Gergényi a történelem része

Tavaly október 23-án az ártatlanok százait brutálisan összeverető, s később egy Demszky nevű állítólagos demokratától kitüntetett Gergényi Péter nevű ember legutóbb bemenekült a történelembe. Részben tényleg annak része lett – megváltoztathatatlanul –, a sötét oldalon. Ő a történelem részeként immár egyértelmű, bár nyilván lesznek majd szerecsenmosdatók is.
Persze a történelembe ő a személyes felelősség elől menekült, tőről metszett baloldali módjára. Akiktől mindig megtudhatjuk ennek kapcsán, hogy a történelem úgy alakult – „törvényszerűen” és „szükségszerűen” –, meg hogy ők annak idején „azt hitték, hogy…” S azonnal mentőkórus zendül, akár tudományosan is.
Hiszen mit látunk: a kommunista közelmúlt minden szereplője már csak történelmileg akar vizsgáltatni, míg a több mint hatvan éve bukott rövid szélsőjobboldali világot állandó jelenvalónak sugallják ugyanazok. Akkor nem úgy alakult a történelem, és senki nem „hihette azt, hogy…” Ilyenkor érdekes a modern baloldal gondolkodása. Ők állandóan emlékezhetnek áldozataikra és mártírjaikra, de ha ezt mások teszik, emlékezve a gyilkos baloldal által likvidált elődeikre, akkor az szélsőség és fasizmus. Elvileg mindenki egyenlő, de vannak – megszüntethetetlenül egyenlőbbek, még a halálban is. Egy kommunista például, bár sokáig hóhér volt, de áldozatul esve saját bűntársainak, már megdicsőülhet. Az általuk tetszőleges módon kiterjeszthető szélsőjobboldalon az apák bűne folyton terheli még az unokákat is. Persze ez nagyon méltányos és nagyon igazságos, hiszen a baloldali progresszió talpig véresen is az isteni igazságot helyettesítő történelmi fehér lovag, a nép folytonos reménye.
S mert „történelmileg úgy alakult”, hogy a mai neoliberális baloldal szerfölött fizetőképes, a velejéig hazug médiakórus az erkölcsöt megcsúfolóan zengi a nem egyenlő bűnök kórusát. Wittner Máriának például nincs joga emlékezni és emlékeztetni a vörös terror szörnyűségeire. Vannak történelemkönyvek máig, amelyekben a fehér terror (1919–20) elriasztó alapossággal leíratik, míg az időben korábbi vörös terror nem vagy alig szerepel. Természetes, hogy a vörös terror a történelmi szükségszerűséget képviseli a jakobinusok, Marx és Lenin óta. A történelmi szükségszerűség pedig nem bűn, hanem Istent pótló igazságosság az osztályharcban, majd a vörösből kifehéredett materializmus igazságtevésében, a szabad privatizációban, ahol – természetesen a nép érdekében – ellopják egyesek a közvagyont. Szükségszerűség ekkor: jókor, jó helyen kell lenni, mert akkor ahelyett, hogy összeverne a rendőr, vagyont kapunk, és az azonosítók nélküli terrorlegények tisztelegnek. Mindenki azt kapja, amit megérdemel – a mai baloldal szerint.
Hiszen az általuk gyakran ítélőszékként használt történelem szerint a baloldali erőszak, terror, likvidálás helyes, mert a fejlődést és a haladást szolgálja, addig a jobboldali hasonló cselekmények mindig ördögiek. A baloldaltól tulajdontalanul kiszolgáltatottan függeni jó, akár az általuk irányított köztulajdonú, akár az általuk birtokolt korlátozhatatlan privát vagyon összefüggésében nézzük a dolgokat. A baloldalnak joga van boldogítani mindenkit, ellenben, aki ez ellen szól, az az emberiség és a haladás ellensége, s bevethető velük szemben a fejlődés csahosainak tarka tábora. Fő itt a fizetés és hírnév, s az, hogy még nyugaton is tapsolnak olyan humanista atyafiak, akiknek egyébként mindig jót tenne pár hónapos radikális baloldali diktatúra és „korszerűsítés”, hogy jól fejlett individuumaik némi fegyelmezést kapjanak.
Egyszóval a történelem a baloldalon rendkívül szakszerűen kezeltetik, kimazsolázva és egyidejűvé téve az ellenfelek bűneit, s legfeljebb felejtendő kisiklássá jelentéktelenítve a haladás erkölcstelenségeit. Ez a velejéig cinikus materializmusból fakad. Egyébként viszont ezért nem is kell a valódi történelem, ahogyan a keresztyén tanítás sem. Hiszen a történelem olyan tapasztalatok foglalata is, amely könnyen leleplezi a hazug emberi megváltókat. Ezért nem értem például Gergényit, netán azt hiszi, ha ő magát történelmi alaknak nyilvánítja (közvetve), akkor majd versengeni fognak felállítandó szobráért? Az SZDSZ-nek és médiájának sem kell a történelem, csak az, amit ők tákolnak össze az ellenfelekről. Nekik nincs is történelmük, számukra a múlt még akkor is a dicsőséget jelenti csupán, amikor még a leghevesebb antikommunisták voltak (lásd 1989–90-et!). Mások köpönyeget forgattak, míg ők csak megértették az idők szavát (a gazdagodásra és a hatalomra).
Így aztán a mai nemes baloldalnál, amely hihetetlen racionalitással bír a pénz iránt, a történelem saját bejáratú mítosszá változik, azzá a bizonyos történelem kerekévé, amellyel mindig el kell gázolni a soha igazán le nem győzhető szélsőjobboldalt. Azt a mindenre alkalmazható gonosz ördögöt, amely elleni harc tulajdonképpen örök hatalmat követel nekik. Napjainkban az ember sokszor érzi úgy, hogy ez az értelmes, a közjó érdekében való kormányzásra képtelen népség szívesen szólna (feljelentene), egy őket kiszolgáló erőnek (lásd: Cseka, ÁVO, Securitate, UDBA stb.), hogy vessen már véget a gonosz örök jó elleni machinációinak. Az ellenzék pedig legyen olyan, hogy az SZDSZ és az MSZP is szeretni tudja – de eddig csak MDF-et találtak. A valódi pluralizmus helyett pedig elég az ellenfél nélküli baloldal színessége és a régi, jól ismert önkritika!

A szerző történész, egyetemi docens