Dózsa

T i r a n a i l e p e l

Azt előre kell bocsátani, tisztelt Albán Úr, hogy tegnap már kora reggel elmentem az orvoshoz, és befizettem neki szabályszerű eljárás keretében a vizitdíjat. Én, kérem, tudom mi a felelősség. Legjobb ezen túlesni, mint kiskutyának a fogzáson. Rögtön, amikor lehetett, elintéztem, és ezzel le van tudva a gond. Pedig nem vagyok beteg. Hazafelé meg történelemmel foglalkoztam. Hogy ugyan a Miniszterelnök Úr miért mond ilyeneket? Tudom én, hogy Gyurcsány Ferenc Úr megrögzött szocialista, ez a jó benne, de azért régebben mások voltak a szocialista vezetők. Ez a mostani meg a Batthyány Lajoshoz nevezi magát. Ennek ugyan mi értelme, Albán Úr, felhozni megint a Horthy-korszakot? Csak adja alájuk a lovat. Aztán mik lesznek belőle. Tudja, kedves Albán Úr, régen ilyen borzalmak nem bírtak megtörténni. Lövi a Fidesz a rendőrök épületét. Most mondja meg, Albán Úr. Persze, hogy ez lett a vége. Kérdezem most öntől, drága Albán Úr, hogy ki fog bocsánatot kérni Grósz Elvtárstól, aki, noha nem él már, mindent megmondta előre. Hogy a fehérterror. Ugye, ugye. Lövik a rendőrt a sok csirkefogó taknyos Fideszes. Én innen üzenem a benti fiúknak, hogy ha kellek, csak szóljanak, és jövök. Öreg csizma vagyok, de egy pár pofába még bele tudok rúgni, afelől ne kételkedjen, Albán Úr. Rendőr voltam én is, ráadásul örömmel. Persze, akkor a rendőr még rendőr volt, a rend meg rend. Rálőjenek a kapitányságra? Na, csak az kellett volna. Nyílt utcán lincselnek a büdös… Tudom én, figyelmes Albán Úr, tudom én, nem mondok ilyet. De olyan sem volt, abban biztos lehet. Mehehe. Előre köszöntek az utcán. Szép élet volt, és helyes irányú. Jártunk focimeccsre, nagy újpesti drukker vagyok, persze nem a mostani firlefrancokat nézem, hanem a Dózsának. Az volt a mi csapatunk. A Fradit már akkor is utáltam. Sok szép meccset néztem végig, ott szoktam rá, ami ma is úgy van, hogy amikor megy a tévében valami fontos, mindig háttal állva nézem, mert úgy tudok szabályosan figyelni. Füleltem a pályát, néztem a közönséget, közben pedig gondolkodtam, mert elég elmélyült a belső alkatom. Meg sem merem mondani, drága Albán Úr, ki fog nevetni, de verseket fabrikáltam. Ha én Dózsa volnék, az volt a címe. Érti, ugye, Albán Úr? Mert helyesen rózsával van, de nálam Dózsa. Ez benne a feszültség, a versben. Nem fogom elmondani, Albán Úr, ne aggódjon, de tényleg csak ezt a részt, hogy „Ha én Dózsa volnék, Moszkvára figyelnék, az impralistának a nyakára lépnék, drukkereitekkel rendőrkordon játszik, pofátok beverjük, mocskos Fradi-nácik…” Szép ez, Albán Úr, nagyon szép. Na, még csak ezt a strófát, hogy „Ha én Dózsa volnék, lóról kardlapoznék, bombariadókból jelesre vizsgáznék, de a sok bombagól sem lehet gond nálunk, és aki nem ujjong, pofájába vágunk…” Még ma is szinte elsírom magam, ha rágondolok. És akkor megjelent az Orbán Viktor a nyilvános politikai életben, és azóta nincsen rend, nincsen béke, csak a vita van, és romlik a megélhetés. Foci sincs. Semmi sincs. És van képe rálőni a rendőrre. Akkor kellett volna elkapni, amikor a Grósz Elvtárs megmondta. Nem is lenne most semmi baj.

Lejegyezte: Csermely Péter