Kétezeregyben feldühödött szülő ütött meg két tanárt a józsefvárosi Német utcai általános iskolában. A verésben részt vett tizenéves fia is, aki belerúgott az egyik földre esett tanárába. Az ügy kivizsgálására kilenctagú bizottság alakult a VIII. kerületben. Arra próbált választ keresni, hogy mit tehet az iskola, ha a tudás nem érték, ha a szülők jelentős része munkanélküli, ha a megélhetési gondokkal küzdő pedagógus a saját életpéldájával cáfolja azt az állítását, hogy a tanulás a boldogulás alapja, és ha nincs eszköze az összeférhetetlen, fegyelmezetlen gyerek megrendszabályozására. Egy szakszervezeti vezető akkor azt nyilatkozta: a Német utcai eset nem egyedi, még nem is általános, de egyre több az olyan tanuló, aki fittyet hány az írott és íratlan viselkedési szabályokra. Ezek a diákok fegyelmezetlenségükkel zavarják az órát, így nemcsak ők nem tanulnak, hanem sértik osztálytársaik tanuláshoz való jogát is. Fékezhetetlen magatartásukkal olykor társaik testi épségét is veszélyeztetik. Mindez nemcsak az iskola gondja, hanem már a társadalom problémája is.
Ennek hét éve.
Kétezerhat, Hernádnémeti. Három kisfiú, kilenc–tizenegy éves, harmadikos diákok az osztályteremben támadtak a pedagógusra. A tanítónő megfogta a rendetlenkedő gyerek kezét, kivitte magával a táblához, és folytatta a magyarázatot. Akkor hangzott el a felszólítás: szabadítsátok ki! És két másik elindult, hogy kiszabadítsa. Mint a filmekben. A három fiú közül az egyik túlkoros volt, kétszer járta az első osztályt. A többieket az új oktatási törvény szerint felsőbb osztályba kellett engedni, mivel az oktatási reform egyik vívmányaként Magyar Bálint miniszter és köre úgy döntött, hogy az alsó tagozatban harmadik osztályig megszűnik a buktatás, az évismétléshez a szülő beleegyezésére van szükség.
A szülőknek olyan erősek a jogosítványaik, hogy azokkal felülbírálhatják a szakmailag alátámasztott, a gyermek érdekeit szolgáló döntéseket is, nyilatkozta lapunknak akkor a hernádnémeti iskola igazgatója. Úgy vélte, az iskola ilyen ügyeinek ki kellett egyszer robbanniuk, hogy az oktatási kormányzat odafigyeljen végre a rendszer buktatóira, és ne csak a diák, hanem a pedagógus védelmét is törvénybe foglalja. A tanárok inzultálása, sőt fizikai bántalmazása mindennapos a mai magyar iskolákban, csak éppen nem szokás közhírré tenni az intézmény jó hírének védelmében. A község képviselő-testülete akkor azt tervezte, hogy a tanulságokat levonva harcba száll a pedagógusok érdekének védelmében, országos akciót indít, hogy kikövetelje a tanárok jogait. Nagy eredményt nem könyvelhettek el.
Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa a hernádnémeti eset kapcsán elismerte, ilyen fiatal elkövetők még nem szerepeltek a praxisában, ugyanakkor nem változtatott azon a véleményén, hogy értelmetlen a tanárok önvédelemhez való jogát feszegetni. Jogállamban ugyanis a közszolgáltatónak kötelességei, az állampolgárnak jogai vannak, az oktatás pedig közszolgáltatás. Léteznek tanári jogok is, csak más, például munkaügyi viszonylatban. A pedagógusoknak tehát arra kell törekedniük, hogy javítsák az általuk nyújtott szolgáltatás színvonalát, és ha egymaguk nem boldogulnak, segítségül kell hívniuk a társadalom érintett tagjait, szervezeteit.
Ha az oktatási tárcát mostanáig nem is, a szakmát, a pedagógustársadalmat foglalkoztatta a növekvő iskolai agresszió, amely nyilvánvalóan nem kizárólag büntetőügyi kérdés, hanem az iskolai munka minőségét befolyásoló tényező is. A Pedagógusok Szakszervezete korábban konkrét esetekkel alátámasztva problémalistát is összeállított, amelyet eljuttatott az országgyűlési képviselőkhöz, akik bizottságban és kerekasztal mellett tárgyaltak is róla. A szakminisztertől (Hiller István) és a miniszterelnöktől (Gyurcsány Ferenc) válasz sem érkezett. Azért nem történik semmi, vélik az érintettek, mert mindig akad valaki, aki megmagyarázza, hogy a diákok agressziója a pedagógusok hibája.
Ha beütjük az internet keresőprogramjába a tanárverés szót, az ölünkbe ömlenek a történetek. „Az általános iskola kapujában vert meg egy tanárnőt egy fiatalember a Hajdú-Bihar megyei Darvason. Az esetnek több szemtanúja is volt, közbelépni senki sem mert.” „Őrhalmon egy iskolaigazgatót vertek meg, mert egy diák szüleinek nem tetszett, ahogy a gyerekükkel viselkedett.” Stb. De soha nem hallottunk hírt arról, hogy mi lett e történetek vége. Ezek után nehéz megérteni, miért pont a március 21-i eset verte ki a biztosítékot. Ha nincs a Blikk, nincs tanárverés-probléma Magyarországon? Csak mióta megtekinthető, hogy L. Zoltán 16 éves budapesti középiskolás miként bántalmazza a 69 éves Hadnagy András fizikatanárt, azóta hiszi el ezt mindenki?
Nem zárhatjuk ki, hogy Hadnagy András csakis azért kaphat erkölcsi elégtételt, mert nagyon rosszul áll az SZDSZ szénája, és a társadalom most visszavág. Eddig nem merte kimondani, amit már régóta gondol, hogy elege van a túlliberalizált oktatásból. Elege a kártevésből, a liberális értelmiség nyafogásából, amely miközben óriási pénzeket visz haza a köz kasszájából reformprogramok gyártása és kikísérletezése címén, folyton az orrunk alá dörgöli, milyen átkozottul intoleránsak, maradiak, politikailag inkorrektek vagyunk. És elege az integrációra eredménytelenül kidobott milliárdokból, a lepusztított magyar oktatásból, a tanárok tekintélyének és egzisztenciájának ellehetetlenítéséből. Ahogy egy blogger fogalmazta: [Magyar] „Bálint bácsi odaállhatna ezek elé a diákok elé órát tartani mondjuk egy évig főállásban, aztán megnézném, milyen fegyelmezési módszereket venne még el a tanároktól.”
A jogos félelem az, hogy a bulvármédia továbbáll, és a magyar iskolák megint magukra maradnak. De a remény most kicsit erősebb. Legalább mutatkoznak már néhányan, akik nem kívánnák szőnyeg alá söpörni az ügyet. Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman például ezúttal azt nyilatkozta, hogy az Európai Unióban csak Magyarországon nem foglalkoznak érdemben ezzel a jelenséggel az oktatáspolitikusok. Szili Katalin házelnök pedig az Országgyűlés oktatási bizottságának elnökéhez fordult, kérve, hogy a testület tekintse át, megfelelőek-e a jogszabályok, valamint szükséges-e, és ha igen, akkor miként lehet javítani a diákok erkölcsi nevelésén. Üzenjük Szili Katalinnak, hogy nagyon is.
„Amilyen a mai magyar iskola, olyan lesz a magyarság holnapja, s az oktatásba fektetett beruházásnál értékesebb tőke nem létezik! Nincs egészséges, életképes társadalom a tudás újratermelését, a szocializáció korszerű mintáit biztosító, megbecsült pedagógusok nélkül. Gyermekeink és a haza jövője a tét. Össznemzeti egyetértésen alapuló kormányzást az oktatásügyben! Elégtételt a megalázott pedagógusoknak! Mindannyian cinkosok vagyunk, ha március 21. után semmi sem változik!” – írta kiáltványában néhány magyar értelmiségi. Az aláírók között szerepelt Tamás Gáspár Miklós neve is. A filozófus viszont így reagált: „Tévedés folytán rákerült a nevem a tanárverés ellen tiltakozó nyílt levélre. Az eset csakugyan szörnyű, de a nyílt levél elemzése téves. Nem hiszem, hogy ilyen társadalmi patológiáknak oka lehet pl. … »az ostobán értelmezett szabadságfölfogás« (?). Különben is: bizarr ötlet, hogy társadalomtudósok és egyéb értelmiségiek fölhívásban protestálnak társadalmi anómiák ellen. Jellemző szellemi viszonyainkra, hogy ennek a jó szándékú szamárságnak jelentős médiavisszhangja támadt. Én viszont szeretnék belőle kimaradni.”
Valakiknek azonban mégiscsak foglalkozniuk kell a problémával. Az agresszió magától nem fog kisétálni az iskolából. Vendég marad a katedrán.
Hadnagy András inzultálásának képei az internetről. Mindennapos eset?
