„A ti adótokból…”

Aki megélte, annak dermesztő déja vu érzése van, aki meg csak filmekből vagy szocialista realista regényekből ismeri az ötvenes éveket, azt is zavarja a nyilvánvaló párhuzam. Rákosi Mátyás mesterien értett a bűnbakképzéshez. Akkoriban annyi volt az osztályellenség, hogy nem győzték lecsukatni őket. Sértegetési kliséink jobbára korabeli termékek: fasiszta, osztályellenség, ávós, nyilas, ingyenélő, osztályáruló, opportunista értelmiségi, reakciós kispolgár, ingadozó középparaszt, kulák, népnyúzó, imperialista plutokrata. Ha akkori Szabad Népet lapozunk, még érzékletesebb a tabló. Rákosiék kitalálták az osztályellenség és a jóságos párttitkár archetípusát. Az előbbi lehetett mérnök, orvos, arisztokrata, módos paraszt, úri szabó stb. Az utóbbi csak filmeken létezett, mert a valóságban a mi falunk jóságos párttitkára, már amikor józan volt, azt vette a fejébe, hogy az iskola tanári kara takarítsa a pártházat, mert Marx szerint az ingyenélő értelmiség nem végez termelőmunkát.
A nép és osztályellenség hisztériáját súlyosan megsínylette és szenvedi ma is a magyar társadalom. A „szocialista proletárdiktatúra” lételeme volt az ellenségkép táplálása, a feljelentgetés, a besúgás. Ami pedig azon a kényelmes emberi tulajdonságon alapult, hogy a kudarcokért mindig más a felelős. Ennek megtestesülése az irigység felkeltése, az uszítás, a félelemérzet folyamatos adagolása, a médiaháttér és a demagógia. Valamint a fogadókészség ébrentartása: „Itt rejtegetett Kovács Vendel egy bödön zsírt, ezért éhezik a városi munkás gyermeke.”
A Magyar Szocialista Párt ezt a legrosszabb hagyományt élesztette fel. Az MSZP kísérleti alanya Orbán Viktor volt. Megérne egy pontos elemzést, miképpen sikerült egy sikeres és karizmatikus politikust a magyar választók és nem választók szemében a leggyűlöltebb, legromlottabb és leggonoszabb emberré formálni. Egy ideig lehetett ezt viccesen kezelni, tréfát gyártani abból, hogy ha beborul az ég, annak is Orbán Viktor az oka. De a 2006-os Fidesz-vereség okait kutatva botorság volna számításon kívül hagyni azt a gyűlölethadjáratot, amelyet Orbán Viktor ellen folytattak politikai ellenfelei, a médiával karöltve. Amikor amúgy normális emberek Orbán Viktor nevének hallatán eltorzult arccal fuldokolva cigányoznak és tolvajoznak, vagy telefonon képesek mocskolni éveken keresztül lankadatlan hévvel, akkor in vivo mérhetjük az ellenségkép romboló hatását. Gyurcsány Ferenc ezt a kitűnő előtanulmányt felhasználva kormányzati eszközzé emelte Rákosi Mátyás gyalázatos örökségét.
Hála médiamunkásainak és az egyoldalú és kézivezérelt tájékoztatásnak a Győzike-show és a Való Világ abrakán tartott lakosság vevő mindenre, amitől még ingerültebb és idegesebb lesz. Az ellenség személye naponta változik. Ahogy a kormányzáshoz tökéletesen tehetségtelen Gyurcsány, úgy zseniális művésze a viszálykeltésnek. Képes hazardírozni, a végsőkig feszíteni a húrt, majd csettintve nyugtázni, ez is bejött. Művésznek kell lenni ahhoz, hogy valaki tönkretesz egy országot, majd elhiteti az emberekkel, hogy ő lesz a megmentőjük is. Ehhez képződnek a jó kis ellenségek, akikre a népharag rázúdulhat. Mert, ma valahogy úgy néz ki az ország, hogy mennének itt jól a dolgok, ha nem lennének kerékkötői a haladásnak.
Rákosi Mátyás arról panaszkodott, hogy tízmillió fasisztával kell felépítenie a szocializmust. A Gyurcsány-kormány felfogásában finomodott a helyzet, de most is maradi erők gáncsolják a kormány nagyszerű terveit. Itt vannak például a parasztok. Na jó, hivatalosan a gazdák. Állandóan követelőznek, folyton pénzt kérnek. „A ti adótokból” – mondja ki a varázsszót Gyurcsány. Drágán termelnek, ósdi technológiával, nem értik meg az idők szavát. A szocialista kormánynak az a jó paraszt, aki eladja a földjét, nem utazik sehová, és ingyen kitekeri a libái nyakát. Súlyos tehertétel a szárnyaló gazdaságnak az egészségügy és az orvostársadalom. Velük könynyű elbánni, mindig is pénzéhes, mohó, reakciós népség voltak, már Rákosi elvtárs idejében is. Csupán annyit kell sulykolni, hogy az orvosokat csak a hálapénz érdekli, és ha azt a sok pénzt az emberek ágydíjra, vizitdíjra, receptdíjra, ebéddíjra adományoznák, mindjárt felvirágozna a sok lerobbant kórház. Hogy az orvosok tömegesen menekülnek külföldre? A sok hálátlan, akiket „a ti adótokból” taníttatott a társadalom, nahát. Pedagógusból meg több van a kelleténél. Lógós népség, nyáron két hónapig ingyen kapják a fizetésüket „a ti adótokból”. Alig van már gyerek, mégis ragaszkodnak a katedrához, azzal a nevetséges indokkal, hogy kis csoportokban könnyebb csökkenteni a funkcionális analfabéták számát. Az akadémikusok is útban vannak. „A ti adótokból” kutatgatnak, ahelyett, hogy a tudományt naponta termelőerőre váltanák, mint tették azt a szovjet tudósok, amikor az ablakba kitett szervetlen anyagból a nap hatására szerves lett, megoldva ezzel a teremtés nagy problémáját. Az egyház általános közellenség. A papok „a ti adótokból” prédikálnak a jóságos kormány ellen, és folyton pénzt kunyerálnak, olyan ürügyekkel, hogy nyomorékokat istápolnak, meg iskolát tartanának fenn. Csinálják a hívők pénzéből, ne a becsületes magyar adófizetőkéből. Nos, ki nem ért egyet? Az egyetemistákkal is bajok vannak. Először is nem arra az egyetemre mennek, amelyet pártunk és kormányunk helyesnek tartana. Minek annyi jogász meg bölcsész? Régészre, művészettörténészre semmi szükség. Az irodalmárok fölösleges kelések a kapitalista Magyarország pragmatikus testén. Nyelvészek? Elég, ha valaki „csinálni” tud, ragozni minek? Filozófusokról szó se essék! Az egyetemista ingyen szeretne tanulni, „a ti adótokból”. Fizessen csak a sok diplomára áhítozó naplopó. A kisvállalkozók adócsalók, adóelkerülők és adóeltitkolók. Miattuk nem dübörög a gazdaság úgy, ahogy zakatolhatna. A legegyszerűbb lenne megszabadulni tőlük, de nem lehet. Marad az adóprés, majd csődbe mennek. Az egyik legnagyobb ellenség a mindenkori ellenzék. Minek fizetjük „a ti adótokból” őket, amikor csak fanyalognak, riogatnak, ellenkeznek. Az ellenzék ne bírálgasson, hanem kussoljon. Ha már muszáj Európa előtt eljátszanunk a többpárti demokráciát.
Három szimpatikus tábora van Gyurcsány Ferenc kormányának, ők nem ellenségek, ők igaz barátai a demokráciának. Az egyik nagy tábor a segélyen élők hada, a másik a nyugdíjasoké, a harmadik pedig a milliárdosoké. Az elsőt folyamatosan lehet hergelni, hogy az ellenzék meg a gonosz Járai meg akarja kurtítani a szociális kiadásokat, a másodikkal meg azért muszáj csínján bánni, mert hatalmas tömeg szavazatát jelentik. Mindkét tábort a polgári középosztálynak kellene támogatnia, annak a középosztálynak, amelyet Gyurcsány csomagja most taszít a lejtőre. Nehezen titkolt bosszúként, mert nem szavaztak rá. Még egy ellenség, aki ellen nyíltan lehet ágálni: fizessenek a gazdagok!
Ez persze nem Gyurcsány és a haveri köre. A milliárdosok mindenek felett állnak. Egy Kóka János köznapi értelemben már beszélni sem tud: ami az ő száján kijön, az a tőke arrogáns és felfuvalkodott megnyilatkozása. Ők nem ellenségek, ők egymás hálás és segítő barátai.