Szesz

Az idő elromlott, szélvihar süvített egész nap. Napnyugta után érkeztem Bátyaberkire. A háziak roppant szívélyesek voltak, addig nem léphettem át a küszöböt, míg meg nem kóstoltam befőttesüvegből (!) a vidék híres bodzapálinkáját, amely szerintük a hosszú élet titka. Lehet benne valami, mert a kilencvenhetedik évét taposó, makkegészséges Nándi dédpapával az élen a család összes férfi tagja a legsúlyosabban le volt részegedve, egyik nótát ordították a másik után, aztán váratlanul a földre zuhantak, és sírtak. Néhány dalt sietve lejegyeztem, de sajnos egyiket se tudom használni, szövegviláguk ugyanis kizárólag a nemi élet nehézségeire korlátozódik. Pironkodásom láttán a házinéni lánya (Évike) figyelmeztetett, szokjuk meg, hogy az itteni emberek nagyon nyíltak, ráadásul semmi kedvük a bazsarózsáról vagy a betyárokról énekelni.
Vacsorára őzpörköltet tálaltak, hála Tóninak, a családfőnek. Ő a legeredményesebb orvvadász a környéken. Elmesélték, hogy január elején egyszer annyira berúgott kint a határban, hogy amíg a bokor alatt hortyogott, a vadnyulak leették róla a bőrnadrágot, ráadásul valaki ellopta a szovjet golyószóróját is. Fájdalmas veszteség, hogy Tóni olyan öblögetve beszél, hogy egy szavát sem lehet érteni. Sokszor a családja se tudja, mit mond. A vacsorához helyi rizlinget ittunk.
Eltekintve a gyötrő gyomorégéstől, az éjszaka nyugodalmasan telt, egészen hajnalig. Virradat táján Tóni és a tejtestvére (Lali) hat cimborájuk társaságában csörtettek be a szobámba. Kényszeredett mosollyal ültem az ágyban, fürdőzve a savanyú szeszgőzben. Ezek a csupaszőr férfiak demizsonokat ráztak, kurjongatva ugráltak, még a paplanomon is átgyalogoltak, az egyikük, amelyiknek egy foga volt elöl, mellém is akart feküdni. Ha a drága házinéni nem kezdi el verni a fejüket egy vasrúddal, nem is tudom, meddig állt volna a bál.
Reggelire sült szalonnát kaptam. Nehéz étel, de előtte megitattak két pohárka saját főzésű kisüstivel, mert szerintük üres gyomorral nem szabad reggelizni, az a halál előszobája. A sör ellen viszont tiltakoztam. Ők ugyanis reggel sörözni is szoktak, volt már az asztalon tizenhét üres üveg, hatot állítólag Nándi papa nyakalt be. Azt akartam, hogy az öreg mondja magnetofonra az életét, de sajnos félrecsúszott arccal horkolt az ólban, hiába rugdostuk. Kár vele vesződni, legyintett Marcsi mama, a sörre még belöttyintett egy üveg háztartási rumot, olyankor csak arra a kis időre tér magához, amíg eszik. Egyébként Marcsi mama is furcsán viselkedett. Elpanaszolta, hogy talált egy palackot a kamrában, megörült, hogy maradt még őszről kamillatea. Gyorsan lehúzta, közben döbbent rá, hogy zölddiópálinka volt az üvegben. Mire átgondolta, már lent volt az egész. Panaszkodott, hogy szédeleg, aztán láttam is, hogy fejjel előre beesik az edénytartó kredencbe.
Érdeklődtem, van-e olyan idős ember a faluban, aki sok szép régi népdalt tud. Mindjárt Kajtár bácsit ajánlották. Évike kísért át a híres nótafához, egyedül nem akart elengedni, állítólag sok a részeg a faluban. Útközben észrevettem, hogy Évikének ingatag a járása, házfalnak verődik, nekigyalogol a villanyoszlopnak. Félúton se jártunk, amikor szegénykém bezuhant az árokba. Lesütött szemmel vallotta be, hogy felkelés után kortyolt némi meggylikőrt, alig egy liter volt az egész, de neki csak az használ a bánatára. Nem is jött velem nótát gyűjteni, azt mondta, megvár az italboltban.
Kajtár bácsira a fészerben bukkantam rá, a cefréshordók között. Mozdulatlanul állt rézcsővel a kezében, a szeme nyitva volt, kalapja a fülére csúszva, tátogott, mint a partra vetett ponty. Dolgos keze úgy szorította a csorba kis kupicát, hogy alig tudtam belőle kicsavarni. Akkor viszont bömbölni kezdett, követelte, hogy azonnal engedjék szabadon, mert nem követett el semmit. Énekelni sem volt hajlandó, hiába rimánkodtam neki. Hogy elnyerjem a bizalmát, hajlandónak mutatkoztam egy korty pálinkát elfogadni, mire megmarkolta a nyakamat, és közölte, hogy korty nincs, csak teli bögre. Szerencsére tölteni már nem tudott, váratlanul rádőlt a farakásra, és elaludt. Sajnos ez sem jött össze.
Mire visszamentem az italboltba, Évike már nem ismert meg. Sebaj. A söntésben kikértem egy deci kisüstit. Aztán még egyet. Utána megint. Tényleg segít.