Traktorok és fasiszták

Traktorral behajtani tilos! Talán még emlékeznek: a „liberális” véleménydeformáló elit az ősszel valósággal szétröhögte magát a friss belvárosi közlekedési táblákon, amelyeket Demszky Gábor abból a célból rakatott ki, hogy távol tartsa a Kossuth tértől a demonstrálni készülő gazdákat. Hogy milyen szellemes! Hogy micsoda fricska a vidékről felkapaszkodott fideszista bagázsnak! A holdudvar publicistái – egyszerűbb lelkek lévén – önfeledten parasztoztak. Az ellenzéki sajtó és néhány demokrata politikus szerényen felvetette, hogy ez minden bizonnyal törvénytelen intézkedés, mert önkényesen korlátozza a szólás és gyülekezés alkotmányos alapjogát – de szavukat elnyomta a rendőrlópaták csattogása, a gumilövedékek surrogása. A Kossuth téren most már – néhány perces megszakítással – lassan négy hónapja törvénytelen kordon emelkedik, pedig a főpolgármester nem is rakatott ki a környékre olyan táblákat, hogy gyalogosoknak behajtani tilos. De kit is érdekel ma már a turistának tekintett traktoristák jogfosztása?
Nos, az Alkotmánybíróságot igen. A taláros testület kimondta: az október 26-án sebtében kiadott fővárosi rendelet alkotmányellenes, és punktum. Ráadásul Demszkyék nem elégedtek meg a szimbolikus táblásdival – még a hangosításba is belekötöttek. Holott sérti a gyülekezési szabadságot az is, hogy engedélyhez kötik a politikai rendezvényeken a színpad vagy a hangosítás kiépítését. Pedig a Katona Kálmánra elszórt voksok jóvoltából frissen újraválasztott Demszky Gábor olyan szépen odanyilatkozta októberben: „A rendelet nem korlátozza a gyülekezési jogot, hiszen a törvény természetes személyek gyülekezését teszi lehetővé, nem építményekét vagy járművekét.” Nos, Demszky és jogászai természetesen nem tudták jól. Vagy nem akarták jól tudni. A liberális haverok meg vihorásztak. Tudjuk, merjük, tesszük – most éppen a szabadságjogok, a liberális alapértékek ellenében.
Az alkotmánybírósági indoklás szerint a békés gyülekezés szabadsága a demokratikus társadalom előfeltétele és alapvető értéke. Márpedig a gyülekezési joggal élő polgárok közös véleménynyilvánítása a testület szerint nem gyakorolható színpad, hangosítás vagy kivetítők nélkül. Ezek használatának szabályozása érinti, alkalmazásuk hozzájáruláshoz kötése pedig korlátozza a gyülekezés jogát. Eme verdikt nyilván a weimarizálódó kormánynak szól, amely a jelek szerint már mindenfelé kis virtuális Reichstagokat gyújtogat, hogy a rossz kormányzásról elterelje a figyelmet – de úgy, hogy a társutas fővárosi vezetés is értsen belőle.
A dolog súlyosabb, mint első pillanatra látszik, hiszen a főváros irányítói olyan területre merészkedtek, ahol semmi keresnivalójuk, ahol nincs kompetenciájuk. Az alkotmányt nemcsak önkormányzati rendelet, hanem parlamenti törvény sem korlátozhatja. (Szó szerint: korláttal sem.) Az Alkotmánybíróság többek között épp azért van, hogy őrködjön a jogállam e legfőbb alapelvén – s most meg is állapította a demokrácianyirbáló túlkapás tényét. A túlkapók szégyellhetik magukat: csúfosan megbuktak a demokráciavizsgán.
De vajon mi történik ilyenkor? Van konzekvencia? Feláll talán Lendvai Ildikó az Országgyűlésben, hogy válogatott szavakkal ostorozza a fasizálódó Fővárosi Közgyűlést? Kiszámolja, hány lélegeztetőgépet lehetett volna vásárolni a törvénytelen traktoros táblák árából? Hogy hány budapesti hajléktalant lehetett volna babgulyással megebédeltetni? Látjuk-e vajon Demszkyt a kamerák kereszttüzében, csavarhúzóval a kezében táblát bontani? Nyilván nem. A baloldali stílushoz nem tartozik hozzá semminemű önkritika.
Ám az alkotmánybírósági határozatnak már fölöttébb nyugtalanító utóélete is van. Az a jogvédő szervezet, amely a beadványt jegyezte, egy kapcsos jellel rögtön véleményt nyilvánított a becsületnapi neonáci erődemonstrációról is. Szerintük a talárosok azt is kimondták, hogy a fővárosi és országos hatóságoknak nem volt jogcímük, hogy a poszt-szabóalbertista, poszt-bácsfidianista attrakciót betiltsák. Ezért aztán a Fidelitas és a Fidesz kettős mércét alkalmaz, mikor egyesek gyülekezési szabadságáért aggódik, másokéért meg nem. Sőt, a balmédiában újabban azt fejtegetik, hogy Orbán Viktor és kormánya annak idején voltaképpen antidemokratikusan cselekedett, amikor így, február közepén a budapesti turistaútra indult német neonácikat Hegyeshalomnál leszedette a vonatról, s rövid úton visszazsuppolta őket oda, ahonnan jöttek. A jogállam e csúnya csorbításával ugyan egy csapásra megszüntette a fasiszta veszélyt, ám egyúttal meg is fosztotta a politikai ijedezés lehetőségétől a szavakban amúgy elkötelezetten antifasiszta balellenzéket.
Régi megfigyelés: a magyar neonácik valahogy mindig akkor éledeznek, amikor balliberális kormány van hatalmon. Már komolyan kíváncsi vagyok, kik fizették annak idején Szabó Alberték méregdrága uniformisait, s kik biztatták médiaérzékeny karlendítésre a magányos náci nőt. Körülbelül ugyanazok, akik az időzített Teve utcai lövések kapcsán sanda módon azonnal fideszes körökre asszociálnak. Merthogy határolódjanak el. A vonatról való leszállítás, úgy tűnik, nem volt elég markáns elhatárolódás.
A Reichstag-szagú, talányos, hajnali Kalasnyikov-támadás előtt pár órával felkerült egy jegyzet a világhálóra. Szerzője az erdélyi születésű Bodor Pál, aki Diurnus néven e lapban szerzett magának széles körű anyaországi ismertséget, mielőtt átigazolt volna a Népszabadsághoz. Elképesztő, mennyire érzi előre is, mi van a levegőben. „Bosszant, hogy merőben taktikai érdekből Orbán Viktor sosem határolja el magát az őt támogató szélsőjobb csoportok nézeteitől, módszereitől, stílusától, eszközrendszerétől, ami szerintem azt is jelentheti, hogy egyetért velük. Olykor, nem kétséges, szóban és gesztusban összekacsint velük, majd a szóvivői háborognak, ha a baloldal összemossa Orbán Viktort a saját szélsőségeseivel. Valóban: ma már magam is olykor úgy érzem, hogy cikcakkos politikai útján Orbán Viktor sosem járt olyan közel a szélsőjobbhoz, mint mostanság – és ha csak a velük kötött (akár titkos) paktummal remélhet majd győzelmet, nem fog habozni. Nincsenek illúzióim: a nagyvilág számos körzetében immár örökké idegen maradnék, ha azonban O. V. még közelebb lép a gyűlölködőkhöz, ismét nagyot kell majd változtatnom sorsomon. Át kell vándorolnom olyan helyre, ahol már az sem zavar különösebben, ha győz a fasizmus.”
Kedves Diurnus! Az antikommunista és antináci Pethő Sándor szellemében ne hagyjuk, hogy győzzön a fasizmus! Az antifasiszta baloldal emelje fel szavát, hogy még szalonneonácik se parádézhassanak a Hősök terén! De emelje fel minden demokrata a szavát azért is, hogy az alkotmányos szabadságjogokat ne lehessen önkényes táblákkal és rendeletekkel sárba tiporni. Azt már csak csendben teszem hozzá: hol van az megírva, hogy csakis a neonácikat a vonatról leszállító Orbán felől érkezhet a fasizmus? Egyébként pedig ne szaladjon Diurnus vén fejjel a nagyvilágnak: nálunk mindig lesz egy szoba, ahol meghúzhatja magát.