Az európai szegényházprogram

Az állandóan dübörgő kormányzati propaganda, amely agresszíven meg akar semmisíteni minden kritikát, általában a logika teljes hiányában szenved. Tézisei és „érvei” gyakran már a második lépésnél összetákolt panelekből állnak, a félrevezetett szocialista nyugdíjasokra és a gátlástalan üzlettársakra épít. Azokra, akiket pedig nem is kell meggyőzni. (A most már csak nyomokban fellelhető SZDSZ-es bázist a második csoport teljesen lefedi – velük tehát külön foglalkozni nem érdemes.)
Jó-e a vizitdíj? A feltett kérdésre ennek a közösségrontó népségnek természetesen a „feltétlen igen” a válasza. No de akkor miért sértődnek meg azon, ha eme abszolút pozitív lépés kiötlőit és megvalósítóit egyes befizetési helyeken fényképeken teszik azonosíthatóvá? Hogy a polgárok tévedés nélkül tudhassák azt, kinek köszönhetik a jót. A hétköznapi logikával működő magyar ember nem érti ezt a tudszocra hajazó dialektikát. Miért kellene titkosítani a jótevőket? Hiszen a dübörgő kormányzati médiapolitika egyebet sem akar, mint megismertetni és megdicsőülni. Csakhogy a valóság itt is más, mint amit a kormányzati sikerpropaganda sulykolni akar. Ott növekvő foglalkoztatottságról beszélnek pirulás nélkül, miközben folyamatosak az elbocsátások. A szerencsétlen állami intézmények csak azt nem tudják, hogy miből fizetik ki a sok ezer ember végkielégítését. De közben változatlanul – állítólag – dübörög minden. Csak éppen az EU-s pénzesőből nem kaphatnak az Akadémia tudományos műhelyei, mert minden fillér a haverok „gazdasági” vállalkozásainak kell. „A Gordon” tudja – mint főnöke is –, hogy a közhasznú célokra kiadott pénz csak szegényíti a mi kutyánk kölykeit. Márpedig van-e így értelme a politikának? Amely neoliberális értelemben csupán zsákmányszerzés.
A vizitdíj – és a többi „modernizáció” – tehát jó, de nem szabad örülni a megvalósítóinak, mert az a népet csak ingerli. Egyébként viszont szeretni kell őket, mert példátlanul okosan és alternatívátlanul vezetik még népünk méltatlanul értetlenkedő és rasszista részét is a legszebb jövő felé. Szóval értik a dialektikát. A kitett fényképek gyűlöletet akarnak kiváltani, de a kiváló személyiségek objektív haladó jellege és nagyszerűsége miatt tulajdonképpen a fotók megérdemeltek. A két kormányszóvivő immár teljesen Nyakó vagy Horn Gábor, vagyis hát az állandó beszédkényszer kiütközik rajtuk. A neoliberális hazai Dél-Amerika program közben valóban dübörög. Immár mindenhol ki kellene tenni az illetékesek fényképeit. Hiszen csak olyan bejelentések után, amely szerint a kormány azonnal beavatkozik, ha 20 százaléknál nagyobb mértékben emelkednek az élelmiszerárak, ép ésszel már alig minősíthető. A kormány és holdudvara fizetőképes, s így minden rendben van. Az, hogy a tél nélküli elmúlt időszak után is immár közel 30 ezer gázórát kellett lekapcsolni – nos, az nem számít. Ez is, mint a vizitdíj, rendben van.
Hiszen az EU haladó erői elégedettek a hazug kormány sarcpolitikájával – őket csak az érdekli, hogy nekik ne kelljen fizetni. Egyébként is érdekes lesz a végeredmény: egyensúlyban lévő európai szegényházat még úgysem láttak. Egy olyan szegényházat, ahol mindenért duplán kell fizetni, mert – állítólag – ebből lesz a rend. Azon urak rendje, akikben szemernyi szociális érzék és nemzeti szolidaritás sincs. Hiszen számunkra az egyik populizmus, a másik meg sovinizmus (rasszizmus). A vizitdíj és minden más sarc egy szempontból azonban valóban jó: szemnyitogatásra alkalmas olyan embereknél, akiket itt évtizedek óta az orruknál fogva vezetnek, s akik máig hálásak azért, hogy életüket tönkretették, elszegényítették a szocialista „vívmányokkal” (máskülönben osztrák és finn szinten élnének). Talán még arra is kinyílik a szemük, hogy a közösségi önbecsülés évtizedes rombolóiban se a jövőt lássák. Az MSZP nagy jövőt hirdet – a vizitdíjjal is. S közben jövője csak a gátlástalan tolvajoknak van egy olyan országban, ahol lassan már munkahely sincs. Munka ugyan lenne, de aki sokmilliós védett kocsival suhan át, netán helikopterrel száll át a tájon, annak a távoli dicséretek és a megelégedettség a fontos (lásd befektetők).
Elég, ha az EU elégedett. Ők pedig – feledve százféle trükköt – elégedettek. Pedig nem is élvezhetik a vizitdíj jótéteményét s azt, hogy egy beteg és öreg országban szigorú egészségügyi teljesítménykorlát van érvényben a gyógyuláson. Ez már egyenesen Amerika! A vizitdíj tehát – nem lehet elégszer hangsúlyozni – jó. Kis lépést fejez ugyan ki, de vele nagyot léptünk – Dél-Amerika felé.

A szerző történész, egyetemi docens