Vuduvarázs reggelire

Hetek óta figyelem a magyarul beszélő hírközlő tévécsatornákat, de nem látok árvizet. Látok szorgos katonákat, önkénteseket, fontos embereket, akik mind legények a gáton. Megható gesztus: az ötmilliomodik homokzsák. Meg: mi nem vágjuk át a gátat, mint Orbánék, mert nekünk az állampolgárok biztonsága a legfontosabb. Szép, Persányi úr, egy-null oda. Szóval dolgozik a tévéstáb, ég az emberek keze alatt a munka. Egyet nem látni, amit az előző árvíz alatt sokat: síró embereket, akik malaccal a hónuk alatt kucorognak a teherautók platóján. A kereskedelmi csatornák könnyfacsaró képsorait. Zokogó asszonyokat, szájukból kissé furcsán csengő mondatokat: a kormány ránk se néz, a kormány nem segít rajtunk. Valóban szörnyű volt látni az elöntött portákat. A tévések értettek a szóból, Gyurcsány Ferenc megmondta: nem árvíz van, hanem árvízi helyzet. A kameráknak a kormány karakánságát kell mutogatni, nem hatásvadász képsorokat. Háttérműsorként, mert közben véget ért a főmenü, befejeződtek a választások: a jobboldal kapott egy emberes zakót. A vereség irtó keserű tud lenni, fáj is, mint a seb, de legalább vége lesz annak a feszültségnek és durvulásnak, ami Gyurcsány feltűnésével létforma lett. Gondoltuk, április 23-án este a Köztársaság téri általános haverok-buli-győzelem hármasával befejeződik.
A kormány azonban mintha nem is létezne. Hallunk rémhíreket. Fodor Gábor mint igazságügyi miniszter; egy vidéki gimnáziumi igazgatójáé az oktatás, meg ilyesmi – de a győztesek nem sietnek tudatni a néppel: mi újság? Helyette az önmagából végérvényesen kifordulni látszó média ott folytatja, ahol tegnapelőtt abbahagyta: Orbán, Orbán, Orbán, Orbán. Fidesz, Orbán, menjen Orbán, tűnjön Orbán. A televíziós szerkesztők gátlástalanul terelnek. Beszéltetik Pokorni Zoltánt, Kósa Lajost, Navracsics Tibort, Illés Zoltánt, Deutsch-Für Tamást, valamint mindenkit, aki hajlandó Orbánra rosszakat mondani: Dávid államasszonyt, Boross Péter reaktivált haza bölcsét, Lengyel Lászlót, aki emigrációba küldené Orbán Viktort. A téma ugyanaz: Orbán bukása, a jobboldal és a Fidesz veresége. Illés Zoltán híresen rosszban van Orbánnal, de most nem Gyurcsány eltitkolt környezetszennyezése a téma, hanem Orbán. Orosz József azt hajtogatja: Menjen Orbán? Menjen Orbán? Havas Henrik a képernyő előtt tegezi Orbán Viktort, mint régi „haverját”, s szétkaparja magát a boldogságtól, hogy minden reggel ötvenszer elmondhatja: Orbán Viktor megbukott. A primitív törzsek utódai: az ismételgetett varázsige segít elpusztítani az ártó szellemet. Nem csodálkoznék, ha a Mokkában a jósnő előhúzna egy Orbán-bábut, és Liptaival tűket döfögetnének bele. Ez még nem volt, de amilyen esztelen utókampány folyik, még megérhetjük.
A fideszes vezérkar vagy nem veszi, vagy nem akarja észrevenni a csapdát: bojkott helyett üdvözült mosollyal mennek porig alázkodni naponta, a pártkatona riporterek hangos kárörömére. Hol a győztes? Miért nem Gyurcsány futkos egyik stúdióból a másikba? Miért nem őt kérdezik, izzasztják, facsarják a média „kemény” emberei? Vagy a jobboldalt most ízenként kell elpusztítani, szétszórni és megrogyasztani? Bevésni a nézőnek abba a nehéz fejébe, hogy Fidesz és Orbán nincs többé? A jobboldal egy tévedés, narancsos bukta, éljenek a Gyurcsányok?
És ehhez a fideszes fiúk készséggel mennek asszisztálni. Nem volt még elég? Nincs önökben cseppnyi önérzet sem?