Az írók és az olvasók türelme

Született ünneprontók és tékozlók vagytok, ti, magyarok – mondta a napokban két Magyarországon élő lengyel barátom is. Más nemzet fiai boldogok lennének, hogy van egy olyan lenyűgöző kulturális karneváljuk, mint az ünnepi könyvhét. Másfelől a tűrőképességetek is kétségbeejtő. Cimboráim egymásnak látszólag ellentmondó szavaiból csak úgy gyöngyözik az igazság.
Térjünk először az első mondat bizonyítására: egy nagyszerű ember, Supka Géza reneszánsz tudós, szerkesztő, könyves ember kitalálta 1927-ben, legyen minden évben legalább egy nap, amikor a magyar irodalom és a nemes tudomány veretes hordozója ingujjban kivonul az utcára, és versenyre kel a ponyvával. A nagy terv két esztendő múltán megvalósult, s könyvhétté bővülvén azóta egy kivételével minden évben megismételtetett. Fő helyszíne a Vörösmarty és a Liszt Ferenc tér. Az idén például mintegy ötven vidéki helységben háromszázötven kötet várta az irodalom ünneplőit. Ehhez hasonló múltú könyvkarnevál sehol a világon nincs.
Még az egyetlen kimaradt, 1957-es esztendőre is büszke lehet a Magyar Írószövetség. Abban a szomorú évben, amikor dúlt az 1956-os forradalom és szabadságharc véres megtorlása, Kádár, Apró, Dögei, oroszok és hazai muszkavezetők terrorja, a magyar írókban, még a született megalkuvókban is volt annyi együttérzés és bátorság, hogy nem ünnepeltek akkor, amikor írótársaik egy része a bitófa árnyékában, bebörtönözve, letartóztatástól rettegve élt jogfosztottként saját hazájában.
Ehhez képes itt és most, Magyarországon, miről is szól az ünnepi könyvhét? Az értékek nemes versenyének fokozása helyett néhány kollégánk a balul sikerült rendszerváltozás óta a magyar átok, az irigység gerjesztésével van elfoglalva. Írásaikban csupán azt boncolgatják: vajon Jókai Anna, Szabó Magda, illetve Závada Pál vagy Esterházy Péter dedikáló széke előtt kígyózott-e nagyobb tömeg. És ha valamelyiküknek sikerült látszólag szerény, de szakmai szempontból fontos díjat kiérdemelnie, a gratulációk, a közös öröm helyett gúnyos ajakbiggyesztéssel, fitymálással vagy valamiféle nyíltszíni ledorongolással próbálják tollforgató pályatársaink rontani egymás ritkán kimért örömét is. Igaza van Gyurkovics Tibornak: író írónak farkasa manapság. Hová tűnt a világnézeti korlátokon átnyúló, szeretetteljes szolidaritás?
Ha csupán a tallózás igényével villantunk föl pillanatképeket a kavalkádból, az idei könyvhét egyik leglátványosabb eseménye Orbán Viktor nevéhez fűződik. A Fidesz elnökét hatalmas éljenzés fogadta szombaton délután kettőkor, és Orbán számos hívével kezet fogva, velük barátian elbeszélgetve leült a Helikon Kiadó sátra elé, és másnap hajnali negyed háromkor írta utoljára a nevét az Egy az ország című könyvének első lapjára. Az olvasói szeretet megannyi jelével találkozott Lévai Anikó is, aki pénteken kora délutántól este tízig szignálta rendhagyó szakácskönyvét.
A két alaptípus, a szellemi lény és a fogyasztásközpontú materialista küzdelméről szól Jókai Anna regénye, a Godot megjött. A Kossuth-díjas írónő kíméletlenül sokkolja olvasóját, mert nem tehet mást. Döntenünk kell: Isten vagy sátán. Harmadik út nincs. Tarján Tamás irodalomtörténész nemhiába mondta ki a könyvhét nyitó sajtótájékoztatóján, hogy a Godot megjött lesz a könyvfesztivál egyik húzókönyve.
Jó volt látni azt is, hogy a könyvheti napok borús, esős vagy a hirtelen jött kánikularohamok következtében már-már elviselhetetlenné vált klímája sem késztette az embereket otthon maradásra. A Püski-könyvsátor előtt Püski Sándor, a magyar könyvkiadás doyenje fáradhatatlanul dedikálta a Könyves sors – magyar sors című önéletrajzi vallomásregényét. És nem hiába ültek ott irodalmunk és a szellemi élet megbecsült nagyságai: Csurka István, Csoóri Sándor, Makovecz Imre, Domonkos László, Fekete Gyula, Vasy Géza, Serfőző Simon és a többiek. A sor nem fogyott az erdélyi, a bácskai, a kárpátaljai, a csallóközi kiadók részén sem.
A felvidéki Mery Ratio sátránál együtt szignálta Jankovics Marcell A lőcsei Szent Jakab-templom szárnyas oltárai című kötetét fotós szerzőtársaival, Méry Gáborral és Mirtse Zsuzsa írónővel. A könyvhét egyik meglepetése volt Mirtse Zsuzsa ironikus regénye, a Lovagkór Jankovics Marcell illusztrációival.
Egy másik fiatal, új arc villan föl a Széphalom Könyvműhely sátránál. Kovács Emőke rendkívül érzékeny, izgalmas irodalmi szociográfiát írt a magyar tengerről A 19. századi Balaton világa címmel. Ugyanott egymás kezéből kapkodták gyerekek-szülők Mezey Katalin Holdének című gyermekverskötetét. És szinte minden generáció örömmel forgatta Csernák Árpád jeles író, színművész Kék korláton sárga ernyő című könyvét, a Hungarovox Kiadó slágerét.
Sajnos, bármennyire kellemetlen is, kénytelen vagyok lengyel barátaim szavaira utalva, önellentmondásba keveredni, s rátérni az elmaradhatatlan ünneprontásra is. Vajon meddig tart végtelen türelmünk? A megszorítások hatása már azon is érezhető, hogy többen voltak a lapozgatók, mint a vásárlók, akik két táborra szakadtak. A nemzeti elkötelezettségű írók és olvasók többsége volt érezhető a Vörösmarty, a baloldali liberálisoké a Liszt Ferenc téren. Ez utóbbiak egy része még mindig nem ébredt rá arra, hogy a hatalom oszd meg és uralkodj politikájának áldozatává válnak. A teljesen értelmetlen torzsalkodás közben csak arról feledkeznek meg, hogy őket is sújtja a jelenlegi kormányzat „reformnak” nevezett állami sarca, amely lassan már az irodalom és a könyvkiadás létét veszélyezteti.
Az állam először kivonult az írószervezetek támogatásából, a minimumra redukálta a könyv- és folyóirat-kiadást, a közkönyvtárak támogatását, aminek következtében immár abszurddá vált az évi hatalmas műszám és az egyes kötetek nevetségesen kicsinyke példányszáma közötti ellentét. A folyamat fő kárvallottjai, a mai magyar írók már nemcsak annak esélyét vesztették el, hogy valaha is megélhessenek az irodalomból, hanem már az is kétséges: elég-e az évente egyszer megrendezett ünnepi könyvhét és a karácsonyi könyvvásár ahhoz, hogy egy fiatal író nevét a közönség kicsit is megismerje.
Még ártatlanabb és kiszolgáltatottabb áldozatai az esztelen szocialista–liberális állami takarékosságnak gyermekeink-unokáink. A kulturális kormányzat mára teljesen kivonult a tankönyvek, a szakkönyvek és jegyzetek támogatásából. Szakemberek a herderi jóslat kései megvalósulásával riogattak a magyarság kulturális megsemmisüléséről. Néhányan a szervezők közül is attól félnek, nem lesz jövőre ünnepi könyvhét. Meddig lehet a takarékosságot elviselni, eltűrni? Meddig feszítheti a húrt a jelenlegi kormány?