Nemszeretem Magyarország

Összességében! Ismerős a kifejezés, sőt a „globálisan” még jobban. Összességében globálisan az ország rendben van, sőt. Csak amikor konkrétan és esetenként nézzük a helyzetet, akkor derül ki, dehogy van itt minden rendben! Hurcoljuk és hurcoljuk magunkkal koloncainkat, egyre kilátástalanabb és egyre foszladozóbb jövőképpel a fejünkben érezzük magunkat egyre rosszabbul. Milyen helyzet az, amikor telefonok tömegét kapom azzal a gyermekded kéréssel, hogy mondjak valami biztatót. Abszurd a helyzet, mintha valóban kizökkenne az idő, s egyre késik, aki helyrehozza azt.
Miféle nép, miféle választók?
Hatodik éve, hogy alkalmatlan kormányok, alkalmatlan kormányfők és hozzá nem értő miniszterek kísérleteznek az országgal. Ha egyik ötlet nem jön be, majd bejön a másik. Tölgyessy Péter a napokban, miután drámaian vázolta, hogyan teszi Gyurcsány és kormánya végérvényesen tönkre az országot, az utolsó kanyarnál meghátrált, és azt mondta: „most már kormányozni kéne”. Miután a TV2 Mokkájában esett meg a beszélgetés, Jakupcsek Gabriella elfelejtett rákérdezni: – Mi van, ha Gyurcsány Ferenc nem tud kormányozni? A nagy kérdés, amire nem akaródzik válaszolni sem Kéri Lászlónak, sem Ágh Attilának, sem a kormánypénzekkel kitömött udvari közvélemény-kutatóknak. A kérdés az ellenzék oldaláról hangzik el, egyre hangosabban, míg a kormányoldal pártjai a tényleges kárelhárítással foglalkoznak, plusz túlélés. Minden nap, amit a hatalomban tölthetnek annak minden előnyével és kiváltságaival, haszon. Már régen nem kérdés, hogy mi lesz a néppel, a választókkal. Miféle néppel, miféle választókkal? A nagyobbik kormánypártnak a feje nem fáj 2010 miatt. Választás előtt néhány hónappal bedobnak egy kis aprópénzt, némi üveggyöngyöt, és a bennszülöttek rohannak a szocialistákra szavazni. De ha mégsem, a kék cédulás választások óta ismert néhány igen hatékony bolsevik módszer.
Évek óta így megy ez. Ezért illúzió az emelkedett óhaj, hogy fogjunk végre össze. Ki fogjon össze kivel? Magyar a magyarral? Azért vegyük már komolyan magunkat! Amilyen könnyedén képesek a baloldaliak vagy a liberálisok saját jól felfogott érdekeik mentén összeszerveződni, annyira képtelen a jobboldal ugyanerre. Amikor a bal- vagy liberális oldalon történik valami személyes, abban a pillanatban csatarendbe áll a balmédia, illetve a liberális nyilvánosság teljes fordulatra kapcsol. Amikor a jobboldalon megvernek vagy meghurcolnak valakit, a Fidesz tüntető közönyt mutat, mellőzve mindenfajta részvétet, illetve együttérzést. Még saját embereik mellett is csak félszívvel képesek kiállni. Titokban hihetik – teljes tévedésként –: mégis a liberális az etalon, mégiscsak hozzájuk kéne igazodnia a jobboldalnak. Navracsics Tibor sok évvel ezelőtt mondta erre, hogy megérdemeltük a bukást, mert nagyképűen semmibe vettük a barátainkat. Azóta másodszor buktak, de a helyzet nemigen változott. Az összefogás pedig erőt és önbizalmat ad.
Minden baj okozója
1998 óta a baloldal, vagyis inkább annak a tökéletesen félrevezetett tömegei óriási erőt képviselnek Orbán-gyűlöletükből kifolyólag. Ezeket az embereket semmi nem köti össze az Orbán Viktor iránt érzett torz fóbiájukon kívül. De ez nagy erő: képzeljük el, hogy egy személyben megtalálják sikertelenségük és mindenfajta nyomoruk okozóját: ma, tegnap és holnap. Ugyanakkor a felbujtó tisztában van azzal, hogy mekkora erő fecsérlődik el az Orbán-démon életben tartására. Az sem változott sokat a rendszerváltozás óta, hogy hiteltelen, az igazságszolgáltatás markából éppen csak kimenekült emberek ágálnak a televízióban, nevüket adva olyan történésekhez, amelyeknek a propagandáját tisztességes ember nem vállalná el. Legyen az művi meddővé tétel, melegházasság vagy jótékonykodásnak álcázott, nagyszabású pénzlopások alapítványi népmesékkel, „makulátlan” úriemberekkel.
Ebben az évben történt meg a csoda, hogy Magyarországon divatba jött hülyének lenni. Nem tudom, érthető-e az új irányzat, a korlátozott beszámíthatóság. A bűnöző, amikor kezd szorulni a hurok a nyaka körül, kerít egy szakértőt, és hirtelen mindenféle pszichiátriai betegségektől kezd szenvedni. Hogy Lendvai Ildikó volt kampányfőnöke is erre hivatkozva kérte börtönbe vonulásának többszöri halasztását, az mindent elárul a magyar igazságszolgáltatás nemes működéséről. Mások nincsenek ilyen kivételezett helyzetben, ellenük a Gyurcsány-kormány gátlás nélkül működteti fegyverként az államapparátus intézményeit vagy hivatalait. Az adóhatóságtól mára rettegni kell: felduzzasztott létszámával fenyeget, büntet, horribilis kamatokat szed, lefoglal, inkasszózik. Újabban vásárlói kártyák begyűjtött pontjait is vizslatja. Kevés a pénz? Ezért találták ki, hogy a szenteste előtti napok egyikén adót fizessünk? Ki kell menni bármelyik monstre kínai piacra és ott keménykedni a számlaadással. Vagy intézzék el, hogy a képviselők a tízmilliós számla nélküli jövedelmük után éppen úgy adózzanak, mint az átlagpolgár. Fair play? Egek!
A kapitalizmus idegesítő találmánya
Követhetetlen, hogy milyen bérek vannak, de annyi bizonyos, hogy az átlagfizetésből, főleg, ha egy kereső van, nem lehet megélni. A nyugdíjasok mintegy egymillióan 50-60 ezer forintból vegetálnak, és ebben az évben komoly propaganda folyt abból a célból, hogy a vádlottak padjára ültessék őket a tizenharmadik havi nyugdíjuk miatt. Van Magyarországon közgazdász, aki elhiszi, hogy a nyugdíjasok relatíve jó pénzeket kapnak. Sajnos a nyugdíjasok nem tudják képviselni magukat. Azt hiszik, ha hallgatnak, megússzák. Ha elbújnak, és dideregnek hideg lakásukban, akkor majdcsak elmúlik felőlük a baj. Ha engedelmesek, és tapsolnak Ferinek, akkor talán jut nekik valami. Hát nem jut, és ideje lenne észhez térni, nem a másik özvegyi nyugdíjára ácsingózni, merthogy tíz forinttal több. Addig is marad a lottó, a kaparós sorsjegy meg az álmodozás. Mi lenne, ha? A kapitalizmus idegesítő találmánya, hogy van, akinek nem kell dolgoznia ahhoz, hogy jól éljen. Elég, ha gazdag. Van ennek fapados változata is. Cukorrépa a madzagon. Ha beküldöd a vonalkódot, a matricát, a borítékot, a kártyát vagy SMS-en a helyes megfejtést vagy a választ a világ legbutább kérdéseire, megeszel egy marék csótányt, akkor a tiéd egy abádszalóki hétvége. De nyerhetsz öltönyt, wellnesst, hitelkártyát, konyhabútort, kartonszámra csokit, joghurtot, pudingot, Túró Rudit, tengerparti nyaralást, autót, motort, házat, havi zsebpénzt. Semmit nem kell tenned, csak várni a szerencsét ott, a kanapén heverve. Az élethez, mint látjuk, pusztán szerencse kell, esetleg egy kanapé, egy mobiltelefon, amivel beküldöd a megfejtést a tévébe, egy játéknak nevezett blamasorozat, véletlen vagy pókerarc. A lényeg, hogy a nyereményért nem kell dolgozni, nincs mögötte munka, sem pedig teljesítmény. Csak megcsókolsz egy patkányt, tiéd a boldogság egy zsák pénz képében.
Eladósodás napi szinten
Ebben az évben új szlogen ette be a magyarok fülébe magát. „Kényeztesd magad.” Mi a szösz? Miképpen kell ezt érteni? Kényeztesd magad, mert se férjed, se feleséged, se gyereked, se testvéred, se macskád, se kutyád nincs, aki egy kispárnát rakjon a hátad mögé, vagy hozzád bújjon? Értem én az érzelmi deficit ilyetén nyílt megnyilvánulását: hét végén wellnessbe mégy. Hová, lényegtelen. Azért, hogy hétfőn elmondhasd: Wellness Resort Spában voltam, és újjászülettem. Bekentek mézzel, csokival, lávakővel, etettek, itattak, füstöltek, masszíroztak, szagosítottak, a jakuzziban ellazítottak, plusz a szolárium, a szauna, az élményfürdő és a lapachotea. Ennyi a boldogság. Az élet egyik fontos kelléke, ami azelőtt a személyes, bensőséges kapcsolaton nyugodott, most szerte a világban pénzes szolgáltatássá silányul. Hogy erre kinek telik, kinek nem, azt nem tudni, de azt igen, hogy az átlag magyar lakosság eladósodása kizárólag a közművekre vonatkoztatva eléri a 365 milliárd forintot. Ebben nincs benne, amivel a politikusok áltatják magukat: ugyan, hiszen plazmatévére, MP3-lejátszóra, házi mozira vagy gépkocsira vesz fel hitelt a magyar.
Sőt ha reggel elromlik a mikrosütő, estére már a „gyorskölcsön készpénzből” meg is vették az újat. Hogy a fogyasztás láncán ne szaladjon le a szem, mert mindenki szeretne jól élni, és nem is tudja felfogni, hogy az életszínvonal az 1978-as évek tájékára zuhant. Nehéz a reklámoknak ellenállni, és elképzelni, hogy nekünk nem jár még az a szerény jólét sem, ami járhatna. Különösen, amikor a szemünk előtt bomlik ki egy durva, érzéketlen milliomosréteg, amelynek tagjai nyíltan presztízsfogyasztók. Azt pedig tíz családból kilenc elképzelhetetlennek tartja, hogy a nem fizetett hitelrészletek végén a bank elárverezi a lakásukat, visszaveszi az autójukat, és földönfutóvá teszi őket. Szemléletes példa, egyben 2007 dokumentált szégyene a tévében futó, Pókerarc nevezetű játék, amelybe többen azért neveztek be utolsó esélyként, hogy pénznyereményükből elmaradt közüzemi számláikat vagy sürgős műtétjüket fedezzék.
Bankhitelből ajándékozni
és karácsonyozni
Hitte volna valaki a rendszerváltozás környéki eufóriában, hogy a karácsonyi ajándékra húsz év múlva banki hitelt kell felvenni? Éppen úgy, mint a korai daganatot felismerő vizsgálatra. De közel az idő, amikor egy operációnál, hogy a várólista elejére kerüljünk, súlyos pénzeket fogunk fizetni. Ebben az évben olyan karácsonyi ajándékot kaptunk a koalíciós kormánytól, amelyet senki nem kért, senki nem akart, és amitől semmi jót nem várhatunk. A koalíció a társadalombiztosítás évi 1600 milliárdos bevételét egy laza csuklómozdulattal átadta a magánbiztosítóknak. Lepasszolja a betegeket, nem óhajt tovább ilyen macerás ügyekkel foglalkozni, mint állami betegbiztosítás. Mert végül is erről van szó. Az összes többi, a betegekért folyó verseny, a televízióval és internettel ellátott kórterem, a betegbiztosítók versenye üres hablaty. Dübörög a reform, úgymint: kórházakat zárnak be, osztályok szűnnek meg, négyágyas kórteremben nyolcan szoronganak, műtétek maradnak el pénzhiány miatt, emberek halnak meg a mentőben, mert nincs a közelben kórház, nemcsak a csecsemőknél, de a krónikus betegeknél is megugrott a halálozás aránya, nem váltják ki a gyógyszert, nincs miből. A gyerekrendelőkben rettenetes a zsúfoltság, de nincs vizsgálóeszköz, mert az osztályt már leszerelték. Az orvosok külföldre menekülnek, a csókosok olyan beosztásokhoz jutnak, amihez nincs meg a képzettségük. Az adminisztráció többszörös, mindenki lepapíroz mindent, közben durvul a hangnem az orvos, a beteg és az ápolók között. Amint a reklámképeken látni, mától viszont kacsacombbal etetik a betegeket – mert ez jár nekik –, de ha nem tetszik a menü, máris ott a telefonszám, amivel feljelenthetik a kórházat. A miniszter szerint forradalmi változás történik az étkeztetésben. Azt nem tette hozzá, hogy most van az, hogy a kórházak étkezési normája néhány forinttal meghaladja a börtönökét. Dr. Horváth legújabb víziója, hogy minden kórházi ágy mellé felszerelnek egy széfet, hogy megelőzzék a lopásokat. Az év leghülyébb ötlete mellesleg. Állítólag azért lehet éjjel-nappal lófrálni a kórházakban, mert a látogató pótolja a hiányos étkezést. Akkor most szüntessék meg ezt a bazári helyzetet, talán kevesebbet lopnak széfek nélkül is.
Fűtetlen lakás, csirke far-hát
Joggal érezhetjük úgy, hogy itt és most ezek mindent megtehetnek velünk, minden eszközt kivertek a kezünkből, amivel befolyásolhatnánk a dolgok menetét. Most a népszavazás kiüresítése, komolytalanná tétele az aktuális feladat. A lenézett szavazók utolsó kísérletét a két kormányzó párt sikeresen fúrta meg, és aki még ezután is hisz nekik, az megérdemli, hogy fűtetlen lakásban csirke far-hátat egyen, miközben fagyos kezével hol az RTL, hol a TV2 gombját nyomogatja, a sztárhírekkel, amelyekből megtudhatja, hogy Dundika aktuális esküvője Mauritiuson lesz. A szavazó egyébként le van írva: ő a „nyugger”, a „jobber”, a „lúzer”, a „csőcselék és a csürhe”, akit lehet nyomorgatni, összeverni, megalázni. De ne örüljenek a tanárok, az orvosok, a kisvállalkozók, a parasztok, akik a vállukon cipelik az ország folyamatos működésének terheit, ők is nemszeretem alanyai a kormánynak. Hogy Gyurcsány Ferenc szerint ki a megfelelő polgára ez időben az országnak, nehezen írható le: legyen gazdag, simlis, tudjon rezzenetlen arccal hazudni, legyen önző, agresszív, nagyhangú, gátlástalan, tolvaj, legyen mindig jó időben jó helyen, az sem baj, ha van egy kis szexuális eltévelyedése, ne adj’ isten a rokonsága révén régi jó bolsevista család utóda. Nagyon fontos, hogy semmiféle erkölcsi ballaszt ne terhelje, és legyen mellette egy sztárügyvéd vagy szóvivő, akik mindennap szerepelnek a tévében, mint az igazságosság egyszerű, szerény magyarázói.
A magyar nézi a tévét, és nyugtalan, hiszen nincs olyan napja az évnek, amikor valami mocskos bűnténnyel ne szembesülne. Lopás, sikkasztás, rablás, emberölés, erőszak, zsarolás – bőven kijut belőlük. De a magyar megnyugszik, amikor a hírolvasók a tévében mindig hozzáteszik, hogy ezért a bűncselekményért akár 10 vagy 15 év is kijár. A hírekben, ha figyelmesen számolunk, legalább húsz év összejön naponta. A magyar megnyugszik, csak akkor kezd gyanakodni, amikor sok idő múltán kiderül, alaposan felültették. A súlyos bűnözök cselekményei elévülnek, az előzetes fogva tartással lejár a büntetésük, egyébként sem biztos, hogy ők követték el, az meg micsoda dolog, hogy tíz évvel ezelőtti olajügyeket most kaparnak elő. A magyar úgy érzi, a törvény nem őt védi, hanem a bűnözőt, és jól érzi, őt már azért elmeszelik, ha egy percet késik a parkolóban, miközben milliárdos sikkasztások elkövetői vígan élik világukat.
Újabb pazarló kormánypropaganda
Persze lehetne ez másképp is, ha a média azt tenné, amire szánták: őrködne a demokrácia felett, és nem hazudozna annyit. Feleannyit. Nézze valaki a közszolgálati műsorokat a tévében egy hétig, és megérti, mire gondolok. „Magyarország benned van” – hirdeti egy új reklám. Erről kizárólag A nyolcadik utas: a Halál című klasszikus horror jut az eszembe. Meg az, hogy ezt a Magyarországot nem szeretném, sem magamban, sem másokban.