzel végső soron a közösség épülésére szolgáló negatív kampánynál: a szocialisták a nagy elszámoláskor csupán azokról a vállalásaikról feledkeztek meg, amelyek végrehajtására felhatalmazást kaptak a választóktól.
A napokban a két nagy párt szinte egyszerre lépett negatív kampányának új szakaszára. A Fidesz a kormányváltó hangulat felpiszkálására a valóságot a lehető legsötétebb színben feltüntető adatokat (munkanélküliség, közüzemi díjak) hangsúlyozza, míg az MSZP kedvelt fegyverét forgatja, amikor a Szövetség ígéreteihez kapcsolt hamis következményekkel riogatja a választókat. Egy-egy ilyen eszköz hasznosságát elsősorban a sikeren vagy a kudarcon lehet lemérni, példánk mégis jól mutatja a különbséget negatív és negatív kampány között. Az ellenzék a valóság egyik elemét ragadja ki, nagyítja fel céljai szerint, a személyeskedést sem mellőző kormánypárt viszont nem létező ördögöt fest a falra, amivel indokolatlan félelmet akar kelteni az emberekben. Nem nehéz eldönteni, melyik módszer az, amelyik a választási győzelem érdekében nehezen gyógyuló sebeket ejtve a politikai közösséget öszszetartó szálakat is szaggatja. Persze irracionális elemei ellenére nagyon is racionális oka van az MSZP riogató rohamának. Túl korán megtett tétjeivel ígéretcsapdában vergődik a hatalma elvesztésétől rettegő párt: egyelőre nem mer rálicitálni a Fideszre, de érzi, hogy amit eddig tett, kevés lehet a végelszámolásnál. (Ráadásul az elemzők is inkább Orbán Viktor évértékelését tartották hatásosabbnak.) Amíg a tanácsadók valami újat ki nem találnak, marad a rutin, a werberi fekete kampány.
Büszke lennék, ha lejáratással nem lehetne választást nyerni Magyarországon – mondta újévkor az államfő. 2002-ben nem volt ok a büszkeségre. És áprilisban lesz?