Akik a háttérben a szálakat szövik

Bátor forgalmazó a Best Hollywood: divatosnak egyáltalán nem mondható dokumentumfilmeket hoz be az országba, A nagy kiárusítás után mindjárt itt van a Terror ügyvédje, Jacques Verges portréjával – ő az a francia sztárügyvéd (a legrettegettebb terroristák és háborús bűnösök védője), aki a puszta létezésével képes átírni egyrészt a történelmet, másrészt média árnyékolta, beszűkült gondolkodásmódunkat.

Djamila Bouhired algíri szabadságharcosnő (divatosabb nevén terrorista). Waddi Haddad az első nemzetközi terroristahálózat palesztin megálmodója. Bruno Breguet, az első európai, akit a palesztinok érdekében végzett terrorista tevékenység miatt ítéltek el. Carlos, a Sakál, moszkvai születésű, öntörvényű szélsőbaloldali terrorista, Haddad sokáig Budapesten „vendégeskedő” jobbkeze. Johannes Weinrich német kommunista, a palesztin és vietnami ügy harcosa. Magdalena Kopp, eleinte Weinrich, majd Carlos társa, német radikális baloldali terrorista. Anis Naccache libanoni építész, a palesztin ügy támogatója, az OPEC-miniszterek túszul ejtője. Tep Khunal, a Vörös Khmer képviselője, Pol Pot titkára. Khieu Shampan, a demokratikus Kambodzsa egykori, emberiségellenes tettei miatt elítélt elnöke. Francois Genoud német–svájci náci, anticionista, Goebbels és Hitler kiadványainak jogutódja, Klaus Barbie Gestapo-főnök, a lyoni hóhér…
Micsoda lista! Ráadásul korántsem teljes; közös bennük, hogy így vagy úgy, de kötődtek Jacques Verges francia ügyvédhez (nagy részüket védte), és bár nevüket nem a nagy formátumú politikusok és gondolkodók között említik a történelemkönyvek, tevékenységükkel és életművükkel elképesztő hatást gyakoroltak a XX. század második felének politikai folyamataira.
Mi is a Terror ügyvédje? Portréfilm? Tényfeltáró riport? Dokumentatív dráma? Ismeretterjesztő történelmi doku? Mindegy. Oltári nagy pofon.
Ül ez az ember – Verges – a nagy, tömörfa íróasztala mögött, Hannibal Lecter-i mosollyal, sercegő szivarral, és arról beszél, milyen is volt De Gaulle-lal, Indira Gandhival, Nehruval, Sztálinnal és Maóval találkozni, árad belőle az a félelmetes, megfoghatatlan és érthetetlen nyugalom, ami a hatalmasok és a bölcsek sajátja. Thaiföldön született, Reunionon gyerekeskedett, Marokkóban, Algériában, Olaszországban és Franciaországban harcolt – önkéntesként – a világháborúban. Belépett a kommunista pártba, amelyből Franciaország algériai külpolitikája miatt hamar kilépett. 1957-től az algériai FLN szabadságharcának tetőfokán elítélték Djamila Bouhired-t – ekkortól lesz Jacques Verges a szabadságharcosok ügyvédje, kiszabadítja és feleségül veszi a gyilkos robbantásokért felelős Bouhired-t. Vonzódása a „szent cél” érdekében akár gyilkolni is képes nők iránt egyértelmű: Bouhired után néhány évtizeddel szerelmes lesz a szintén általa védett és bebörtönzött német terroristanőbe, Magdalena Koppba.
Közben bejárja a világot. Tevékenységét a legrettegettebb felszabadítási hadseregek vezetői is elismerik, így lesz az algériai után a palesztin ügy támogatójává, európai szélsőbalos és radikális nacionalista szervezetek, terroristák és különcök védelmezőjévé. Ahogy a film halad, úgy árnyalódik a kép róla.
Ő az ördög ügyvédje? És ki mondja meg, hogy ki az ördög? Hogy ki a terrorista? Franciaország? Amerika? A Nyugat? A gyarmatosító mondja meg, hogy a gyarmatosított a morálisan elítélhető? És miért? Amikor kiderül, hogy a titkosszolgálatok mennyire és milyen módon kapcsolódnak a nemzetközi terroristahálózatok akcióihoz, hogy a keletnémet vagy a magyar titkosszolgálat tudtával miként bujkálhat hosszú időn át Kelet-Berlinben vagy Budapesten egy Európa-szerte körözött terrorista, hogy a médiaindulatok felkorbácsolásával milyen eredményesen lehet harcolni a bírákkal szemben, érezni kezdjük, hogy a színjáték, amelynek részesei vagyunk, messze nem a valóság. A történelemből, amelyet bemagoltunk, mennyire kimaradtak az okok, a szálak a háttérben.
Nyilvánvalóan olcsó figyelemelterelés, amikor Magyarországon a hatalom a terroristakártyával játszadozik. Politikai bulvárfogás. Barbet Schroeder filmje után világos, hogy amennyiben valós terroristaveszély fenyeget, azt semmilyen körülmények között nem közlik a néppel. A háttéralkuk lényege éppen a titoktartás, a titkosszolgálatok és terroristák közötti íratlan törvények betartása. Titok nélkül nincs titkosszolgálat, titok nélkül nem létezik terror.
Jacques Verges a jog fölött áll, de betartja a törvényeket (azt mondja, vállalta volna Hitler ügyét is, sőt: „akár George Busht is védeném, ha hajlandó bűnösnek vallani magát”). Neki a világ játéktér, úgy mozgatja a szálakat, mint a marionettbábos, könnyedén. Mesél, de a valóságot elhallgatja. Így hát Barbet Schroeder kénytelen utánajárni. Elutazik Kambodzsába és Algériába. Az Egyesült Államokba és Párizsba. Az iszonyatos információtömeg miatt nehezen követhető és érthető a film. Nem tudjuk meg, Verges miért és hová tűnt el nyolc évig, a neveket egy idő után összekeverjük, mint a terroristaszervezetek céljait is, de nem is ez a lényeg.
Hanem a pofon, a döbbenet. Annak a döbbenete, hogy semmit sem tudhatunk biztosan. Hogy a civilizált állampolgár nem sejti és nem is sejtheti, miféle alkudozás és gyilkos játék folyik a színfalak mögött. Barbet Schroeder filmje felforgatja a történetírás által szépen elrendezett huszadik századot. Felrúgja a konvenciókat, a média és a nagypolitika dogmáit. Azzal, hogy felmutat egy hihetetlenül bátor zsenit, aki szerint csak úgy ítélkezhetünk valakiről, ha előtte megpróbáltunk elhelyezkedni a szerepébe, ha megpróbáltuk megérteni az indítékait és céljait. Minden relatív, s ha ugyanazt a dolgot – mint intelligens lények – más szemszögből nézzük, a fekete fehérré lesz, a negatív pozitívvá. A véres kezű Djamila Bouhired és Magdalena Kopp meg álomasszonnyá.
(A terror ügyvédje, színes, feliratos, francia dokumentumfilm, 135 perc. Rendezte Barbet Schroeder. Forgalmazza a Best Hollywood.)