Ami nem változik

A Klubrádióban a drága Bolgár úr meg az uniszónó hallgatósága triumfál – az egyik téma az, hogy a Magyar Nemzet mikor fog már meakulpázni. Mintha a Magyar Nemzet veszített volna választásokat; mintha egy lap tudna politikai választásokat veszíteni. Persze ha tudna, akkor az azt is jelentené, hogy például a drága Bolgár úr választásokat nyert. Holott a drága Bolgár úr legfeljebb nagyobb gázsit nyer készséges szolgálataiért; de még ez se biztos. (Ha netán érdemeire való tekintettel közszolgálati rádióelnöknek jelölnék, azt mindenesetre a jó ízlés nevében oldalfüggetlenül meg kell vétózni.)
A jelet a híresen demokrata Kuncze, Kovács Pisti hologrammatikus reinkarnációja adta meg: Orbán, aki hatszor-hétszer több szavazatot kapott az urnáknál, mint a kényszeres humorzsák, tűnjön el a politika élvonalából. Orbán az oroszokat küldte ki, Kuncze Orbánt küldené ki. Freudi elszólás, amire kultúrállamokban nem szokás sajtótájékoztatót szervezni. Tiszta sor: Kuncze, Hiller, Kóka, Gyurcsány meg a többiek nyugodtabban vitézkednének egy csíramentesen orbántalanított közéletben: a nemzet manökenjével meg a füllentős Karcsival majdcsak megvívnának valahogy. A Fidesz persze kapja össze magát; újuljon meg, ha tud – de ne kövessen el feltétel nélküli harakirit „a kommunisták kérték, a demokraták teljesítik” alapon. Bár vasárnap óta sok minden megváltozott (hogy minden ugyanaz maradjon: ugyanaz a gyurcsányi krach, akárcsak az unt undokok); van, ami nem változik.
Nem változnak például az erkölcsi értékek. A politikai küzdelem csak a felszín: ettől a tízparancsolat még nem módosul. Lopni, hazudni, csalni továbbra sem ildomos: csak a törvény a tiszta beszéd. Ha valaki egy voksoláson pár százalékkal alulmarad, attól az ellenlábasa morálisan még nem magasztosul fel. S marad a rekordokat döntögető államadósság is: Gyurcsány mindenféle reform-selyempapírba csomagolva olyan szépen meg fogja hazudtolni a saját választási ígéreteit, hogy szolgasajtó és lakájmédia legyen a talpán, ami ebből a slamasztikából kifürdeti. Ráadásul a legrosszabb rémálmaiból jön elő Orbán, mint reaktivált parlamenti frakcióvezető…
Ami nem változik, az például vélhetőleg az, hogy a Klubrádió újabb és újabb helyi frekvenciákat kaparinthat majd meg, hogy az ORTT jóvoltából a pár perces lokális hírek negyedórás hézagait a drága Bolgár úrral meg a drága Orosz úrral töltse meg. Ha egy üzlet beindul, nincs megállás. Gondosan jegelt publicisztikákban már előre megírták, hogy azt fogjuk mondani: mindennek az a fránya médiatúlsúly az oka – röhögjük ki jó előre, aki ezzel jön majd. Csakhogy ettől ez még a csökött magyar demokrácia permanens botránya. Hol van az rögzítve az alkotmányban, hogy az egyik félnek mindig nyolcvan méter előnyt kell adnia a százméteres síkfutásban? Hol van az megírva, hogy a diktatúra erőviszonyait kell rögzíteni egy demokráciában? Mivé lennének ezek az urak egy lovagias, férfias küzdelemben? A zseniális Sándor György tornatanár figurájának szavai kívánkoznak ide: „Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Én biciklivel megyek…”
Nem változik az euromédia értetlensége sem. A Neue Zürcher Zeitung álszent módon spórolásra sarkallja a magyarokat. A pozsonyi Pravda szerint Szanyi Tibor, az angyalföldi kisgazda, a margitszigeti hős lesz a külügyminiszter. A kolozsvári Krónika szerint ezentúl kevésbé lesz meghatározó a politikánkban a ’89-es rendszerváltás; Orbán Viktor megszűnik a baloldal réme lenni. Továbbra sem fogunk unatkozni: ez sem változik.