Magyar–magyar végjáték

Elkezdődött a mészárlás a Határon Túli Magyarok Hivatalában (HTMH). A napokban harmincegy ember – többségében köztisztviselő – kapott értesítést, hogy egy hónapon belül megszűnik a munkaviszonya, és mehet isten hírével. Bár a törvény szerint a köztisztviselőknek képzettségüknek és eddigi bérezésüknek megfelelő másik állást kellene felajánlani, a kirúgásról értesítő levélben úgy fogalmaztak: „a hivatalban átszervezésre és csoportos létszámcsökkentésre kerül sor”, ezért „a további foglalkoztatásra nincs lehetőség.”
Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára augusztus huszonegyedikén egy HTMH-s értekezleten az emberi sorsokat érintő leépítés kapcsán a beosztottakról tucatokként beszélt (csak „pár tucatot” tud átvenni a Miniszterelnöki Hivatalba), miközben a mészárlás levezénylésével megbízott HTMH-s általános elnökhelyettes sűrű nyelvcsapásokkal köszönte meg a nagyságos államtitkárnak, hogy ezzel a „megtisztelő feladattal” megbízta. Az átvett emberek esetében semmiféle szakmai rosta alkalmazásának nincs nyoma, minden bizonnyal kizárólag a megbízhatóság alapján válogattak, a többit pedig úgy kezelik, mint a vágómarhákat – mondta az egyik, névtelenséget kérő, érintett HTMH-s dolgozó –, még a felmondásunkat is egy egyenlevélben írták meg. Emiatt aztán a huszonéves alkalmazottat is arra biztatták, hogy ha teheti, éljen a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével. Ugyanakkor úgy tudjuk, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban még nem állt fel az a főosztály, amely átvenné a megszűnő intézmény feladatait, miközben jogi értelemben még a HTMH megszüntetését sem fejezték be, így idő előttiek az elbocsátások. Emiatt akadt olyan köztisztviselő is, aki a jogviszony felmondásáról szóló értesítést nem vette át, mert jogsértőnek tartja az eljárást. A hivatalban ugyanis nem hirdették ki a szervezeti és működési szabályzatnak a megváltoztatását, nem tették lehetővé az alkalmazottaknak a prémiumévek programban való részvételét és semmiféle szakmai kritériumot nem vettek figyelembe annál a döntésnél, amikor a kirúgásról vagy a MeH-be való átvételről határoztak. „Nem szolgál a megszűnő Hivatal emlékének javára, és e tárgyban illetékes munkatársak becsületére sem, ha nem tartják be az elemi normákat. A közszolgálat eddigi felfogása az érvényes szabályok betartásán alapult, és nem a dokumentumokat nélkülöző, vagy azokkal ellentétes politikai szándékok megvalósításán. Bízom abban, hogy tájékozódva a körülményekről, Elnök Úr kiigazítja a tévedéseket, méltányos egyezséget ajánl, és megelőzi a Hivatalt várhatóan újból elmarasztaló peres eljárásokat” – írta a elnökhelyettesnek írt levelében az egyik (volt?) HTMH-s alkalmazott.
Egy gondolatot még fontosnak tartok megjegyezni a megszűnő intézményről. Soha nem gondoltam a HTMH-t a magyar–magyar kapcsolatok legprofesszionálisabb és legcélszerűbb eszközének, így akár még a megszüntetését is el tudnám fogadni, ha világosan látnám az okokat és a helyette létrehozandó új, hatékony intézményt. De azt nagy luxusnak tartom, hogy az ott felhalmozott szakmai tudást, Kárpát-medencei tapasztalatot egyszerűen kidobjuk az ablakon, és azt meg külön felháborítónak tartom, hogy helyette egy pártérdekre alapozott, sógorság-komaság alapján vezérelt, egy kézben levő vállalkozást hozzanak létre a Miniszterelnöki Hivatalon belül, amely megpróbálja a tenyeréből etetve – ezáltal pedig függőségbe kényszerítve – manipulálni az egész Kárpát-medencei kiszolgáltatott magyar világot.
A kormány különben a jövőt sem kíméli, hiszen sajtóhírek szerint egy másik, a határon túli magyarság életében fontos intézmény, a Márton Áron Szakkollégium (MÁSZ) beolvasztásáról döntött. A MÁSZ az anyaországi egyetemeken és főiskolákon tanuló határon túli magyar diákok bázisa, így nemcsak másfél ezer kollégiumi ágyat jelent, hanem – amennyiben az eredeti céllal, a szülőföldre való visszatéréssel számolunk – a határon túli magyarság elitképzésének egyik legfontosabb anyaországi intézményét. A tizenöt éves múltra visszatekintő szakkollégium (amely Budapesten kívül Debrecenben, Szegeden és Pécsett is rendelkezik telephellyel, és költségvetésének felét maga termeli ki) eddig az Oktatási Minisztérium háttérintézményeként működött, ám január elsejével beolvasztják a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézetbe. A mostani különben a második kísérlet az összevonásra, az elsőről még a Medgyessy-kormány idején, 2004 februárjában határoztak, de a Gyurcsány-kormány később megváltoztatta a rendeletet. Ha most mégis beolvasztják, akkor megszűnik az egyetlen olyan intézmény Magyarországon, amely a határon túli magyar hallgatók komplex ellátását, szakkollégiumi oktatását és karriertámogatását biztosítja, kiegészítve saját kutatási tevékenységével és kiadványaival.
Az egész intézményrendszer átalakulásának mértékéről és módjáról Gémesi Ferenc a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának pénteki, budapesti ülésén mondott el újabb részleteket. Az, hogy a kormány a Szülőföld Alapba szeretné integrálni az eddig különböző intézményekben ellátott támogatáspolitikai kérdéseket, magyar nyelven azt jelenti, hogy megszűnik az Illyés, az Apáczai és az Új Kézfogás Közalapítvány. Szerinte december végéig megtörténnek a szervezetátalakítási és személyi változások, és ez sokak szerint azzal jár, hogy minden egyes fillér Gyurcsány Ferenc személyes ellenőrzése alá kerül, így a határon túli civil szervezetek és politikusok közül kizárólag az kaphat majd támogatást, aki kellőképen gazsulál a kormányfőnek. A „megújuló nemzetpolitika” eddig példátlan ellenőrzést és hatalomkoncentrációt jelent, miközben jelentősen szűkülnek a források. Nem lesz Magyar Állandó Értekezlet sem, de helyette kétévente kulturális fesztivált szerveznek, így nyugton mondhatjuk, hogy táncba-komikumba fullad az egész magyar–magyar kapcsolatrendszer.
A tények fényében még nevetségesebbnek hat Demszky Gábor augusztus huszadikai, egyértelműen kampányfogásnak szánt kijelentése. „Arra biztatom tehát a határon túli magyar fiatalokat, hogy jöjjenek minél többen át, dolgozzanak itt, vállalkozzanak Budapesten. Hozzák a feleségüket, a férjüket, a családjukat!” – mondta a Városháza parkban a liberális városvezető, hogy aztán a jobboldalra pártoknak is bevigyen egy mélyütést. „Ők azok a politikusok, akik Erdélyben magyar testvéreinknek, Budapesten pedig olcsó román munkásoknak nevezik ugyanazokat a magyar embereket.” Demszky Gábor minden bizonnyal elfeledte, hogy pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége az elmúlt két parlamenti választást megelőzően erdélyi fiatalokkal, megalázó feketemunkában szedette össze több kerületben is a választáson való induláshoz szükséges kopogtatócédulákat, és arra sem emlékezik, hogy a liberálisok milyen hangosan buzdítottak a nemre a december ötödikei népszavazás kapcsán.
A magyar egészségügy, oktatási rendszer, közszféra válsága után megkezdődött a rendszerváltás után kiépített, a határon túli magyarokkal való kapcsolatot szolgáló intézményrendszer teljes felszámolása, bedöntése is. Ráadásul ez itthon nem kavar botrányokat, hiszen a saját pénztárcáját, anyagi biztonságát féltő kisembernek még jól el is lehet adni az ötletet, arra hivatkozva, hogy ha nekik sem jut, miért adjunk pénzt a „románnak”, „szerbnek” vagy „ukránnak”. Arról már nem beszélnek, hogy az erre a célra fordított magyar költségvetési támogatás az összérték alig két ezrelékét teszik ki, vagyis minden száz adóforintból alig húsz fillért adtunk a határon túli magyaroknak – jövő évtől pedig még ennyit sem.