Segédmunkássá tett cigány zenészek

Az öt Kossuth-díjas cigány muzsikus a közelmúltban petíciót írt a miniszterelnöknek Kóka János intézkedése ellen tiltakozva, utóbbi ugyanis eltörölte azt a rendeletet, amely előírta, hogy szórakoztató zenészek csak működési engedéllyel, illetve szakvizsgával foglalkoztathatók a vendéglátásban. A szabad verseny jól bevált, tudásalapú hierarchiát bomlaszt szét a cigány muzsikusok között, akik számára eddig ez a szabály nemcsak motivációt, de garanciát, szakmai és emberi méltóságot is jelentett. A problémákról Raduly Józseffel, a Művészeti, Oktatási, Kulturális Közéleti Alapítvány elnökével beszélgettünk.

Együtt álltak jó páran a színpadon a petíció benyújtói közül Gyurcsány Ferenccel a választási kampányban. Mit szól a fordulathoz a cigánytársadalom?
– A cigány vezetők között – tisztelet a kivételnek – kevés a jellemes ember. Sok roma vezetőt a kormány lízingel. Az, hogy valakinek karaktere, kialakult nézetei legyenek, egyrészt szellemi, másrészt egzisztenciális függvény. A cigányság 87 százaléka segédmunkás és betanított munkás, csak 0,7 százalékának van egyetemi vagy főiskolai végzettsége; ha pedig egy embernek nincs egzisztenciája, kénytelen arra inogni, amerre a szél fújja. Ugyanakkor szeretjük a jó értelemben vett paternalizmust – ezt talán a génjeinkben hordozzuk. A roma hozzá van szokva ahhoz, hogy kapjon; ezért sírja vissza a Kádár-korszakot. Most, a nagy demokráciában mezítlábas cigányként barangolunk Európában, szellemileg és egzisztenciálisan megtörve, megalázva. Nem véletlenül mondják, hogy a rendszerváltás egyik nagy vesztese a nyolcszázezres magyar cigányság. Az MSZP nagyon jól felismerte, hogy négyévente van egy olyan nap, amelyiken minden ember egyenjogú és egyenrangú, hiszen a barna kézzel kitöltött szavazólapnak ugyanolyan értéke van, mint amit fehér kéz töltött ki. A szocialisták és a liberálisok rájöttek, hogy a cigányság széles rétegével szemben nem ütközhetnek ellenállásba, mert ők a létükért harcolnak, és az ígéreteket álomként elfogadva minden kompromisszumba belemennek. Egy polgári mentalitású, egzisztenciális biztonságban élő cigány már szellemileg képzettebb, felméri, mit kaphat a szavazatáért; az ilyeneket nem keresi az MSZP.
– Van a roma társadalomnak egy másik rétege is.
– A muzsikusok mindig is a cigánytársadalom krémjéhez tartoztak. Ők túlnyomó többségükben a legrégebben Magyarországra települt romungrók (magyar cigányok) csoportjából kerülnek ki. Évszázadok óta polgári életet éltek, szellemi, egzisztenciális tartalékaik voltak; miközben életmintát tudtak adni a mögöttük maradt cigány testvéreiknek, az előítéletekkel bíró többség számára azt bizonyították, hogy a mi társadalmunknak is vannak olyan tagjai, akik európai módon, a magyar erkölcs szerint, a társadalom elvárásainak megfelelően élnek. 1900-tól 1940-ig nem készítettek Magyarországon olyan filmet, amiben cigánybanda ne muzsikált volna. Ezért mondták egy időben ránk, hogy úri cigányok vagyunk. Az én apám és nagyapám például Dessewffy gróf házi muzsikusa volt Vencsellőn. Magyarországon körülbelül harminc-negyvenezer cigány muzsikus volt, ma ez a szám már csak háromezerre, a könnyűzenészekkel együtt hatezerre tehető.
– Miért csökkent ilyen kevésre a cigány zenészek száma?
– Ennek több oka is van. Korábban az első osztályú éttermekben csak az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) által A kategóriába sorolt zenészek játszhattak. Ez a vizsga azért volt fontos, mert Magyarországon nincs intézményesített cigánymuzsikus-képzés, mivel a mi zenénk tradicionális, apáról fiúra száll. A klasszikus alapokat megszerzi a gyerek a zeneiskolában, a konzervatóriumban, aztán a Zeneakadémián, végül beül a zenekarba és megtanulja hozzá a stílust, ami speciálissá teszi. Miután a bandában kiteljesedett, az OSZK-ban olyan művészek előtt mérettethette meg magát, mint Pongrác Zoltán, a Zeneakadémia professzora, Boros Lajos Kossuth-díjas prímáskirály vagy Sánta Ferenc Kossuth-díjas prímás. Ha itt A kategóriában végzett, az azt jelentette, hogy repertoárja a zeneirodalom legszélesebb spektrumát átfogta. Ez a vizsga jogalapul szolgált később a munkavállaláshoz itthon és külföldön, de a besorolás a roma muzsikusok között is hierarchiát teremtett. Ezt szüntette meg Kóka János, az idegenforgalmat is felügyelő Gazdasági és Közlekedési Minisztérium feje. Ő úgy gondolja, majd a vendég eldönti, hogy melyik zenészt választja; valójában azonban a vendéglős dönti el, kit foglalkoztat, ő viszont nem ért hozzá. A régi tulajdonosoknak hivatásuk volt a vendéglátás, de a belvárosi éttermek vezetőinek ma már elsődleges céljuk, hogy profitot termeljenek, ezt pedig minél kisebb zenekarral igyekeznek megoldani. Egy igazi cigánybanda minimum hét, de inkább tizenegy-tizenkét fővel szólal meg jól. Ezeknek a vendéglősöknek viszont – tisztelet a kivételnek – az igénytelen, giccses zene is megfelel. Kóka piaci szereplőknek tekinti a muzsikusokat azzal, hogy a vállalkozásoknak ilyen szabad teret ad. A Mátyás pincében például generációk óta a Lakatos dinasztia muzsikál. Oda csak tudással, egyéniséggel lehetett eddig bejutni. Kóka szerint mostantól bármilyen kókler bemehet az utcáról, meg kell adni neki a lehetőséget.
– Ugyanakkor állami támogatást csak az kaphat, akinek szakmai vizsgája van, nem?
– De igen. Ezért is óriási cinizmus, ami történik. A Gyurcsány-kormányban a miniszterelnök felel a tárcákért, úgy tűnik azonban, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. Miközben az egyik tárca élén álló Kóka eltörli a vizsgakötelezettséget, a kulturális tárca az Országos Foglalkoztatási Alapon keresztül százötvenmillió forinttal támogatja a cigány muzsikusokat. Ezt a pénzt viszont csak olyan előadóművészek vehetik igénybe, akiknek szakvizsgájuk van. Ilyenkor mit tegyen a csóró cigány? Ma a takarítónőknek OKJ-s szakvizsgát kell tenniük Magyarországon. Ők szakmunkások, a művészek pedig segédmunkások? Hogy van ez? Kinek az érdeke, hogy a cigány értelmiséget segédmunkássá degradálják?