Vegyes vágott

Barát a vad ifjúságból
Kéthetente nézem meg a freemailemet (számítógépet nem használóknak: olyan postafiók, amelyet az emberek általában a kevésbé fontos leveleknek tartanak fenn). És akkor… jön egy drótposta/villámposta – persze ékezetek nélkül:

Kedves Feri,
már írtam egy csomószor különböző címekre, de sohasem kaptam választ. Ezt a címedet a kis Kormos Katitól kaptam meg, remélem, ez most már működik. Nem tudom, mennyire emlékszel rám, én is a szegedi „kemény magban” tevékenykedtem. Tudod, én voltam az a pipás, nagydarab biológus, aki eleinte a gyönyörű Gruber Mariannal (meg nélküle is) jártam bulizni, majd különélés és a válás után sok más lányt is agyilag elkápráztattam a rokitudásommal és a süket dumámmal, amíg aztán megint meg nem nősültem, és kijöttem ide, Amerikába a foglalkozásomnak élni.
Először Pusztaszeri Zoltánnál találkoztunk még az ősidőkben (istenem, milyen tehetséges volt a Zoli, és hogyan kötötte föl magát huszonegy évesen a Laposon). Sokat voltam veletek együtt az egyetemi bulikban, és bizony az is gyakran előfordult, hogy ugyanazoknak a lányoknak néztünk megtört tekintetű arcába, hogy irodalmian (rosszul) fejezzem ki magam.
Hiába: a kemény maghoz kötődő (tehát nem külsős, egyéjszakás) és mindig elérhető lányok egy véges és nem is túl nagy halmazt alkottak (Lúdanyó, Óriás, Soma, Csöre [nem a jogász haver], Centi, Matrica, Hajni, Vera, Bea, S. Ági és a többiek, például akit felváltva vittünk a nyakunkban végig a korzón éjszaka).
Utoljára a szegedi öreg rockerek buliján találkoztunk 2003-ban, az ifjúsági házban, ahol sikerült jól bekapnunk a végére. Én rendszeresen olvasom az írásaidat a Magyar Nemzetben, meg persze már két szett Port ronggyá olvastam, honvágy ellen vagy inkább annak fenntartására.
Már mindenféléket írtam, meghívtalak ide hozzánk, a dél-karolinai egyetemre, ha erre jársz. Tudok esetleg egy szerzői estet szervezni az irodalmi tanszéken, van ismerősöm. A mi híd nemzedékünk a vasfüggöny mögül, érdekes lehet nekik. Ha felvesszük a kapcsolatot, megbeszélhetünk valamit itthon vagy otthon. Várom jelentkezésedet.
Ölellek,
Márton Laci

Utána jött még két drótposta, de már a rendes emilcímemre:

Ha hiszed, ha nem, a Port valaki olyan ajánlotta, aki sosem volt Szegeden, számára fikció volt az egész, mégis szerette. Hát még én… Én újra ott bandukoltam veletek a szegedi életben, az utcán, még a Tisza szagát is éreztem, hallottam a tuja (vilinger) hangját, a Dóm tér meg az Ady tér zsivaját (még akkor is, ha már beépítették a pályát). Átéltem a hosszú éjszakák utáni hazacsámborgások varázsát. Istenem, szabadok voltunk, és büszkék, mert magunknak csináltuk. No, hagylak dolgozni.
Ölellek,
Mártonlaci
Most, hogy küldtél az A’dam regényből, most már Amszterdam után is honvágyam van. Két évig éltem Leidenben, és minden hétvégén ott voltam. Félelmetes képességed van, hogy a tér-idő koordináták mentén oda repítsd az embert, ahova akarod. Mindig az volt az érzésem, hogy úgy írnék, mint te, ha tudnék írni. A Kölcsön Idő is óriási alkotás, megint egy reformált regényforma.
Ma éjjel jöttem meg a kolumbiai Caliból, egy konferenciáról. Ott még élő emberek vannak, és a nők is nők. Nem zombifikált és megfélemlített csajok, akik úgy táncolnak, ahogy a leszbikák és a leszcicák akarják. Dél-Karolina sokkal műveltebb és kulturáltabb, mint a sok elcseszett jenki északon.
Azért most hallom, amint a mozlim és a keresztény tanítványaim veszekednek a laborban.
Tudod, javíthatatlan vagyok, nem bírom abbahagyni ezt a magyarkodást, ahogy a tőlem már fényévnyire eltávolodott, jelenlegi, még Magyarországról hozott feleségem mondja. Én haza akarok menni, ahogy itt befejeztem egyetemi pályafutásomat (még öt év). A világszabadalmamat is szeretném megismertetni az otthoniakkal, egy biotechnológiai cég létrehozásán fáradozom. Nem tudnék idegen földben nyugodni, túl öreg fa voltam a sikeres átültetéshez. Hátha tudok segíteni, és kicsit lassítani a jelenlegi nemzetbomlasztást. Júniusban érettségi találkozóm lesz a szegedi Erdészben, találkozzunk!
Ölellek,
Mártonlaci

Van, hogy az Úr úgy intézi a dolgokat, hogy gyorsan valóra váljanak az álmodozások. Július elsején, vasárnap félretettem délután a munkát, és találkozhattam Budán Lacival kedves családja és barátai kerti sütögetésén. Szép este volt, szokatlanul sokat hagytam beszélni a régi barátot, mert tényleg minden érdekelt, ami vele történt. Hogyan lett favágó, aztán hogyan került Szegedre az erdészetibe, aztán az egyetemre – erről majd később.
Lajoska újra felbukkan
Mintha megérezte volna, hogy új barát akadt fönn a világhálón, Lajoska hosszú idő után újra írt Honoluluból:
Tárgy: itten vagyok!
Szia Feri!
Éggy kicsit e’tűntem, ill. az elmúlt fél évet arra fordítottam, hogy kikácmálóggyak az adósságomból, ami kb. a bajuszomig ér (ha lönne). Még a végin kiderül, hogy Amerika tényleg a löhetőségök országa. Pl. jól el löhet adósodni. Majd bővebben, mosmán…
Hogy telt a hollandiai utad? A gyónás mögvót? Egészség? Hogy van a Janó? Lössz út az USA-ba? Hun tartasz az új regénybe’? Én is röndösen alkottam és termeltem (ez a kettő csak éggyütt mögy), miután a saját cuccaimbul lössz kinyér az asztalon. Folyt. köv.
Ölel, Lajoska (bácsi). Tégnap vótam 54 éves, vazzög, értöd-é?
Ui.: Az jó hollandusokrúl jut eszömbe: a Kopót éggy anya mög a lánya tartotta szexuális rabszolgaként Hollandiában, ahuvá disszidált. Aztán hazaszökött.
Vasy Gézának kissé megkésve
Tudom, hogy január 28-án voltál 65 éves, de egy 1993-ban dedikált könyvedet is elküldted most. Senki olyan szépen nem írt, mint te a trilógiáról. A Porról is tán a Baránszky-Jób Laci bácsi.
Az Isten éltessön sokáig a nyugdíjas tolladdal éggyütt!
Zeusz
Hát ő nem érte meg a 67.-et. Rettentően kisportolt, örök agglegény volt, a hagymagerezdes szemüvegével. Nagyot is hallott. A Porból se maradhatott ki Csaplár Ferenc, első szerzői estem házigazdája. Később Pesten a Kassák Múzeum igazgatója. Kétszer is elütötte az autó három éven belül. Legalábbis Szepesi Attila szerint, aki minden szegediről mindent tud. Amikor Zeusz megtudta, hogy ezentúl csak kerekes székben tengődhet, véget vetett az életének.
Az uborkás üveges ember
Ez lett a nevem a sebészeten, mert műanyag vödörben tartózkodó uborkákat akartam kiszabadítani éjfél körül. A brazil kés megcsúszott, és beleszeltem a hüvelykujjamba.
Másnap mindjárt megtudtam, hogy idősebb emberek megpróbálják megspórolni az orvosi díjat (Balázs Géza szép szavával), de hiába. Még ha csak felülvizsgálatra vannak berendelve, akkor sem. Egy anyuka elsírta, hogy minden gyereke után is fizetnie kellett, hiszen receptet írtak fel a nevükre.
A holland példa kell? Itt van!
A kabinos külsejű, de legjobb esetben is masszőznek vélhető egészségügyi miniszter és (bűn)társai kiruccantak egy kis afterpartyra Hollandiába. Hogy tanulmányozzák a hm… akarom mondani, az egészségügyet.
Esküszöm, nem akartam erről írni, de hát ha kényszerítenek rá!
Minden magasztalás és hetvenkedés dacára a holland egészségügyi rendszer nem fenékig tejföl. Különösen nem a holland kórházi rendszer. Túlzsúfolt, és rengetegen várnak a sorukra előttünk, persze. Minden évben húszezer mentő érkezik elkésve, hogy megmentse a rászorulókat. Ezenközben az egyetemi klinikák műtéti kihasználtsága hetvenszázalékos. Ez a betegség ragályos, mert továbbterjedt más kórházakra is. Az eredmény a halálszám és a műtét utáni rendellenességek számának emelkedése.
A szakértők persze megtalálták az okot, és sebtapaszos ujjukkal rá is mutattak: a virágok a felelősek! Ki is tiltották a növényeket a kórházakból. Ha egy ismerősünkhöz megyünk, számlát vihetünk a virágárustól, amit majd levásárolhat, ha megmarad. Ez nem vicc.
Ezenközben vannak kórházak, ahol sült krumplival, krokettel, csokoládéval, krémekkel feldúsított menüvel várják a kedves betegeket.
Liberálisföldön nem jó térd- vagy csípő- vagy végtagműtétre várni, mert az fél–egy évig is eltarthat. A szenvedők gyakran mennek külföldre (pl. Spanyolországba). A biztosítók általában támogatják ezeket a külföldi műtéteket, nehogy pert indítsanak ellenük a föltüzelt hollandusok, akik nem tudnak felülni a biciklijükre.
Ami a háziorvosokat illeti, évek óta csökken az ellátás minősége. Nem ritka, hogy a diagnózist telefonon végzik a doktorok. Így írják föl a gyógyszereket is. Esetleg megkérdezik, hogy allergiás-e a kedves beteg valamire. Vagy nem kérdezik meg. Megesik, hogy a betegnek telefonon rendelnek gyógyszert, mikor otthon sincs, esetleg nem is az illető orvos páciense. És: talál egy jó doktort a beteg, csakhogy az a város másik végében lakik, tehát… Egy közelit kell választani.
Az orvosok védekeznek:
– túl sok a beteg;
– nincs elég háziorvos;
– egyre kevesebben vállalkoznak a praxis megnyitására az alacsony bérek, a magas költségek és a rengeteg munka miatt;
– sok embernek nincs is biztosítása;
– a betegek köre egyre korosabb, és az otthoni kiszállások nyolcvan százaléka fölösleges.
Azt mondják, hogy a fogorvosok kevesebbet keresnek a menő víz- és gázszerelőknél. Miközben a fogpótlás ára eszelősen magas.
Az öregek elfekvőiben (szépkedve: otthonaiban) megesik, hogy a bennlakót odakötözik az ágyhoz, hadd óbégasson. Megvonják az öregektől a szappant, a fogkrémet, a sampont. A vécépapírért fizetni kell. Ez Boxtelban esett meg. A fapapucsosok az együttérzés szép példájaként öt (!) rolni toalettpapírt küldtek az időseknek.
Sok öreg magányosnak érzi magát ebben a túlzsúfolt országban, ahol a vezető halálok az öngyilkosság. Nem ismerős ez kicsit? Tizennyolcból egy idős ember antidepresszánson él. Az aszociális viselkedésű (nem csak) időseket konténerlakásokban (!) helyezi el a kormány a külvárosokban. Miért nem tartották be az együttélés szabályait?
A mi úgynevezett liberálisaink sem fognak habozni, hogy ezt tegyék, föltéve, de meg nem engedve, hogy bejutnak a következő választáson a parlamentbe.
Honjaim, biztos, hogy ezt akarjátok?