Azzal kapcsolatban, hogy a szabad demokraták „ellenkampánya” a szocializmussal riogatja a választókat, Tarlós István úgy fogalmazott: az SZDSZ a koalíciós pártja ellen szólítja fel a választókat, valójában az MSZP-vel riogatja a magyar népet. Ráadásul egy tiltott önkényuralmi jelképet, a vörös csillagot alkalmazza az SZDSZ, amely Kóka János szerint sem nem vörös, sem nem ötágú – jegyezte meg a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. Hozzátette: a kormányzó pártok kampányának nincs értelmezhető tartalmi üzenete. Az MSZP Új Magyarország című kiadványa kapcsán arról beszélt, hogy szó sincs jóhiszemű tájékoztatásról, hiszen azt az intézkedések bevezetése előtt kellett volna megtenni. – Ennek a füzetnek a kiadását nem a néppel folytatott párbeszéd szándéka vezérli, pusztán hatalomtechnikai kérdés. Tele a gatyájuk a hatalom elvesztésétől – hangsúlyozta Tarlós István. Kitért azokra a hírekre is, amelyek szerint a kiadvány terjesztésével megbízott cég gyakorlatilag felszívódott a pénzzel, sőt a reklámújságok jelentős részét egyenesen a MÉH-be vitte, nem mintha nem odavaló lenne – jegyezte meg. A szociális népszavazás politikai vezetője szerint a zűrzavar és korrupció országa az az „Új Magyarország”, ahol ilyesmi előfordulhat.
A három igen szavazat felelős döntés lesz, hiszen a tét nem Orbán Viktor hatalma, hanem a minket követő generációk életkörülményei, mentális értelemben is. Amikor Orbán Viktor a kormány leváltásáról beszélt egy eredményes referendum esetében, akkor csak azt értette, amit demokratikusan működő kormányok tenni szoktak hasonló szituációkban – mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy így viselkedett – vagyis lemondott – a spanyol Zapatero és az olasz Prodi is. Megértették, hogy nincs elég szél a vitorlájukban, és levonták a konzekvenciát – fejtette ki Tarlós István. A népszavazást nem a Fidesz és az MSZP konfliktusa miatt tartják, hanem a magyar társadalom és a Gyurcsány-kormány kibékíthetetlen ellentéte miatt.
Tarlós István: Illene lemondani
Teljesen eltér egymástól a két kormánypárt kampánystratégiája – jelentette ki szombaton Tarlós István a budapesti fideszes frakcióvezetők, kerületi elnökök előtt. A szociális népszavazás politikai vezetője szerint amíg az MSZP a szavazók távoltartására, a népszavazás érvénytelenségére játszik, az SZDSZ a „józan ész nevében” buzdít a nem szavazatokra.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!