Tánc a kínai templomban

Gaál Mariann koreográfus és Párniczky András zeneszerző közös darabját a kortárstánc-idény első produkciójaként bemutatta a Millenáris Teátrum színpadán a Magyar Mozdulatművészeti Társulat – Még 1 Mozdulatszínház együttese. A hatszereplős darab mellőz minden felesleges, erőltetett üzenetet. A …Papír-olló című előadás líraiságát látva borítékolható, hogy az elkövetkezendő szezon produkcióinak magas lesz a mérce.

Csupán egy hatalmas, fekete teret s halvány fénycsíkkal megvilágított hat táncost mutat a darab kezdő képe. Majd végtelenül lassan, kimérten és másodpercre pontosan kiszámított ritmusban emelkednek a kezek a magasba. Az előadás első tíz percében zenei kíséret nélkül csupán a karok mozgását látjuk. Hol gyorsabban, hol lassabban lendülnek egymás után. A csöndben játszódó jelenetben ezen kívül nem történik semmi, a néző mégsem unja el magát, hiszen a mozdulatok ritmusa, ereje leköti figyelmét. A színházban uralkodó némaságot egy kasztanyettára emlékeztető hangszer csattogása, a szívritmus ütemes dobogása töri meg. Először csak az egyik, majd a másik táncos kezében szólal meg a semmiből előkerült hangszer. A pillanatok alatt felfokozott ritmusú csengés-bongás azonban nem csap át kaotikus zörejbe, hanem lüktető dallammá alakul.
A földön fekvő szereplők (Asztalos Dóri, Fenyves Márk, Haraszti Adrienn, Hucker Kata, Kovács Kata, Lex Alexandra) lassanként felállnak, s elkezdődik a játék, amelyben egymásba forr hang és mozdulat. A butoh technika lassúságát, koncentráltságát a limon technika puhaságát gyors, szinte ugrálásba torkolló táncelemek váltják fel. A játékosság, amely az előadás címében is rejlik, végigkíséri a darabot. Ennél az előadásnál elmarad a fülsiketítő elektronikus zene. Ha nem a táncosok adják a hangjukkal vagy a cseppnyi hangszerrel a ritmust, akkor is csupán egyetlen akusztikus gitár finom dallamainak kíséretében mozognak. Játszanak a ritmussal, mozdulataikkal, egymással és az erre kiválóan alkalmas verssel, Weöres Sándor Kínai templom című alkotásával. Egyetlen dolgot azonban a játék során nem szabad elfelejteni: valaki mindig veszít. A darabban ezért nem csupán a gyermeki vidámság kap főszerepet, hanem a vesztes keserű játéka is.
Az utóbbi időben oly divatossá váló harsány, erőszakos kortárs előadások rendezésében ritkán előbukkanó líra után szinte kapkodott a néző. Bízott benne, hogy a másfél órás darabban nem csupán tíz percet áldoznak a tisztán, egyszerűen eltáncolt mozdulatokra. Olyan produkcióra vágyott, ahol nincs ordítás, nincs arctorzulás, s ahol nincs más, csak a táncos és a ritmus. Nos, az év első előadása megad egy régóta hiányolt élményt, a mozdulatok áhítatát, s csak bízni lehet benne, hogy ez lesz a divat, nem a kínlódás, amely létezik anélkül is, hogy színpadra állítanánk.
(Millenáris Teátrum …Papír-olló. Alkotók: Gaál Mariann, Párniczky András.)