A műbaloldali párt és hűséges értelmiségi holdudvara hallatlan szívósan igyekszik a köztudatba ültetni azt a tévhiedelmet, hogy a Fidesz volt az a politikai formáció, amely durva, felelőtlen, megvalósíthatatlan ígéretekkel traktálta a választókorú népességet. Ezzel szemben ha valaki veszi a fáradságot, és tanulmányozza a magát szociáldemokrataként meghatározó párt választási programjait, valamint elolvassa a milliárdos miniszterelnök 2006. február 18-án elmondott beszédét, nem mindennapi élményben lesz része. Az a legkevesebb, hogy tíz-tizenötezer milliárd forint uniós pénz hazánkba áramlásáról és szétosztásáról beszélt a felhevült szónok, minden társadalmi réteghez volt egy-két kecsegtető ígérete. Egy év távlatából és a bekövetkezett kormányzati pálfordulás, a megszorító sarcprogram ismeretében még plasztikusabban bontakozik ki előttünk, hogy a polgári párt ígérvényei valósággal eltörpülnek a kormányzati Münchhausen-tódítások, szavazathajhász, gigantikus nagyotmondás mellett. A kormányzati, úgynevezett független véleményformálók prioritásként kezelték annak az agresszív sulykolását, hogy Orbán Viktor és a Fidesz eleve irreális célokat tűztek maguk elé, míg az MSZP–SZDSZ lila kampányszövegei a valóság talaján állnak, s egyedül alkalmasak az ország felvirágoztatására. Mivel aki ettől eltérő véleményt fogalmazott meg, az a szélsőségesség stigmáját vonta a fejére a hisztérikus baloldaltól, kevesen merték megkockáztatni a médiában a borítékolható retorziót. Így a választók az utolsó leheletükig egységet és erőt felmutató tömegkommunikációból arról értesülhettek, hogy nincs alternatíva: a szocialisták vagy a populista végromlás.
Ha viszont vizsgálat tárgyává tesszük az éppen egy éve készült és kifulladásig reklámozott kampányanyagokat, érdekes megfigyeléseket tehetünk. Mind az MSZP februári kongresszusán elfogadott választási program („Erős köztársaság, sikeres Magyarország”), mind pedig Gyurcsány Ferenc terjedelmes beszédeinek egyértelmű utalásai, elszólásai arról tanúskodnak, hogy a kormánypártok vezetői nem a balatonőszödi, hírhedtté vált frakcióülésen, nem is csupán a választások után világosodtak meg az államháztartás valós szomorú helyzetével kapcsolatban. A tudatos hazudozás már az év elején, a hamis kampányígéretek kinyomtatásakor, előre megfontolt szándékkal történt a szocialisták háza táján. Gyurcsány Ferenc balatonőszödi káromkodós, a hazudozást nyíltan bevalló beszédének szeptember 17-i kiszivárogtatása után rögtön megindult a kommunikátorok legendagyártása, miszerint legalább a régi-új országvezető úgymond szembenézett a politikai elit tizenhat éve tartó permanens hazugságaival. Ezzel ellentétben leszögezhető: a rózsaszín ígérethalmok programszintre emelésével csak az a gyakorlat folytatódott, amely mindig is integráns része, állandó eszköztára volt a magát baloldalinak tartó, pártállami moralitáson szocializálódott nómenklatúrának.
Békaperspektíva
Fontos állomása volt a hevült ígéretorgiának a 2006. februári kongresszus, amelyen Gyurcsány kis híján könnybe lábadt szemmel, kipirult orcával festett fel egy olyan közeli gyönyörű jövőt a küldöttek és a média nyilvánossága elé, amely párját ritkítja a politikatörténetben, illetve amilyet csak egyes XX. századi, baljós emlékű egyszemélyi vezetők engedtek meg maguknak. Vajon számon kérik-e a miniszterelnökön a kongresszusi küldöttek, hogy az ő kontójukra tett teljesíthetetlen, „Itt van már a Kánaán” típusú ígéreteket? Amelyekkel választást ugyan sikerült nyerni, ám nagy szerepet játszottak abban, hogy az MSZP népszerűtlenségi mutatói és hitele históriai békaperspektívába kerültek. Gyurcsány ugyanis minden utólagos kincstári kommentárral ellentétben egypercnyi kételyt sem hagyott afelől, hogy az ország ott toporog az aranykapu küszöbén, csak a megfelelő üdvözítő helyre kell behúzni az ikszet az embereknek, s minden reményük teljesül már a közeljövőben. Elég ha megnézzük, milyen kulcskifejezések uralták a nagy ívű orációt. „Milliók vágya” teljesülhet, „csodálatos Magyarország”, „az a dolgunk most, hogy megmutassuk a Magyarországra váró jövőt”, továbbá: „az a dolgunk, hogy ehhez a jövőhöz, a jövő kapujához kulcsot találjunk – mert a bölcs vezető nem betöri a jövő kapuját, hanem kulcsot talál hozzá” – mondta lelkesülten. Röpködtek az olyan csalogató frázisok, mint „a vízióhoz vágy kell és lelkesedés, hogy tudom, hogy hová akarok eljutni”, és lehetne folytatni a sort. A legmértéktartóbb jelző a jövendővel kapcsolatban a „fantasztikus” volt, s érzékeltette, hogy mindezt a földi és égi csodát csakis az ő irányításával teljesítheti be a társadalom. „Felkészültem, készen állok arra, hogy teljesítsem, ami valamennyi vezető legfontosabb feladata: hogy programot adjon az országnak, vezesse a program végrehajtását, szervezze a program végrehajtásában sokak – százak, ezrek, tízezrek – közös akaratát, hogy közösen egy jobb országot, egy csodálatos Magyarországot csináljunk”. Mondhatják erre a naivak, hogy ezek inkább egy kampány költői túlzásai. Csak hát az ország nem vezető poétát, hanem kormányfőt készült választani akkortájt. Maga a miniszterelnök fejtette ki igen magasztosan, egyszersmind beavatva hallgatóságát a kormányzati fortélyok kulisszatitkaiba: „De tudjátok, vezetni az országot, az szenvedély a vágyakban, szenvedély a tervekben, és nagyon hideg és pontos kalkulus, számítás a tervek megvalósításában. Mind a kettő kell. És ebben a pártban ott van az erő, hogy ha kell, szenvedéllyel, erővel, hittel, hogyha kell, nyugodt, racionális kalkulálással vezesse ezt az országot és mutasson neki egy jövőt.” Nos, egy év távlatából a feledés homályába merült beszéd, önvallomás alapján igazán nem lehet azzal mentegetni a szocialista milliárdost, hogy csak a szíve, a vágyai vitték volna bele a könnyelmű, hupilila ígérethömpölyegbe. A baloldali liberális felmentő argumentáció szerint ugyanis csak a választás után hökkentek volna meg Gyurcsányék, bekandikálva az addig is az ő gondjaikra bízott üres államkincstárba. Nem, a miniszterelnök egyértelművé tette már februárban, hogy a racionalitás, a hideg kalkulusok kiválasztottja és elkötelezett híve.
A műszocialista messiás
Aki nézhette a műszocialista messiás magánszámát egy éve, az annak is tanúja lehetett: sokaknak az ülés karfájába kellett kapaszkodniuk, nehogy beleszédüljenek a mega-, techno- és biopolisok foszforeszkáló látványába. Egyvalami viszont furcsa hiányérzetet okozhat annak, aki a kampány óta eltelt egy év kormánypárti magyarázkodásait hallgatja a kényszerintézkedések megindoklásaként. Az eposzi hosszúságú gyurcsányi ömlengésből teljességgel hiányzik a reform szónak még az említése is, de még – igazságügyi szakszóval – olyan ráutaló magatartást sem tanúsított a multi-miniszterelnök, amiből az azóta bekövetkezett sajnálatos megszorító intézkedések sejtetését lehetne kiolvasni. Ugyanígy járunk az Erős köztársaság, sikeres Magyarország című programmal is, amely huszonöt veretes oldalon keresztül taglalja mindazt az ínycsiklandó lehetőséget, amiben valósággal fürdőzhet, aki beléjük helyezi a bizalmát. Nincsen ott egy megveszekedett szó sem reformról, változásról, de még költségvetési kiigazításról, korrekcióról sem. Dehogyis, éppen ellenkezőleg. Mind a kongresszusi beszéd, mind pedig a hivatalos program fő üzenete éppen az: szavazzatok ránk, hogy semminek se kelljen változnia, s a mostani nagyszerű folyamatok folytatódjanak, s a soha nem látott fejlesztések, óriási pénzek révén kiteljesedjenek. Nem véletlen tehát, hogy a szocialisták legitim, minden szinten szinte mindent megígérő, garantáló programjukat elfogadása után már nemigen osztogatták, mint a cukorkát. Fontosabb volt az, hogy az egyéni körzetekben kiküldött levelekben, szórólapokon célzottan jelenjenek meg a legbrutálisabban irreális ígéretek. El ne felejtsük, olyan Guinness-rekordok könyvébe illő kuriózumot még nem produkált a világtörténelem Mozambiktól Lappföldig, mint amit az MSZP véghezvitt. Még a kongresszusi megszavazás napján ugyanis a párt miniszterelnök-jelöltje egy egészen más, tíz-tizenötezer milliárd forintos fejlesztési pénzekre alapozott programmal fejelte meg a már addig is abszurd légvárakat. Így tehát legalább két párhuzamos programmal rugaszkodott neki a választók megdolgozásának a kádári formáció utódpártja. A marxista dialektikus gondolkodást ismerve abban bíztak, hogy nem pártprogramolvasó nép a magyar, így a hivatalos dokumentum konkrét, egészen durva ígéreteit a véleményformáló értelmiség a feledés jótékony homályába fogja burkolni. A kampány szórólapjait pedig a választás után már úgyis elfújja a szél. S ha valaki erre azt a jól ismert verdiktet hozná föl, hogy az akkori ígéretek négy évre szóltak, azt maga a szocialista párt cáfolta meg.
Trükkök százai
A legfantasztikusabb kötelezettségvállalásokat Gyurcsányék tavaly márciusban, a kampány hajrájában Az új Magyarország első száz lépése című, legeslegújabb kiadványukban garantálták. Kijelentették: huszonöt százalékos bérnövekedés, négyszázezer új munkahely, a rászorulók számára kedvezményes gáz- és áramár biztosítása az új szocialista kormány első intézkedései (!) között fog szerepelni, és így tovább. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire nem állja meg a helyét az az erőltetett beállítás, hogy az MSZP központi vezetősége az államháztartás valós helyzetével nem lehetett volna tisztában kampányígéretei megtételekor. A hírhedett májusi, balatonőszödi beszédnek egy méltatlanul elhanyagolt része rávilágít arra, nem esett teátrális túlzásba Gyurcsány, amikor trükkök százait emlegette. Párttársait útszéli stílusban leteremtő hozzászólása elején még higgadtabb tónusban azt mondta: „Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk (!), azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmai-politikai egységet, mint soha ebben az elmúlt években.” A legutolsó, 1989-es Kádár-beszédet idéző bevallás különösen figyelemreméltó. A „szakmai politikai egységet” olyannyira védték, hogy mindenkit kiátkozással sújtottak, aki bármilyen formában óvatosan figyelmeztetett, hogy esetleg nincs minden teljesen rendben az államháztartás körül, és talán nem minden valósítható meg azonnal a science fiction világába tartozó ígéretprojektek közül.
A maffiából ismert „omerta”, a kötelező hallgatás teljes körű volt az MSZP-n és holdudvarán belül, de az intellektuális terrort kiterjesztették a médiára és az értelmiségre is. Erről a véleményhegemóniáról kioktató, gúnyos hangnemben maga a megamilliomos így szólt ominózus kongresszusi szónoklatában: „Muszáj egy picikét számolni, de tudjátok, időnként ilyen az élet, muszáj számolni. Az ellenfeleim meg, úgy látom, hogy félnek a számoktól, mint ördög a tömjénfüsttől.” Vagyis: a Fideszt éppen azért dorongolták le, mert földhözragadt módon a költségvetés, az államháztartás vészjósló adataira, az elhibázott gazdaságpolitikára idejekorán felhívta a figyelmet. Márpedig olyan vehemensen tagadta a kormány, hogy bármiféle gond lehet a gazdasággal, hogy erre alapozva az emberek szemében reálisnak tűnhettek nagyon költséges kötelezettségvállalásaik is, tehát az ígéretdömpingben a szocialisták saját csapdájukba estek. A Fideszt vádolták meg felelőtlen ígérgetéssel, miközben ezt ők követték el nagyságrendekkel nagyobb mértékben. Akinek van szeme az olvasásra, forgassa az MSZP választási programjait – ajánlhatjuk. A társadalom életesélyeit minimálisra zsugorító megszorító ál-reformintézkedések fényében kiváltképp abszurdnak tűnhetnek a szocialista programok részletező passzusai. Nem kórházbezárásokról írnak, hanem kórházfelújításokról, a fekvő- és járóbeteg-ellátás korszerűsítéséről, új szolgáltatásokkal való bővítéséről. Széles körű adócsökkentésekről van szó s a kisvállalkozók tőkéhez (!) való juttatásáról. Nem iskolabezárásokról írnak, hanem a szakképzési rendszer további megerősítéséről, s arról, hogy minden óvodás, alsó tagozatos iskolás a saját településén tanulhasson. Gyurcsány ezer iskolaépület felújításáról beszélt s háromszáz tanintézmény korszerűsítéséről. Valójában nincs is rá megfelelő terjedelem, hogy a programoldalakról túlcsorduló ígéreteket számba lehessen venni. Azért egy-két jellemző mondat még ide kívánkozik. „Magyarország ma jobb helyzetben van, mint négy éve volt.” „Most terveinknek megvan a fedezete.” „Kevesebb teher, több lehetőség, nagyobb biztonság. Ez a Magyar Szocialista Párt ajánlata a nemzetnek.” S legvégül: „Itt az ideje és végre a lehetősége is annak, hogy a magyar emberek is csatlakozzanak a hétköznapi Európához: az európai jóléthez.”
Az aktív, sőt erőszakos megtévesztés politikája ma is folyik. Aki kétségbe vonja a kormány úgynevezett reformjainak egyedül üdvözítő voltát, azt minden eszközzel letörik – a ledorongolástól a gumilövedékig. Nemcsak a szenvedő társadalommal fizettetik meg saját dilettáns politikájuk következményeit, hanem tragikomikus módon még azért is az embereket hibáztatják, mert a szavazóurnáknál naivul hitelt adtak korábbi ígéreteiknek. Az álbaloldal nem hajlandó elhatárolódni saját korábbi hazugságaitól, s ezzel a hazudozás privilégiumát akár erőszak árán is fenn kívánja tartani magának.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
