Elviselhetőbb az élet egy bomlófélben lévő diktatúrában, mint egy éppen kiépülőben. Alighanem sok, a nyolcvanas években eszmélő honfitársammal osztozom ebben az érzésben. A kellemetlen közérzet persze könnyen megcsalja az embert: működnek az alkotmányos intézmények, s választások is vannak. Mégis mintha lépésről lépésre visszavennének valamit a ’89-ből. Ma már mindenki meggondolja, mikor, hol és miért tüntet; ismét vannak a hatalom által megbélyegzett csoportok; újra van ok bizalmatlanul tekinteni a rendőrségre, titkosszolgálatokra. Éltető bizalom híján az alkotmányos jogrend üres formának, zörgő váznak tetszik. Ami a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése körül történik, tovább erősíti ezt az érzést.
Előre lehetett tudni, hogy a demokratikus ellenzék vezetője által október 23-án bejelentett kezdeményezés legegyszerűbben kipipálható szakasza az aláírásgyűjtés lesz. Ami előtte és utána történik: kínkeserves jogi procedúra, politikai trükkök tucatjai, méltatlan ellenkampány. Az első felvonás a papírformának megfelelően zárult, amikor az Országos Választási Bizottság (OVB) többhetes halogatás után négyet kirostált a hét kérdésből. A végső szó az Alkotmánybíróságé. Normális esetben nem lenne jelentősége annak, hogy az OVB tagjainak többsége a kormányoldalhoz köthető, hiszen megbízatásuk szakmai (jogi) és nem politikai természetű. Csakhogy a civilben Marxot bújó elnök vezette testület vitáiban túl gyakran köszöntek vissza a nagypolitika érvei, s a választások idején kínosan sok, az ellenzék számára hátrányos döntését bírálta felül a független bíróság. Egy újabb intézmény azok aggasztóan hosszú sorában, amelyek alapos gyanúnk szerint nem mindig – éles helyzetben a legkevésbé – alkotmányos küldetésüket, a jog uralmát, hanem a gyurcsányi hatalmat szolgálják.
A Medián felmérése szerint bár a közvetlen demokrácia alapintézményét, a népszavazást általános szkepszis övezi, a feltett kérdésekre válaszolók többsége hét igent mondana az ellenzéknek. Van tehát mitől tartania a baloldal vezérének. Nem lehet megjósolni az alkotmánybírák döntését (még akkor sem, ha a Horn-kormány egykor csúnyán felsült a testület előtt a földnépszavazás ügyében), de a megtagadott kérdések elleni fő érv, miszerint érintik a kormányprogramot, megalapozatlannak látszik. Nemcsak azért, mert e program eleve elrugaszkodott a választási ígéretektől, hanem mert a Fidesz által megtámadott lépések (vizitdíj, tandíj stb.) tételesen nem is szerepelnek benne. A koalíció népszavazásügyben időhúzásra játszik, ezzel a kezdeményezőnek is számolnia kellett. A kérdés csak az, az idő kinek dolgozik. A közvélemény kifárasztására törekvő, kirakategyeztetésekkel bűvészkedő, népszavazási ellenkampányában – alkotmányosan aggályos módon – közpénzek százmillióinak elköltésére készülő kormánynak? Vagy az ellenzéknek, amely a hónapok múlásával egyre inkább számolhat a költségvetéssel kizsigerelt társadalom elégedetlenségének felhajtóerejével?
Akárhány kérdésben is voksolhatunk végül, a népszavazás újabb erőpróba lesz kormány és ellenzék, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között, politikai következményekkel. De van ennél komolyabb tét is: képesek vagyunk a közvetlen demokrácia eszközével befolyásolni a hatalmi cselekvést, vagy a népszavazás (is) halott alkotmányos joggá válik. A referendum értelmes politikai cselekvést kínálva alkotmányos mederben tarthatja a forrongó, a baranyai romák kétségbeesett akciója mögött is kitapintható szociális feszültséget. Ne feledjük: egy éve maga Gyurcsány jósolt éhséglázadást arra az esetre, ha kormánya a külső elvárásokhoz igazodva a megszorítások útjára lépne…
origo.hu
Random választotta ki áldozatát az esztergomi késelő
