Titkos kormányzás

Akiknek még nem teljesen szivacsos az agyuk, jól emlékezhetnek arra, micsoda kommunikációs össztűz alatt állt kormányzásának évei alatt Orbán Viktor amiatt, mert a közrádió riporterének a kérdéseire válaszolva szerda reggelenként kifejtette álláspontját az ország dolgairól. A polgári kormányfő csúnya zsarnok volt a balsajtó szemében, aki nem átallja szócsöveként használni a közmédiát. Aztán jött a hátsó ajtón keresztül Gyurcsány Ferenc, akinek az a roppant eredeti ötlete támadt, hogy mi lenne, ha hetente egyszer a közrádió riporterének a kérdéseire válaszolva kifejtené álláspontját az ország dolgairól. A korábbi zsarnokkiáltók ettől fogva úgy lapultak, mint pétisó a fűben; sőt egyikük – Amerikát tudósítóként megjárt veterán – még pozitív párhuzamot is vélt felfedezni az ottani elnök washingtoni kandalló melletti rádiós szózataival. Mielőtt úgy tűnne, mást sem tudok, mint állandóan azt a fölöttébb unalmas mondókámat ismételgetni az antidemokratikus kettős mércéről, szögezzük le, hogy a reggeli Orbán- meg Gyurcsány-interjú között tényleg van egy alapvető különbség: utóbbi nem szerdán, hanem kedden búgja az éterbe magvas gondolatait, ami ugyebár mégiscsak egészen más.
Tegnap reggel különösen izgatott volt az ügyeletes riporter, Gadácsi János, elvégre kisebbfajta történelmi pillanat, hogy egy miniszterelnök saját magától veszi át a kormányrudat. Nyilván rajzott benne számtalan szebbnél szebb gondolat, amit közérdekű kérdéssé formálhat: ki fog kormányozni és mit, továbbá miért kell rekordhosszúságú idő a háztáji átadás-átvételhez. A fél ország ott tolongott a készülékek előtt, hogy értesüljön az ország közeljövőbeli sorsáról: azok is, akik nem tudnak netezni meg blogolni (ők vannak nyomasztó többségben), meg azok is, akik tudnak, de nem érdekli őket a Gyárfás úszópápától kapott Totó kutya potenciális rasztásodása. Az első megdöbbenés akkor érte a hallgatót, amikor kiderült: a kormánynévsorról a kijelölt miniszterelnök nem kívánt nyilatkozni, mivel az „nem lenne illendő”. Itt áll az ember ostobán: azt hitte, érti a demokrácia lényegét, ami, ugye, többek között a nyilvánosságon alapszik. Ám a régi-új országvezér átmegy illemtanárba, mintha lovagias titkokat bízott volna rá a szíve hölgye, nem pedig kormányalakítást a köztársasági elnök. Annyit aztán mégiscsak elárult, hogy még egyeztet az MSZP vezetésével a kérdésről, s akkor lesz szabad a gazda. Erről nekem az jutott eszembe: mintha XIV. Lajos húzná az időt azzal az indokkal, hogy még egyeztetnie kell a kérdésben az állammal.
A Gadácsi által citált kormánylajstrom még nyitott részére csak annyit mondott: „nem venne rá mérget”. Most aztán cidrizhetnek mindnyájan péntekig. A névsorból mindenképp hiányzik Magyar Bálint, a bukott oktatási miniszter, akit az államreform égisze alatt új, eddig nem létezett euróosztó szervezet elnökhelyettesi székével kárpótol Gyurcsány – nyilván a meghirdetett karcsúsító kiigazítás jegyében. Ám vele kapcsolatban a kormányfő szerint „nagyon pontatlanul szólnak a hírek”, de pontosításra nincs mód, mivel „nagyon bonyolult lenne itt elmondani, hogyan fog átalakulni a kormányzás szerkezete és a kormányzás folyamatainak egy része”. Kedves nép, majd időben megtudtok mindent, ami rátok tartozik, addig is tanuljatok szorgalmasan, hogy egyszer felérjetek hozzánk, s talán szót tudjunk érteni. Addig is legyen elég annyi, hogy „létre fog jönni egy új intézmény a teljes nemzeti fejlesztéspolitika kialakítására és végrehajtására, ez különbözni fog az eddigiektől, és ebben az egyik intézményben lesz Magyar Bálintnak fontos szerepe”. Értik? Az egy intézményből az egyikben.
A miniszterhelyettesi funkcióra Gyurcsány szerint azért volna szükség, mert így kevesebb államtitkár lenne, a miniszter több felelősséget viselne, és csupán egy helyettese lenne. Szerinte sok konfliktus forrása volt, hogy eddig két helyettes volt, a politikai meg a közigazgatási államtitkár, s ez összezavarta a viszonyokat. Én meg eddig úgy tudtam, hogy a politikai államtitkár a politikát, míg a közigazgatási a szakmát képviselte a tárcáknál, akár a jegyző az önkormányzatokban. Ez utóbbi akár tovább is szolgálhat kormányváltás után. De ez biztosan tényleg túl zavaros, a miniszterhelyettes titulus meg olyan simogató kádári nosztalgiaborzongást okoz a szociáldemokrata hátakon. Homályos viszont, hogy ha „kevesebb államtitkár” lesz, egyáltalán csökken-e a kormányzati vízfej a helyettesekkel, vagy még inkább növekszik; illetve hogy hívják majd a miniszterhelyettes helyettesét vagy helyetteseit, illetve a helyettes államtitkárokat. Az ellenzék szabódására adott kormányfői reakció: „A Fidesz ezt nem támogatta, de mindegy, akkor majd másként fogjuk őket elnevezni.” Igaz is: minden csak elnevezés kérdése. Így lesz a csomagból megszorítás, a megszorításból meg államreform.
A titkolózás szellemében Gyurcsány meghazudtolta a Népszabadságot is saját legendás balatonőszödi mondatával kapcsolatban: „A kiigazítás nem lehetőség, egész egyszerűen meg kell csinálni, mert nagy a baj.” A frappáns cáfolat: „Tehát ez nem idézőjelben van, hanem meg nem erősített forrásokból állítólag úgy értesült, hogy ilyen típusú mondatkezdés lehet e mögött.” Megfejtéseket a szerkesztőségbe kérünk, különös tekintettel a mondatkezdés szemantikai mibenlétére. De folytatta is Gadácsi kollégának: „Látja, most már ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy nem mindig pontosak ezek a kiszivárgott hírek.” Valóban, miféle időket élünk: kiszivárogtatunk valamit a pártlapnak, aztán utólag azt sem tudjuk, hogy a szivárogtató volt-e pontatlan vagy a célmédium. „Kétségtelen, beszéltem az államháztartás egyensúlyi pozíciójának javításáról, de nagyon csodálkoznék, hogyha ezt ilyen szavakkal illettem volna.” Vajon melyik nem gyurcsányi szó? A kiigazítás? A csinálni? Vagy a baj?
Akinek azonban ez is kevés lett volna, további információs csemegéhez juthatott: Gyurcsány a tizennyolc oldalas kormányprogramot „minden bizonnyal létező anyagnak” nevezte. Ugyan ki tudja biztosan, hogy létezik, ha még ő sem? Arra a kérdésre, miszerint túl sok konkrétum nincs benne, holott ők vádolták az ellenzéket a konkrétumok hiányával, így felelt: „Inkább azt javasolnám, kérdezzen, én meg megmondom, hogy a kormányprogram milyen irányba megy, hogy elég konkrét-e az, amit mondunk.” Vagyis feltaláltatott a dialógusban írott kormányprogram, aminek két előnye is van: amire nem kérdeznek rá, arról nem kell beszélni; azonkívül menet közben is kreatívan rögtönözhetünk.
Az „igazságos, korszerű, biztonságos” jelzőket az interjúalany ily módon oldotta fel: „Mindegyikünk egy biztonságos életre vágyik.” S ez nyilván így korszerű és igazságos. De megtudhattuk azt is, voltaképpen mi is az a kormányprogram: „Az a dolga, hogy elmondja, milyen Magyarországot milyen módon szeretnénk megteremteni.” Vagyis nem a meglévővel kell babrálni, hanem bevégezni a félbehagyott teremtést. Vagy legalább fecsegni róla. S hogy miért teremteni kell felelős kormányzás helyett? Egyszerű. „Hogyha azt mondják, hogy az államot kell most rendbe tenni, akkor bizony azt mi fogjuk majd közösen megcsinálni.” Kik mondják? Ki csinálta a rendetlenséget? Hogy érti azt, hogy „közösen”: ők majd kitalálják, mi pedig megfizetünk érte?
Nem tudom, ki hogy van vele: ezeknél a kedd reggeleknél azok a szerda reggelek azért mégiscsak léleküdítőbbek voltak…