Milyen nehéz a tőkesúly?

A globalizáció kíméletlen forgatókönyvét látja megvalósulni a jelenlegi kormányzat stabilizációs törekvéseiben Szalai Erzsébet szociológus. Lapunk kérdésére az egyetemi tanár azt is leszögezte: a hatalmon lévő koalíciót csak igen kis részben tartja baloldali értékrendűnek. Szerinte ugyan bármilyen politikai formáció került volna kormányra, fájdalmas gazdasági intézkedéseket kellett volna meghoznia, az MSZP–SZDSZ-csomagját mégis alkalmatlannak látja a stabilizációs célok elérésére.

Hozzánk mindig a rossz gyűrűzik be Nyugatról, sohasem a jó – mondta annak idején, a Kádár-rendszer derekán Hofi Géza humorista. A pártvezetés ugyanis mindig a külföldi negatív tendenciákkal magyarázta az esedékes megszorításokat. Nincs tehát új a nap alatt, hiszen a mostani posztkommunista elit is hasonló indokokkal támasztja alá a brutális elvonási csomagot.
– Megítélésem szerint a jelen folyamatok törvényszerűek és a globális kapitalizmus válságából adódnak. Magyarország a félperiférián helyezkedik el, ezért kísérleti nyúlként használhatják. A globális tőke rajtunk és sorstársainkon kísérletezi ki mindazt, amit a mélyebb demokratikus hagyományú centrumországokban ma még nem mer kipróbálni. Térségünkben viszont sajátos történelmi örökségünkből adódóan gyenge a civil társadalom, a szakszervezetek erőtlenek, és geohatalmi helyzetünkből, valamint a nemzetközi piacnak való nagyfokú kiszolgáltatottságunkból következően maga a politikai elit is gyenge a globális tőke mindent maga alá gyűrő, ellentmondást nem ismerő logikájával szemben.
– Azért ez még nem lehet elégséges ok arra, hogy a regnáló kormányzat egészen egyszerűen megfelejtkezzen választási ígéreteiről, sőt homlokegyenest az ellenkezőjét hirdesse meg ismét kormányra kerülve.
– Mondjon nekem egy kormányt, amelyik betartja a választási ígéreteit! A szovjet birodalom összeomlása után ellensúly nélkül maradó globális tőke nyomásának következtében a hatalomra kerülő pártok rendre megszegik szociális ígéreteiket. Emlékezzen vissza: Magyarországon Medgyessy Péter volt az egyetlen miniszterelnök a politikai rendszerváltás óta, aki kísérletet tett ígéretei beváltására. A forint elleni spekulációs támadás képében a nemzetközi tőke nem sokkal később meg is buktatta.
– Az emberek szerint azonban nem mindegy, hogy legalább hasonlítanak-e a programpontok a választási ígéretekhez vagy éppen az ellenkezőjével rukkol elő a kormányzat.
– Orbán Viktor kormánya is neoliberális gazdaságpolitikát folytatott három évig. Miközben arról beszéltek, hogy a hazai vállalkozókat akarják felhozni és a magyar polgárokat támogatják, ömlött az országba a külföldi tőke, többek között azért, mert az állami újraelosztáson keresztül akkor is folyamatos erőforrás-átcsoportosítás történt a hazai szektorból a külföldi szektor felé. Ez azonban nem annyira a politikai elitek morálját, mint inkább gyengeségét mutatja.
– Érdekes az okfejtése, hiszen valójában megvédte a Fidesz-kormányt utólag is azokkal a kormánypotentátokkal szemben, akik folyamatosan külfölditőke-ellenességgel vádolják mind a mai napig. Az érem másik oldala mégis az, hogy a lakosságot érthetően a jelenlegi, magát baloldalinak nevező kormány tervezett intézkedései aggasztják. A kormánypárti politológusok, közgazdászok ugyanis újabban előszeretettel játsszák a „Most vajon mit csinálna Orbán? Ő sem tudna mást” című pótcselekvéses játékot, felmentést adva ezzel a kormányzati tehetségtelenségre.
– Az elmondottakkal csupán arra kívántam rávilágítani, hogy a globális tőke diktálta kényszerpályán mozog nálunk minden kormányzat, színtől, párthovatartozástól függetlenül. Azt gondolom, hogy Gyurcsány nem akar tudatosan rosszat a társadalomnak, mint ahogy bizonyára Medgyessy Péter vagy Orbán Viktor sem akart ártani az embereknek. Az más kérdés, hogy mi sikerült, mi sikerülhet ebből. Andor László közgazdász néhány éve bevezette a rendszerváltó országok fiskális válságának fogalmát. Hozzáteszem: ez a fiskális válság ma már a centrumkapitalista országok gazdaságainak többségére is egyre inkább jellemző, sőt. Ennek gyökere az, hogy a politikai pártok egyszerre kényszerülnek a gazdasági elit növekvő igényeinek kielégítésére, és a választások körüli időszakban társadalmi népszerűségük maximalizálására – ez a két kényszer pedig együttesen szükségképpen külső és belső eladósodáshoz vezet. Mely jelenség egyben a nemrég teljes győzelmet arató kapitalizmus totális válságának egyik fontos jele is.
– Csakhogy egy versenyló sem fog attól még jobban futni, ha éheztetik, nemhogy egy ország dolgozói.
– Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy védeném a „takarékossági intézkedéseket”. Ez a mostani egy olyan Bokros-csomaghoz hasonló mélységű megszorítás, ami elődjétől eltérően rak ugyan terheket a tőkére is, ám döntően most is a lakosság fogja megsínyleni. Csak ha a gázárak harmincszázalékos emelését és a villamos energia tízszázalékos drágítását vesszük alapul, ez az áfaemeléssel együtt már több tízezer forint veszteséget fog okozni egy családnak. S akkor még nem is beszéltünk az intézkedések inflatorikus hatásáról, amely további vérveszteséget okoz. Végeredményben az történik, hogy azokat a jövedelmeket, amelyeket egyrészt az Orbán-kormány utolsó évében, másrészt Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején kiáramoltattak a lakosságnak, szigorúan visszaveszik. Érdemes megfigyelni, hogy a globális tőke szócsöve, a Financial Times még most is azon fanyalog, hogy a második Gyurcsány-kormány is csupán a töredékét valósítja meg azoknak a takarékossági intézkedéseknek, amelyekre szükség lenne. A Nemzetközi Valutaalap és az egyik híres hitelminősítő intézet, a Fitch Ratings is hasonló elvárásokat fogalmazott meg. Mindez szemlélteti, milyen iszonyúan nagy nyomás alatt van a magyar kormányzat.
– Azért ne várja el a kormány, hogy sajnálják őket a náluk sokkal nehezebb helyzetben lévő tömegek. Annál is kevésbé, hiszen az ön által említett gazdasági elemzések az állami kiadási oldal lefaragását hiányolták főként. Sokkal nagyobb baj azonban, hogy a tárgyszerű viták szinte kivesztek a közéletből. Higgadt gazdaságpolitikai elemzések helyett a választási kampányban szinte csak az volt a fő érv, hogy mindent meg kell szavazni, csak a főgonosz Orbán ne térhessen vissza. Ezt nevezhetjük nyugodtan tömeghülyítésnek is. Az információk visszatartásának árát viszont most fizeti meg a társadalom.
– A pártküzdelmek egyre inkább egyfajta mediatizált látványosságra, rossz színházra kezdenek hasonlítani. A lényeg mintha az lenne, hogy ne a létfontosságú kérdésekről, a gazdaságpolitikáról, az egyre égetőbb ökológiai problematikáról, és a hoszszabb távú társadalmi alternatívákról essék szó. Ma már elsősorban különböző kultúrák, attitűdök, magatartásformák között dől el a választás. Eddig úgy volt, hogy a szocialisták nyitottabbak, szabadabbak, demokratikusabb levegő veszi őket körül.
– Erre mondják azt, hogy kinek a pap, kinek a papné…
– De azért ez egy fontos különbség volt a két párt között. Most azonban azt látjuk, Gyurcsány Ferenc másodszor is hatalomra kerülve, totálisan egyközpontú politikai hatalmi struktúrát hoz létre. Ezen belül igyekszik letörni a saját pártján belüli korábbi ellenzéket. Szembetűnő az is, hogy lehetséges politikai konkurenseit kormányzati pozícióba ülteti, a konszenzusos kormányzás alapköveit, a minisztériumokat kiüríti, s elvonja hatásköreiket. A korábbiaknál is keményebben magához ragadja az európai uniós pénzek elosztását, és létrehoz egy olyan fejlesztési kabinetet, amelyben szinte kizárólag volt és jelenlegi üzletemberek ülnek. Nem tudom, elég drámaian hangzik-e, amit mondok? Hazánk felemelkedésének víziójáról, a hosszú távú elképzelésekről mostantól már teljesen nyíltan az üzleti élet fogja kimondani a döntő szót.
– Közvetlenül a rendszerváltozás előtt szinte a csapból is a „menedzser szemléletű vezető” dicsérete folyt. Talán a mostani kormány ebben is visszanyúlik a gyökereihez. Ön szerint milyen következményei lehetnek ennek?
– Ez a mostani inkább „tulajdonos szemléletű” vezetés lesz. Az, hogy a gazdasági elit a politikai elittől immár kendőzetlenül átveszi a hatalmat, nyílt antidemokratikus folyamatok kezdetét jelenti. Tetszetősen hangzik, hogy a parlament létszámát csökkenteni kell, ám a mögöttes és talán nem is feltétlenül tudatos cél a gazdasági elit kontrolljára hivatott politikai elit meggyengítése. A gazdasági elit lefejezi a politikai elitet.
– Nevezzük nevén a gyereket: többek közt Kóka János gazdasági miniszterre gondol?
– Az, hogy a miniszter a tudományt is megtámadta, s az alapkutatások értelmét is kétségbe vonta, mindennél ékesebben példázza a gazdasági elit diktatórikus törekvéseit. Kóka semmit sem finanszírozna, amiből nem jön ki szinte azonnal profit, holott a fejlett világban az alapkutatásokra áldoznak a legtöbbet, hiszen ez alapozza meg a későbbi fejlesztéseket. Vagy egyszerűen „csak” segítik a társadalom önismeretét és értékrendszerének megőrzését, fejlesztését. Kóka már egy új generáció tagja. Eddig a gazdasági elit stratégiája az volt, hogy igyekezett olyan személyeket delegálni a politikai elitbe, akik bár nem voltak gazdagok, irányítani azért – vagy éppen azért – lehetett őket. Mostantól új korszak kezdődik. Nem másokat vásárol meg, hanem közvetlenül maga akarja a politikai hatalmat gyakorolni.
– Sokak szerint azonban meglehetősen kontraszelektált ez a társaság, amelyet nem is igazán jogos elitnek nevezni.
– Az elit fogalmát C. Wright Mills kritikai értelmezésében használom. Az elitek a neves amerikai szociológus e megközelítése szerint a hatalom birtokosai. A politikai elit körében ma kemény kontraszelekció működik, a tehetséges emberek inkább a gazdasági vagy a tudományos élet felé orientálódnak.
– Ön publikációiban, nyilatkozataiban a kapitalizmus válságáról beszél, ír, és a távolabbi jövőben egyfajta megújult baloldali gondolkodásban látja a kibontakozást. A mostani, magát baloldalinak nevező kormányzat azonban inkább a multinacionális, globalizálódó tőke érdekeit képviseli. Lehet-e egyáltalán baloldalinak tekinteni? Főként egy ilyen, szociális érzékenységet sutba dobó megszorító csomag után.
– Ez a kormány nyilvánvalóan csak igen korlátozottan baloldali. Vannak a most bejelentett programjában baloldali vonások, mint például a terhek egy – kisebbik – részének a gazdagokra, ezen belül a vállalkozókra hárítása, vagy a gázár-kompenzáció, ha megvalósítják, s ilyenek voltak az előző ciklusban a száz lépés programjának egyes elemei is. Összességében azonban döntései egy jobboldali kormány képét mutatják. Véleményem szerint azonban a megszorító intézkedéseket a globális tőke nyomásának következtében egy Fidesz vezette kormány sem tudta volna elkerülni.
– A választók becsapása azonban szöges ellentétben áll a demokratikus alapelvekkel. A széles körű juttatások ígéretének annullálására, s az ötéves adócsökkentési program adónövelési programra való változtatására sem lehet mentség.
– Lehet, hogy meglepő, amit mondok, de nem arról kellene szólnia a közbeszédnek, ki hazudott és ki nem, hanem arról, hogy miért hazudik egy politikai párt vagy személyiség. Miért kényszerülnek a politikusok arra, hogy folyamatosan megtévesszék a társadalmat? Ezekről kellene beszélnünk, nem pedig imamalomszerűen ismételgetnünk, hogy az MSZP nem mondott igazat. Ez a megközelítés persze nem jelenti azt, hogy ami megmagyarázható, az egyben morálisan is elfogadható számomra.
– Ha az áhított hatalom megőrzése a legfontosabb cél, akkor érthető a valóság és az igazi szándékok eltitkolása. Ám még az üzleti életben is az adott szó a legbecsesebb érték, így rövid távú, vélt előnyökért járatta le magát az újraválasztott kabinet. Nem üthet-e vissza a hitelesség eltékozlása a világpiacon?
– Mint már említettem, a kapitalizmus mint rendszer jutott soha nem látott válságba, ezért a társadalmaknak szerte a világon az az alapvető érdekük, hogy tagjai napi politikai irányultságtól függetlenül választ legyenek képes adni erre a kihívásra. Mely – mint azt láttuk – alapvetően globális természetű, ezért a pozitív válasz is elsősorban a globális civil társadalom, nem pedig a helyi, vagyis nemzeti politikai elitek felől érkezhet.

---