Tiszta vizet öntött a pohárba a luxusautós gázolás ügyében a Győri Törvényszék elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Elég határozottan.

Forrás: Győri Törvényszék2026. 02. 20. 12:05
illusztráció Forrás: Pexels

Ebben Somogyi Zoltán azt írja, a Győri Törvényszék különböző szervezeti egységeihez az utóbbi napokban jelentős számú olyan vélemény érkezett telefonon, elektronikus úton vagy a közösségimédia-felületein, névtelenül vagy kitalált személyazonosság mögé bújva, amelyek azt sugalmazzák, hogy a Győr főútján történt halálos közlekedési baleset elkövetőjével szemben alkalmazott kényszerintézkedés 

a bírói döntés tisztességtelen befolyásolása miatt túlságosan enyhe.

Hangsúlyozta továbbá, hogy

Minden ilyen feltételezést a leghatározottabban visszautasítok az ügyben döntést hozó bíró, illetve a Győri Törvényszék valamennyi munkatársa nevében!

Tisztázta, hogy a kiszabható joghátrány legsúlyosabb mértéke az ügyészségi indítványhoz kötött és törvényen alapszik, azok pedig nyilvánosak, és bár a nem ismeretük nem bűn, 

az viszont igen, ha valaki a nyilvánosság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol valakit, adott esetben egy bírót.

Ezért mindenkit arra kér, hogy tartózkodjon az olyan megnyilvánulásoktól, amelyek alkalmasak arra, hogy a bíróságba vetett közbizalmat megrendítsék, és azt sugalmazzák, hogy a kollégái nem a törvények és az esküjük betartásával végzik munkájukat. A közleményt teljes terjedelmében ide kattintva olvashatja. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.