Sörbári capriccio

A sakkjáték talán legvonzóbb tulajdonsága, hogy a szemünk láttára valósulhat meg valamiféle csoda, amelyre gyerekkorunkban oly sokszor vágyakoztunk hiába. Bűvös sapka, amellyel láthatatlanná válunk, s titkok birtokába juthatunk, a rossz ellenében vesztett helyzetből győzhetünk, s az utolsó pillanatban megmenthetjük akár az ördögök ellen is hazánkat, családunkat, szeretteinket, egyszóval álmainkban csodákra voltunk képesek. Aztán persze a valóság némileg kiábrándított bennünket. A költő kijózanító soraitól ugyan félve elfordultunk – Ábrándozás az élet megrontója… –, mégiscsak felnőtté váltunk. Csodák pedig nincsenek.Vagy mégis van valami ilyesmi? Az izgalmas játszmában, ami az életünk, mégis lehetnek pillanatok, amikor ábrándozni és álmodozni kell, s akkor meglepetve eszmélünk föl, hogy az idő, a tér és a teremtő fantázia olykor-olykor csak egy hajszálnyira suhan el mellettünk, a siker igézetét lehelve homlokunkra.
A csoda tehát megvan bennünk: csak Fortuna asszonyság hajfonataiban kell még egy kicsit megkapaszkodnunk a döntő pillanatokban.
Az viszont igaz, hogy nem is olyan könnyű dolog…
Könnyebb megmutatni egy sakkfeladványt diagramjával, mintsem órákig magyarázgatni az összefüggéseket. Ja, és egy kis zene sem árthat közben: mert látni, hallani, érezni kell, hogy felkészülhessünk a varázslatra.
Pár perc türelmet, s kezdhetjük ezzel a tájképpel (a feladvány szerzője bizonyos M. G. Klackin, varázslatát az Izvesztyija közölte le még 1926-ban):
Világos indul és nyer
Optimista: Miért ne nyerne, kérem? Idő, tér, anyag előnyével! 1. Be3! És kész.
Aggályoskodó öregúr: Csak nem elsietni. Leveszem a lovat: Kxg8. Lenne szíves beírni?
Opt.: Jó. Akkor én bemegyek a hasába… 2. Be7, aztán mindjárt g6 jön.
Agg.: Na-na: előbb majd én: Vh5.
Opt.: Nem is olyan egyszerű. Bxd7, azaz erre meg Vg4+ jönne, mi? Amire elvész az f5-pórom. Na jó, akkor remi! Állítsuk csak vissza az alapállást. Nem is olyan egyszerű a nyerés. Megmondtam, nem?
1. kibic: Nyugalom, uraim. Egyelőre meg kéne nézni 1. g6-ot: ez azonnal nyer: Vxg8 2. Be3 Sötétnek nincs lépése. Na. Ez volt olyan nehéz?
2. kibic: Maga pancser! Nem ütöm ki a lovát, hanem a bástyáját cxd3, és maga van kész, mi?!
3. kibic: Most én jövök. Itt gondolkodni kell. Az én fejemmel persze, nem is a magukéval. Csillapodjanak. (Nagy morgás)
A hangzavarra megjelenik a Mester, és elfoglalja az 1. kibic helyét: Pancserek, itt matt van. Hol a Király? Ja, igen. Fekete merre megy? Na, fogadjunk, hogy fehérrel nyerem. Senki nem mer közbeszólni. Mit tesznek a Mester ellen? Szóval nincs ellenvélemény? Kérem, írja valaki: először is egy tempócska kell nekem:
1. Bxb3!! (Hörgés: óriási, mit csinál…) cxb3
Na igen 1. – Ve8-ra 2. Hh6 Va8 3. g6 Va7+ 4. Ke4 d5+ 5. Kf3 és vége.
2. g6 Vxg8 3. Kc5 d6+ 3. – Vf7 4. gxf7 Kxf7 5. Kd6 Kxf6 6. Kxd7 Kxf5 7. Kd6 Ke4 8. Kc5 Kd3 9. Kb4 Kc2 10. Ka3 és világos nyer. A lépéskényszer megöli sötétet. Ezzel a hosszú motívummal igen sok feladványban találkozhatunk, akár a megoldás vagy egyszerű fenyegetés, esetleg technikai lebonyolítás formájában. (Sűrű csönd, az elismerés nehéz csöndje.)
4. Kd4 d5 5. Kc5 d4 6. Kxd4 Ke8 7. f7+ Vxf7 8. gxf7+ Kxf7 1–0.
Pincér! Egy korsó sört a Mesternek! Ez igen! Érdemes volt bejönni a klubba! Uraim, mindenki az én vendégem. Micsoda fej ez a Mester! A Mester lehörpinti a habot a söréről: na, csak semmi dicshimnusz. A feladványt ismerem már vagy negyven éve… Így könnyű, nem? Nem árt felkészülni az életre, gyerekek. Öröm volt nézni, ahogy megoldottátok a feladatot. Gratulálok!