(van-e púp az MSZP hátán )

Én nem tudom, hogy a magyar baloldal taktikája változik-e az elkövetkező időkben. Ez a taktika roppant egyszerű, szinte mechanikusan működik, legfontosabb eleme a jobboldali veszély, amely különös módon mindig szocialista kormányzat idején kulminál, s annál rémesebb, minél rémesebb a kormányzati teljesítmény. A szocialista korrupció, lopás és böszmeség szinte csalogatja a fasizmus démonát, miként a fény vonzza a szúnyogot.
A szocialistáknak elemi érdeke, hogy kies hazánkból ki ne fogyjanak a jobboldali böszmék. Úgy vannak ezzel, mint a túzokkal a természetbarátok, kihalás veszélye esetén telepítenek néhány tojást a megfelelő helyekre. A meggyűrűzött mesterséges túzok felismerhető, a génmanipulált fasiszta nem.
Ez az első taktikai elem és stratégiai gondolat. A második a felelősség áthárítása és szétkenése. Orbán Viktor immár jubileumot ülhet, másfél évtizede tölti be a bűnbak szerepét. Szerencsére elég jól bírja. Amikor a szocialista kormányzás a mélypontra jut, s hülyeség hülyeséget, lopás lopást követ, és a korrupció már a miniszterelnök hosszú lábait kezdi nyaldosni, akkor következik be a szétkenés. A tolvaj ősi módszerrel él: tolvajt kiált, és igazságszolgáltatást követel. Hitet tesz az ügyek kivizsgálása mellett, az erkölcs nevében hirdet megtisztulást, s úgy beszél az általa elkövetett tettekről, mintha azt valami idegen, tőle teljesen független lény követte volna el. Tehát a Gyurcsány-félék nem szocialista korrupcióról, hanem általában a közélet megtisztításáról beszélnek, egy új üvegzsebről, amellyel büszkélkedhetnek. Azt a gyanút hintik szét, hogy a soraikban történt disznóságok valójában nem tartoznak rájuk, s ha netán mégis, a rosszat kivetik magukból, míg a jobboldal semmit sem tesz azért, hogy önmagát megtisztítsa. A szocialisták végső soron azzal is beérik, ha a választópolgárok hitvilágában „az egyik kutya, a másik eb” eszméje terjed, s így a politikusokkal szembeni érzemények kialakulásában az erkölcsiség egyáltalán nem játszik szerepet. Arra apellálnak, hogy a kutya és az eb között értelmetlen dönteni.
A gyurcsányi technika ezt a taktikát számos elemmel színesítette. Bár a hazugság régóta használatos a politikában, ő itt is újított: a hazugságot nem alkalomszerűen gyakorolja, hanem szüntelen kommunikációjával a kormányzás sarokkövévé teszi. Ily módon egy boldog jövő légvárát építi fel, ahol azok, akik megérik az eljövendő időket, jólétben, békességben, igazságban és szabadságban élnek. Valamely misztikus hitet szuggerál: bízvást elmondhatjuk róla, hogy felkent papja a hazugságnak. De mindehhez ő önmagában kevés. Ehhez cinkosok kellenek. Kell a szocialista parlamenti frakció, az SZDSZ, amely hozzá hasonlóképpen hirdeti az igét, s kell az, amit nyilvánosságnak nevezünk. Gyurcsányizmus nincs cinkos és cinikus sajtó nélkül. Ideje volna újraértelmezni a sajtószabadság fogalmát. Mármint abból a szempontból, hogy a szabadság és az igazság összefügg. Amikor a média a hazuggal tart, szabadságát is elveszíti, még akkor is, ha „önként, kéjjel” teszi, „nem csak parancsra”. Korunk talán legszomorúbb jelensége, hogy a sajtó munkásainak többsége szakmai rutinját, tehetségét, lelkesedését a baloldal és Gyurcsány szolgálatának szenteli, egyszerűen nem vesz tudomást az ország valóságos helyzetéről, saját tényleges feladatáról.
Nem tudni, meddig tart a gyurcsányizmus; valószínűleg túléli Gyurcsány regnálását, hiszen mélyen beleivódott a köztudatba. Ezt a furcsa kalandot nehéz lesz kiheverni, nemcsak az országnak, de az MSZP-nek is. Aligha lesz lehetséges ismét különválasztani ezt a kettőt: az elkövetőt és az áldozatot. Az áthárítás és elkenés stratégiája örök érvénnyel aligha működik. A felelősség a bukás pillanatában egyértelművé és átháríthatatlanná válik majd. A szocialistáknak lassan rá kell jönniük, hogy Gyurcsány púppá nő a hátukon. Ha tőle sürgősen nem szabadulnak, további manőverezésre nem sok idejük marad.
Hogy a bukás mikor következik be és mekkora lesz, én nem tudom…