Orbán Viktor nevét 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai temetésén tanulta meg az ország. Akkor a fiatalok, a Fidesz nevében alapvető dolgokat mondott ki: „ma sem engedünk a negyvennyolcból, így nem engedünk ötvenhatból sem”. 1956 választóvonal lett az ön számára?
– Inkább azt mondanám: viszonyítási pont, origó. Világítótorony, amely egyértelműen mutatja a magyar demokrácia és a nemzeti függetlenség útját. 1956 olyan tény számomra, mint egy geometriai igazság. Igazság, amely létezik, és érvényes akkor is, ha vannak olyanok, akik erőnek erejével küzdenek, hogy megcáfolják a létét. Ezer könyvvel és utasítással harcoltak ’56 geometriája ellen, százezerszer mondták el, hogy nincs, nem volt, vagy ha volt is, hazugság volt. Erőszakkal tömték a fejünkbe, hogy a párhuzamos nem párhuzamos, a derékszög nem kilencven fok. Nagy Imre és mártírtársai temetése volt az a pillanat, amikor az elnyomott, elhallgatott törvény fénye majdnem teljes tisztaságában bukkant elő. Majdnem, mondom most, majd 17 évvel később, hiszen feltűntek azok is, akik később leradírozták a nevüket a hazug geometria-tankönyvek szerzői közül, és azt kezdték bizonygatni: ők sosem mondták, hogy a háromszögnek négy oldala van, vagy ha mondták, hát a szovjet matematikusokat akarták félrevezetni vele. Egyszóval a Fidesz önmeghatározásában ’56 fontos elem, miként a rendszerváltozás hajnalán fogalmaztunk, morális sarokkő.
– „Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának… ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről…” Ezekkel a mondatokkal negyvennégy éve tartó tabut döntött meg. Hogyan volt ehhez bátorsága? A munkásőrség fegyverben állt, az oroszok is itt voltak…
– A szavaknak nem a kimondásához kell bátorság, hanem a megfogalmazásához. A megfogalmazott mondatok már felelőssé tesznek. A munkásőrség, a pártállam rendőrsége, karhatalma, a háttérben felsejlő szovjet kalasnyikovok inkább csak díszletek voltak, ezért tartoztak gondolkodásom lényegéhez. A fegyveresek nem elhanyagolható hátteret alkottak, de nem is meghatározót. Úgy éreztük, hogy ha felelős szavakat írunk, mondunk, akkor azok ereje le kell hogy győzze az egyenruhákat. Igazi közép-európai idealizmus volt ez. S mint oly sokszor errefelé, az idealisták bizonyultak realistáknak.
– A Fidesz jóváhagyásával fogalmazta a beszédét, vagy többen írták?
– Az akkor tizenegy tagú választmány – két ellenszavazat mellett – hatalmazott fel arra, hogy 1989. március 15. után ismét én beszéljek a Fidesz nevében. A vita csak arról szólt, hogy új arc jelenjen-e meg, azaz nem a személyem ellen volt kifogás. Természetesen arról a választmánynak is határozott álláspontja volt, hogy miről kellene beszélnem. Gondolatokat fogalmaztunk meg, és minden egyes pontról – például arról, hogy az oroszok hazaküldése szerepeljen-e a beszédben – szavaztunk. A Hősök terén elhangzott beszédet végül is én írtam otthon, Agárdon, ahol éppen első gyermekünk születése után laktunk. Volt ugyan egy hosszabb, hétoldalas változat, amelyet Kövér Lacival közösen eszkábáltunk össze egy sörözőben. Ám az időkorlátok miatt csak kétoldalnyi anyagot mondhattam el, így sok minden kimaradt volna az első változatból. A szöveg farigcsálása közben rájöttem, hogy a hétoldalas beszédet húzogatni nem lehet, inkább írtam egy teljesen újat.
– Hogyan reagált felszólalására a hatalom, illetve az ellenzék? Hallatszottak olyan hangok, hogy „állítsátok meg Orbán Viktort”? Már akkor veszélyesnek ítélték meg önt?
– Kaptam hideget-meleget. Horn Gyula, az MSZMP akkori külügyminisztere útszélinek nevezte a hangnemet. Baloldali szervezetek „antidemokratikus, militáns hangokat” emlegettek. Óvatosabb ellenzéki politikusok „felelőtlen és politikai érzék híjával lévő” beszédnek minősítették. Ezt most is annak tudom be, hogy egyesek hamis nemzeti megbékélésre kívánták felhasználni az eseményt, mondván, eljött az összeborulás pillanata, fátylat a múltra. Mi pedig éppen azt akartuk jelezni, hogy nem jár köszönet azért, mert több mint három évtized után megengedik, hogy eltemessük halottainkat. Ne feledjük, egy évvel azelőtt még motoros rendőrök verték szét az emlékezőket. Egyébként nemcsak én éreztem ezt így, más felszólalók, így az ötvenhatos elítélt, Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Munkástanács elnöke, valamint a Recsket megjárt Zimányi Tibor is utalt rá.
– Azt is mondta, hogy a hatodik koporsóban a jövőnk fekszik. Ez még ma is érvényes?
– Keserédesen mondhatom, hogy sajnos máig szóló üzenetté vált. Mert mit is mondtam akkor? Azt, hogy „a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik” a hatodik koporsóban. Ez a megállapítás zárta azt a gondolatsort, hogy 1956 volt az utolsó esély arra, hogy a nyugati fejlődés útjára lépve nyugati mintájú gazdasági jólétet teremtsünk. S a csődtömeg, amely a szovjet típusú rendszer felbomlásához vezetett, egyenes következménye volt az ötvenhatos forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának. Zárójelben csak annyit, hogy ez idő tájt derült ki: Kádárék eladósították az országot. Erről az addig gondosan titkolt tényről Németh Miklós, az utolsó kommunista kormány feje volt kénytelen beszámolni azon a nyáron. Az utódpárti, MSZP vezette kormányok sem szívbajosak, amikor az ország adósságállományának növeléséről van szó.
– Egyre világosabb, hogy a volt kommunisták ki akarják sajátítani 1956-ot, újabban a rendszerváltást is. Azt mondják, hogy az előbbit a revizionisták, az utóbbit a reformkommunisták indították el. Erről mi a véleménye?
– Jottányit sem változott a korábbi véleményem. Hamis és igaztalan a szétesőfélben lévő MSZMP gesztusaként értékelni azt, hogy több mint három évtizedes hallgatás után a rendszerváltás hajnalán már lehetett beszélni ötvenhatról, és még álságosabb e köré glóriát vonni. Az pedig, hogy a rendszerváltást a reformkommunisták indították el, megmosolyogtató kijelentés. Visszakérdezhetnék, hogy ugyan már soroljon föl, mondjuk, egy tucat nevet… Nem egykönnyen állna össze a névsor. Nem árt felidézni akár Pozsgay Imre bejelentésének fogadtatását a népfelkelésről, majd annak a Németh Miklós részéről is ötölve-hatolva előadott értelmezését. Én még emlékszem a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon tanúsított MSZMP-magatartásra vagy az ellenzékkel szimpatizálókat érő vegzálásokra. Tudatos terméke ez annak a baloldali szemléletnek, amely a jó kommunistáktól kezdve a mai szocialistákig a modernizáció élharcosaként igyekszik beállítani a bűnös és hibás társadalmi gyakorlat ellen balról fellépőket.
– Milyen szerepük volt a fiataloknak, egyáltalán a Fidesznek a rendszerváltásban?
– Szerintem fontos szerepet játszottunk. Új, önálló, független és radikális ifjúsági szövetségként kínáltunk alternatívát. A Fidesz 1988. márciusi megalakulásától kezdve aktívan részt vett a rendszerváltoztatásban, sőt – amennyire ezt ereje engedte – az alakítója is volt. Elég talán csak a Fidesznek az Ellenzéki Kerekasztalban játszott szerepét, a későbbi Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások nyomán született megállapodásba bekerülő közjogi javaslatait említeni. A pártállammal szemben fellépő szervezetként, amit aztán az 1990-es választások igazoltak, sikerült – és nem csak a fiatal nemzedék körében – a demokráciát, a piacgazdaságot, nemzeti függetlenséget hirdető gondolkodást vonzóan képviselnünk, a Fidesz programja mögé százezreket felsorakoztatnunk.
– Miért nem írta alá a Fidesz az egyezséget a kerekasztal-tárgyalások végén?
– Nem írtuk alá, de nem is emeltünk vétót. Úgy éreztük, még nem oldódott meg minden fontos kérdés. Ma is úgy gondolom, helyesen tettük a megállapodást szintén alá nem író SZDSZ-szel és a Ligával, valamint a népszavazás kiírását később ugyancsak támogató kisgazdákkal és szociáldemokratákkal, hogy megkérdeztük a népet arról: mikor akar köztársasági elnököt választani; akarja-e, hogy az állampárt elszámoljon a vagyonával; kivonuljon-e az MSZMP a munkahelyekről, illetve megszüntessék-e a munkásőrséget. Azt viszont sajnálom, hogy elsiklottunk az első szabad választások előtt felálló Alkotmánybíróság jelentősége fölött.
– Az MDF–SZDSZ paktum megkötése mennyiben befolyásolta az ország jövőjét? A Fidesz rosszallását fejezte ki.
– A Fidesz nem támogatta a konstruktív bizalmatlanság intézményét, és e tárgyban módosító javaslatot is benyújtott. Elítéltük a megállapodás megtörténtének módját. A titkos tárgyalások és a fű alatti megállapodás éles ellentmondásban állt a történelmi pillanat elvárásaival, a politika, a közélet fel- és kiszabadításának nagy közösségi, nemzeti élményével. Ráadásul úgy láttuk, a paktumkötés helyett jobban szolgálta volna az ország érdekét a két nagy rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ nagykoalíciója. Ezt szorgalmaztuk is, miként szerettünk volna elérni egy olyan alkotmánymódosítást is, amelybe mindenkit bevonnak. Ez sem sikerült, mert az MDF és az SZDSZ paktumot kötött, s így a hosszabb távú alapozásból a többiek, köztük a Fidesz is kiszorult. S lehet, hazabeszélek, de a Fidesz által 1991 tavaszán javasolt, ám meghiúsult hatpárti tárgyalássorozat is lendületet adhatott volna. A spanyol Moncloa-paktum mintájára javasolt szerződésben a legégetőbb politikai és gazdasági kérdésekre adtak volna stratégiai választ az akkori parlamenti hatok, illetve szándékaink szerint a szakszervezetek és a munkaadók.
– Miért kötődött kezdetben az SZDSZ-hez a Fidesz?
– Ez így túlságosan sommás. Létezett számos öszszekötő kapocs, amely a közös ellenzéki létből eredeztethető. Ráadásul ők voltak a legradikálisabb antikommunisták. A radikális felnőttek mindig imponálnak a fiatalabbaknak. Így volt ez a mi esetünkben is. Ugyanakkor a Fidesz mindig is képes volt az önállóságra. Így volt ez akkor is, ha akadtak néhányan, akik kettős, Fidesz- és SZDSZ-tagok voltak. Bár erre MDF-es példa is akadt. Ugyanakkor a Fidesz tagsága sohasem kért az SZDSZ ifjúsági szervezete címkéből. S minden személyes szimpátia ellenére számos kérdésben különbözött a két párt álláspontja.
– Később mi okozta a liberális eszméktől való elfordulást, egyáltalán az SZDSZ-szel való szembenállást?
– Válasszuk ketté a kérdést. A Fidesz minden ellenkező állítás dacára sohasem lett hűtlen a szabadelvű eszmékhez. Ma is híve a klasszikus liberális elveknek, például a polgárok szabadságának, a szabad szerveződésnek, a szólásszabadságnak. Ami pedig az SZDSZ-t illeti, míg a rendszerváltoztatást megelőzően számos kérdésben közel állt a két párt álláspontja, amit az Ellenzéki Kerekasztal munkája vagy a népszavazás is erősített, addig 1990-től a közös ellenzéki élet ellenére is számos ügyben markáns különbség mutatkozott. Példaként említhetném a taxisblokád idején követett Fidesz- és SZDSZ-politika különbségét. Amikor a rendszerváltozás előtt radikálisan antikommunista szabad demokraták 1994-ben beléptek az abszolút többséget szerző MSZP mellé a kormányba, végleg szétváltak a Fidesz és az SZDSZ útjai.
– Kezdetben élesen szemben állt a párt az MDF–FKGP–KDNP koalícióval, s többek között ellene volt a kárpótlásnak, a múlt sérelmei orvoslásának. Miért?
– Egy ellenzéki pártnak az a hivatása, hogy bírálja a kormánypártokat. Szakszerűen, alternatívát kínálva. Mi igyekeztünk konstruktív ellenzékké válni. A kárpótlási parlamenti vitában a Fidesz vezérszónokaként világosan kifejtettem, hogy olyan törvényre lenne szükség, amely megfelelően szintetizálja az igazságosság, a jogszerűség és gazdasági ésszerűség elveit. A T. Ház elé került javaslatot elleneztük, mert az MDF és az FKGP egymásnak ellentmondó elképzeléseit kísérelte meg ötvözni. A Fidesz az Antall-kormány első száz napjáról írt brosúrájában többek között kifejtette: „A kormány nyilvánítsa a javak kártalanításának minden esetét jogtalannak. Ne tegyen különbséget időpont, a javak természete, értéke stb. szerint.” Arra is kitértünk, hogy az eredeti jószág visszaszolgáltatása általában nem lehetséges, ezért egy meghatározott nagyságú alapot szorgalmaztunk a kárpótlásra. Az is tény, hogy a Fidesz politikusai akkortájt keményen bírálták az Antall-kormányt például szakszerűtlenségekért, az idő elvesztegetéséért, ugyanakkor nyilvánvalóvá tettük azt is, hogy demagógiának tartjuk az 1990-ben hivatalba lépett kabinetet okolni a volt szocialista nagyipar összeomlásáért, az alacsony bérekért és nyugdíjakért, a fejlett országoktól elmaradó életszínvonalért.
– Az 1994-es választások előtt szövetséget kötött az SZDSZ-szel. Ennek következményei lettek. A szocialisták hatalmas győzelmet arattak, a Fidesz majdnem kiesett. Felismerték, hogy a Fidesz jobboldalra tolódott?
– Nem csak a Fidesz–SZDSZ vezette szövetség vesztett, az MSZP egyedül kényelmesnek mondható abszolút többséget szerzett 209 mandátummal. Félrevezetőnek tartom a Fideszt a baloldalra sorolni. Fontosabbnak érzem a rendszerváltozás céljait figyelembe vevő osztályozást, és akkor világos, hol foglal helyet a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. A rendszerváltók oldalán. A polgári erők meghatározó pártjává azért vált, mert következetesen képviselte a polgári erők összefogását. Szövetséget épített. Így találtak otthonra a szövetségben a kereszténydemokraták, a kisgazdák vagy a Lezsák Sándor vezette Nemzeti Fórum tagjai. Ezért kötöttünk szövetséget a Vállalkozók Pártjával, a Lungo Drommal, a Fidelitasszal és legutóbb a Magosszal is.
– A Fidesz kilépett a Liberális Internacionáléból, és az Európai Néppárt tagja lett. Ez utóbbi értékeinek a képviselete jelentheti Magyarország megnyugtató jövőjét?
– A Fidesz az előző ciklus közepén döntött a párt új külpolitikájáról, és az akkor már erős néppárti jelleget öltő szervezet kérte felvételét az Európai Néppártba, ahová 2000 szeptemberében társult tagként, majd 2001 januárjában teljes jogú tagként felvették. Az EPP-tagsággal a Fidesz eszmeileg kiegyensúlyozottabb, politikailag erősebb szervezetbe került. Ráadásul az Európai Parlament legnagyobb, néppárti frakcióján keresztül hangsúlyosabban tudunk megjelenni az európai politikai életben.
– Sokat vitázott Antall Józseffel a parlament plenáris ülésein. Mégis sokan úgy tartják, hogy különleges politikai viszonyban volt vele. Értékelték egymást. Mi volt ennek az oka?
– Becsültem és tiszteltem Antall Józsefet. Azokban a vitákban is, ahol elragadott a lendület, s úgy fogalmaztam, ahogy ma már nem tenném, függetlenül attól, hogy tényszerűen igazam volt-e, vagy sem. A rendszerváltás meghatározó, első számú antikommunista vezetőjeként tekintettem rá, és büszke vagyok arra, hogy megtisztelt a barátságával.
– Az ön politikai pályája több mint tizenhat éve töretlenül ível felfelé, volt Magyarország miniszterelnöke, és rövidebb megszakításokkal mindig a Fidesz elnöke maradt. Bár pártja 2002-ben elvesztette a választásokat, mégis a Fidesz a polgári, nemzeti, keresztény erőknek meghatározó ereje, a balliberális oldal legerősebb ellenfele. Az ország kettéosztott. Elfogadható ez?
– Munkám során értem el sikereket, de a kudarcok sem kerültek el. Fiatal, egyetemi éveimben nem erre a pályára készültem, nem így képzeltem el az életemet. Most mégis hálás vagyok a gondviselésnek, hogy így igazította a lépéseimet, mert izgalmas, felemelő, erőt adó, hitet erősítő – igaz, gyakran embert próbáló, sőt gyötrelmes – élményeket adott. Az ország nem kettéosztott, hanem atomjaira hullott. Tizenöt év vadkapitalizmusának következtében általánosan elterjedt a fásultság, a beletörődés, sőt már az önfeladás is. Nem hiszünk magunkban, nem hiszünk egymásban, nem hiszünk a jövőben. Fogy az erőnk, s már annak is örülünk, ha a holnap nem lesz rosszabb. Pedig az élet, a magyar élet is kaland, szépség, vállalkozás, öröm. Annak kellene lennie. S lesz is, hitem szerint. Lezárjuk a közöny és a kíméletlenség korszakát, megteremtjük a magyar szolidaritást, újjászervezzük a gazdaságot, az államot, a politikát. A magyarok újra erősek és sikeresek lesznek.
– Személye állandó támadásoknak van kitéve. Különböző jelzőket aggatnak önre. Volt már Tigris, Goebbels. Megíratott könyvekben gyalázzák. Hogyan viseli el ezt?
– A személyemet célzó támadások, gyakran aljas lejáratási kísérletek életem mindennapi részévé váltak. Tudom, nem nekem szólnak. Valójában nem engem támadnak, hanem azokat az eszméket, amelyeket képviselek, azt a küldetést, amely érdekében nap nap után végzem a munkámat. A keresztény értékekre, a Szent István-i hagyományra épülő, erős nemzeti öntudatra támaszkodó, a világban szétszóródott magyarokat összefogó, a XXI. századot végre megnyerni készülő polgári Magyarországot szeretnék. A családomat és különösen a gyermekeimet célzó, manapság egyre gyakoribb fenyegetések azonban komolyan foglalkoztatnak, hiszen elsősorban öt felnevelendő gyermek édesapja vagyok.
– Egyike azoknak a vezető politikusoknak, akik a rendszerváltás óta a politikai és közélet alakítói. Befejeződött ez a folyamat, vagy tényleg csak módszerváltás történt, ahogy egyesek mondják?
– Változásra van szükség. Hazánk ma még nem ad biztonságos életet, kiszámítható, tervezhető jövőt polgárainak. A sikereseknek új lehetőségekre, a lemaradottaknak segítségre van szükségük. A határon kívül élő magyaroknak nem mostoha, hanem édes anyaország kell. Sok munka vár még ránk.
ruszin szendi
Saját arcképével oszt csomagot a rászorulóknak Ruszin-Szendi Romulusz
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!