Egy elkötelezett magyar tollforgató számára mit jelent, hogy fiatalkorának egyik példaképe, vezérlő csillaga éppen nyolcvanesztendős? A születésnap szakrális, Istentől megérintett napja mindannyiunknak. Felidézem, ahogy debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen rajongó bölcsészek kézről kézre adták az Anyám fekete rózsa című megindító verset. A világ darócos, érdes borzadályának kiszolgáltatott fejkendős falusi asszonyról nekem falusi református tanítónő nagyanyám jutott eszembe, kit megaláztak gorombán lökdöső padlássöprögetők, megszálló bitangok. Amikor középkorú férfiként olvastam újra a verset az egész, Trianonban megcsonkolt magyarság jelképalakja révedt föl a látomássá finomult konkrét képekből. Ugyanakkor arra is tanít bennünket a nyolcvanéves mester, hogy ne tévesszük össze a krisztusi megbocsátást az agyalágyult amnéziával. Jusson eszünkbe a Kéznyújtásnyira a felhőktől című Csoóri-esszé jellemzése az egykori szt-tisztből lett szocialista miniszterről: Aki ilyen belső zavarral akar egyértelmű ügyet szolgálni, előbb-utóbb minden jó ügynek ártani fog. Csoóri élő szóban is arra figyelmeztet bennünket a mostani reményteljesen szorongó napokban, hogy mindent újra kell gondolnunk és semmit sem szabad többé szőnyeg alá söpörnünk. Felemelő és vigasztaló, hogy a nehéz, félelemtől terhes percekben is a nyolcvanéves mester tud reményt tölteni belénk, annak a közelgő percnek az ígéretével, amikor nemcsak a fociban lelkesedhetünk végre egy nemzeti tizenegyért, hanem „a politikában is összeáll végre egy hasonló Nemzeti Tizenegy. Én ezt a reménységet és egész életművét, meg nem alkuvó bátorságát köszönöm Csoóri Sándornak.
origo.hu
Menczer Tamás: Ez még soha nem jutott eszembe! Avagy Magyar Péter ámokfutásának két hete, 1. rész.
