Sallaiék edzője kiakadt, de a klub sem hagyta szó nélkül a döntést
A Galatasaray a közösségi médiában kommentálta is az elvett gólt. Miután a VAR felülvizsgálta a gólt, a játékvezető érvénytelenítette azt. Már ebből sejteni lehet, hogy az isztambuli csapatnál a bíró teljesítményével nem voltak elégedettek.
A lefújás után Okan Buruk, a Galata vezetőedzője oda sem ment kezet fogni a játékvezetőhöz, hanem egyből az öltözőbe vonult.
A tréner ezután a török sajtónak nyilatkozott, ahol tovább folytatta a kiakadását, noha csapatával szemben is kritikus volt: – A BL-meccshez képet többet cseréltem a kezdőben, de így sem láttam azt a frissességet, amit reméltem. Csapatként nem volt jó napunk. Ugyanakkor a második félidő elején szabályos gólt lőttünk. Ez teljesen egyértelmű, bárki bármit is mond.
Ezt a helyzetet lesnek befújni, a VAR-t alkalmazni, hatalmas komédia, sőt szégyene a futballnak. Még egyszer mondom, szégyen
– fakadt ki Okan Buruk, aki ezután már kissé reálisabban látta a helyzetet, és gratulált a Konyaspornak a győzelemhez.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!