Nagy enigmák

A szilveszteri rádiókabaré egyik „finom” poénja így hangzott: „Milyen szakra jársz?” Hoszszas gondolkodás, töprengés után: „Kom-mu-ni-ká-ci-ó.” Nos, ezeken a furcsa, a világ teljességét jelentő szakokon képezik a kommunikációs, azaz a világon mindennel foglalkozni tudó szakembereket, így például a szóvivőket is.
Egy ideje a bulvárpolitika előszeretettel válogat szóvivőket a bulvármédia világából: ha el tudják adni a celebnek nevezettek kitalált vagy félig igaz történeteit, akkor hogyne tudnák eladni a kormánypolitikát. Mindkettő csak csomagolás (kommunikáció) kérdése.
A korábbi miniszterelnök által kiszemelt szóvivő hölgy (aki azután korábbi kijelentései miatt mégsem vált azzá), tehát a majdnem szóvivő ügyetlen riposztját hozza fel az irodalminak nevezett lap glosszistája, és megkérdezi: „Mit is akartunk tulajdonképpen őrá bízni?” Szeretném jelezni, hogy ez a mondat csakis „exkluzív” (kizáró) többes szám első személyben értelmezendő, én ugyanis nem vagyok benne ebben a mi-ben. Emlékeznek, ugye, a drága jó, tisztességes Beke Katára (néhányszor személyesen is beszélgethettem vele, most pedig már csak a rádióban hallhatom bölcs visszatekintését), nos, ő mondta az átmenet kezdetén: „Nem vagyok mi!”
A mostani kormány egyik (korábbi) szóvivője május táján ezt mondta: „Szilvásy Györgyöt is megilleti az ártatlanság védelme.” A kormányszóvivő nyilván nem jogi egyetemre járt (talán kommunikációt végzett), de akkor is tudnia kellene, hogy az „ártatlanság védelme” például szűz leányok esetében fontos, ha nem is kormányfeladat, a megvádoltakat az ősi jogszokás, az „ártatlanság vélelme” illeti meg, vagyis vélelmezni kell az ártatlanságát mindaddig, ameddig megdönthetetlen bizonyítékok nincsenek annak ellenében. A vélelem és a védelem hasonló hangzású, ám eltérő jelentésű szavak (paronomázia), igaz, tágabb jelentéskörükben öszszekapcsolódnak (a bírósági nyelvezet részei), de nem összekeverendők!
A mostani kormány másik szóvivője is belehúzott májusban. A Forma–1-ről volt szó: „Nemcsak a turizmusnak, nemcsak az országimázs szempontjából jó dolog, de minden szempontból egy nagyon enigmája – ha lehet így mondani – az országnak.” A jelzett lap glosszistája némi malíciával csak ennyit tett hozzá: „Lehet így mondani, de kérdem én: akkor minek az emblémája a kormányszóvivő?”
Ha már nem kabaréban, hanem nyelvművelő „cikkben vagyunk”, le kell írni, hogy az enigma talányt, rejtélyt jelent, míg a föltehetően mondani akart embléma jelképet, jelvényt, ismertetőjelet. Az autóverseny nyilvánvalóan az országnak jelképe, ismertetőjele lehet.
Nem akarok még egyet taposni a szóvivőn, kapott eleget. Bár aki színpadra áll, tudnia kell, hogy mit vállal… S azért sem bántanám, mert mindenkivel megesik az ilyesmi, ráadásul a nyelvművelés nem gúnyolódik, csak megállapít, elemez és tanácsot ad – hogyan kerüljük el a nyelvi hibákat. Szóvivőnk csak frappáns akart lenni, és az enigmát keverte az össze az emblémával, mások, fölötte állók jóval nagyobb dolgokat. És mi lett a következménye? El-kurátorból kurátorok lettek, hogy befejező poénomat is a szilveszteri kabaréból kölcsönözzem, köszönettel a kabarettistáknak, az Állj ki, és mondd!-os dumaszínházasoknak, hogy „humorbonbonjaikkal” könnyebbé, elviselhetőbbé teszik hétköznapjainkat.