A vezér esete a bulvárral

Csupán egyetlen célom van ezzel a rövid írással: kitölteni a pillanatnyi csöndet, ami elválasztja a magyar miniszterelnök egy újságra kifejtett állítólagos politikai nyomásgyakorlásának hírét a Nyilvánosság Klub és tsai. országhatárokat nem ismerő felháborodásának irtózatos hangjaitól. Természetesen a legnagyobb példányszámú hazai napilap, a Blikk főszerkesztőjének látszólag előzmény, illetve – a kiadó képviselőjét idézve – gazdasági és politikai ok nélküli távozásáról van szó.
Fejes Gábor megbízatásának „közös megegyezéssel” történő megszűnését azért megelőzték bizonyos baljós jelek. Az Index internetes lap néhány napja írt arról, hogy Gyurcsány Ferenc a Blikket és a Népszabadság többségi tulajdonrészét birtokló svájci befektetőnek, Michael Ringier-nek az év elején személyesen rótta fel a bulvárlap úgymond jobboldali elhajlását. Fejes távozásának napján pedig a több mint kormány közeli Népszava a Blikk körüli fejleményeket taglalva a lap Orbán Viktor melletti és Gyurcsány Ferenccel szembeni elfogultságát bizonyítani próbáló idézetgyűjteménnyel lepte meg csekély számú, kitartó olvasóját. Tény, hogy a Fidesz elnöke az utóbbi években lazított a magyar jobboldal bulvársajtó iránti hagyományos merev elutasításán, s ennek más sajtótermékek mellett a Blikkben is nyoma maradt. A tömegdemokrácia korában egyszerűen tarthatatlan a polgári oldal számára a média(le)kezelés amúgy nagyon is érthető antalli örökségének folytatása. Így a lap beszámolt például Orbán benzinkúti borotválkozásáról, családja megfenyegetéséről vagy egy disznóvágáson való megjelenéséről. Csakhogy a Népszava, ha a gyurcsányi norma szerint nem hazudott is, nem bontotta ki az igazság minden részletét. Egy rövid kutakodás az archívumban, és lám, mit talál a kíváncsi újságíró: Viktor, ennyi? – kérdezi például harsány induló anyagában a Blikk 2006. február 2-án a volt kormányfő vagyonnyilatkozata kapcsán. És persze Gyurcsány-píár Totó kutyától Katus mamán át a kampányfinisben szokásos, Dobrev Klárát sem kímélő fenyegetésig. Az azonban igaz, hogy az MSZP által létrehozott (minő morbid névválasztás!) Szabad Sajtó Alapítvány résztulajdonában lévő Népszabadsággal ellentétben a Blikk a választások előtti kritikus időszakban sem vált a miniszterelnök kampánylapjává. Mi több, a régi-új kormány hivatalba lépése után a rikkancssajtó nagy korszakát idéző kíméletlenséggel rontott rá a népnyúzó Gyurcsány-csomagra.
Ismerjük az okokat, amelyek miatt sokan fenntartásokkal szemlélik a Blikket és hozzá hasonló sajtótermékeket. Ám a bulvársajtó a demokrácia és a szólásszabadság szükséges tartozéka. Ha a hatalom rátelepszik, éppúgy sérül a sajtószabadság, mint amikor a közszolgálati médiával vagy a „komoly” lapokkal teszi ugyanezt. Igencsak hihető a feltételezés, miszerint a baloldal vezérét zavarja az olvasottsága révén a közhangulatot is alakító Blikk pimasz hangvétele. A széles körben terjedő híresztelés szerint a harc a Népszabadság feletti teljes Ringier-ellenőrzés megszerzéséért is folyik. Lehet, hogy Gyurcsány Ferenc önigazoló, széteső szónoklatai lassan a szétmálló elméjű Kádár János utolsó beszédének emlékét idézik fel, ám a kormányfő lépéseit a demokráciától idegen hatalomkoncentráció célja szervezi logikus rendszerré. Magyarországot diktatúraszag lengi be.
A Blikket pedig tulajdonosa természetesen nem kívánja jobboldalivá formálni. Őt az üzleti érdek mozgatja: márpedig a zuhanó népszerűségű hazugságkormány támogatása helyett az értelmetlen és brutális jövedelemelvonás miatti jogos elégedetlenség, az olvasó (a „kisember”) elitellenes indulatainak meglovagolása a kifizetődő magatartás. Legalábbis akkor, ha maradéktalanul érvényesülnek a sajtópiac kapitalista törvényei. Vagy a politika mifelénk még mindig erősebb ezeknél?