Súlyos harcokba keveredtünk az örményekkel szülőfalum, Lachin közelében, egy gránáttal eltalálták a barátomat a lövészárokban. Amikor megtaláltam, észrevettem, hogy a gránát felhasította a hasát. A kezeim között halt meg, miközben a belső részeit megpróbáltam visszatuszkolni a hasába” – meséli Gurhan Iliyev, aki 23 évesen őrmesterként szolgált az 1992-es azeri–örmény háborúban. A nemzetközi sajtó érdeklődését ez idő tájt inkább a ruandai mészárlás és a jugoszláv polgárháború kötötte le, miközben e kaukázusi konfliktus mérlege mintegy harmincezer halott, közel százezer sebesült és megközelítőleg egymillió menekült.
„Visszavágtunk, de nem voltak nehézfegyvereink, mindössze két tehergépkocsit és hatszáz embert tudtunk csatasorba állítani” – magyarázza az örmény bevonulás utáni helyzetet Iliyev. Ezután az örmények létrehozták a Hegyi-Karabah és Örményország közötti folyosót, miközben azeri civilek tömegei kényszerültek otthonaik elhagyására. Ellenfelein felülkerekedve Aliyev elnök a karabahi rendezést szem előtt tartva hozzáfogott a hadsereg felállításához.
„Kemény lecke volt ez mindanynyiunknak, hiszen előtte civil védelmi egységekben szolgáltunk” – emlékezik vissza Ramiz Nayafov vezérőrnagy, az azeri hadsereg egyik kulcsfigurája. „Hazahívó levelet küldtünk az orosz hadseregben szolgáló 3800 azeri származású katonának, és közülük kétezer-hatszázan hajlottak is a szóra. Ők képezték az új hadsereg magját.” Tizenkét hónapon belül az azeriek kiképeztek és fölállítottak hat gyalogsági dandárt, és megpróbáltak viszszavágni az örményeknek. „A déli offenzívában visszafoglaltunk tizenkét falut – mondja a tábornok –, míg északon háromnapos harcban megsemmisítettünk egy egész ezredet.” Az erőegyensúly egyfajta holtpontot eredményezett, amelynek következményeképpen a felek 1994-ben tűzszünetet kötöttek.
A menekültkérdés azonban mindmáig megoldatlan. A dél-azerbajdzsáni Szatliban négy kilométer hosszú tehervagon kígyózik. Az ideiglenes szállások mindmáig kétezer menekültnek adnak otthont. Egy tehervagonon két család osztozik. A tizennégy éves folyamatos itt-tartózkodás ellenére komfortos körülményekről nem beszélhetünk. „Minden menekült havi élelmiszeradagot kap, amely lisztet, rizst, cukrot és olajat tartalmaz – magyarázza Szenan Huszeinov menekültigazgató –, ezenkívül havi harmincezer manatot (körülbelül 1500 forintot – a szerk.) is adunk nekik, hogy be tudják szerezni a további élelmiszereket.”
A tízezer menekültnek otthont adó egyik táborban sem sokkal jobb a helyzet. Az egyik házban három csinos szobában heten laknak együtt. A legszerencsésebb menekülteket közösségi központtal és orvosi rendelővel ellátott házakba költöztetik. A viszonylagos jólét ellenére nyilvánvaló, hogy ideiglenes intézkedésről van szó. Munka- és életlehetőségeik javítása híján a menekült azeriek továbbra is bizonytalanságban élnek – mellékes figurák a 12 éve megfeneklett politikai rendezésben.
Sokan úgy tartják, kulcsmozzanat lehetne a karabahi népszavazás, amely azonban Azerbajdzsán és Örményország jelenlegi viszonyát nézve nem tűnik reális lehetőségnek. Ráadásul, még ha az elűzött azeriek Karabahban szavazhatnának is, az örmények akkor is háromszoros létszámbeli fölényben lennének. A bakui álláspont szerint a referendumon az ország nyolc és fél millió lakosának kellene részt venni, tekintet nélkül lakóhelyére.
A diplomáciai terveken túl feltűnő, hogy Azerbajdzsán mostanság masszív hadsereget épít. „A következő évben megduplázzuk katonai kiadásainkat, egészen az 1,2 milliárd dolláros határig” – ismerteti a tervet Nayafov vezérőrnagy. Bár egy ilyenfajta fejlesztés feltehetőleg megváltoztatná a térség katonai egyensúlyát, nemzetközi megfigyelők szerint nem lesz könnyű megvalósítani. „A pénz jelentős részét a saját fizetésük kiegészítésére, nem pedig az ország katonai képességeinek fejlesztésére fordítják – mondja egy Bakuban élő nyugati diplomata. – Egyelőre nem vásárolnak például támadó helikoptereket, de ha megteszik, tudni fogjuk, hogy komolyan gondolják a dolgot.” Ugyanez a diplomata a konfliktusról is összegezte benyomásait: „Katonák tízezrei bújnak meg tankokban, lövészárkokban, időnként lőnek is. Amíg emberek gyilkolják egymást, nem beszélhetünk a háború végéről.”
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
