A nőnevelés a reformkorban

Koós Ferenc, a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium nyugalmazott igazgatója, a Százak Tanácsa tagja, az iskolát támogató School Invest Alapítvány akkreditált nyelvvizsgahelyének vezetője elméletben és gyakorlatban is elismert szakembere a neveléstudománynak. Azok közé tartozik, akik 1990 után viszszaadták a pedagógiaelméletnek az államszocializmusban igen- csak megtépázott tekintélyét.
A nőnevelés helyzete a reformkorban című kötet írójaként Koós Ferenc direkt módon nem aktualizál, ám esszéjéből lépten-nyomon kiköszön az utalás: bizonyos kérdéskörök újra és újra ismétlődnek a magyar tudományban, irodalomban, neveléstörténetben és a magyar életben is.
Koós Ferenc 1942-ben Nagyszalontán született, református kántortanító fiaként. A híres református Nagyenyedi Bethlen Kollégiumban érettségizett, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar–történelem szakos diplomát, majd a XVIII. század neveléstörténetét-elméletét kutatva doktorátust is. Büszke arra, hogy negyvenegy évig dolgozott, s a tantermet és a katedrát akkor sem hagyta el, amikor 1990-ben alapító igazgatója lehetett a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumnak.
Missziójának tekintette, hogy az agglomerációban élő, tehetséges és hátrányos helyzetű gyerekeknek teremtsen elit iskolát. Nála a hangsúly a tehetséges szón van. Hite szerint az ország felemelkedését a keresztény erkölcsi alapokra helyezett, a konzervativitást teljes mellszélességgel vállaló nevelés hozhatja el. Könyvében leírja, hogy a felvilágosodás, majd a reformkor progresszív nevelési elveiben megnőtt az idegen befolyástól szabaduló magyarság
visszamagyarosításának igénye, nemtől függetlenül.
A reformkor kiválóságai fontosnak tartották azt is, hogy a nőt az iskolák felkészítsék először a gyermek világrahozatalára, a gyermek felnevelésére, aztán a háziasszonyi, majd a gazdasszonyi szerepkörre. A magyar nőnevelés irodalmának felvilágosodás kori úttörői, Bárány Pétertől, a költőnek is kiváló Pálóczi Horváth Ádámtól a reformkori nőnevelés későbbi, Kufsteint is megjárt, magyar lelkű apostoláig, Teleki Blanka grófnőig úgy küzdöttek a nők jogaiért a műveltséghez, az európai szintű tudáshoz, hogy nem kívánták őket kiforgatni asszonyi mivoltukból. Erények és ismeretek, a hazaszeretet, az erkölcs, az elméleti és a gyakorlati tudás nem egymással szemben kijátszva, hanem együtt, egymás hatásait erősítve van jelen a reformkor legnagyobb gondolkodóinak eszméi között.
Koós Ferenc hitelesen tárja elénk a reformkor városi, falusi, erdélyi pedagógiai irodalmának tanulságait, ama „régiek” egyaránt fontosnak tartják, hogy a lányok a vallástól az ásványtanig elmerüljenek a magas tudományok mívelésében.
Akár azért, hogy a neveléstudományok olyan kiválósága fejlődjön belőlük, mint Karacs Terézből (1808–1892), a nőnevelés elméletének és gyakorlatának egyik hazai úttörőjéből. De azért is, hogy felkészüljenek az anyaságra, a gyermek nevelésére, valamint a társasági szerepre is. Tanulhatnánk a reformkortól, a felébredt nemzet korából, amelyben a nevelés fontosságát legnagyobb gondolkodóink tartották kiemelten fontosnak. Bizony, Koós Ferenc könyvéből nyilvánvaló, hogy a XXI. században akár kezdhetnénk is mindent újra elölről.
(Koós Ferenc: A nőnevelés helyzete a reformkorban, tanulmány. Balaton Akadémia Kiadó, 2010. 240 oldal, ármegjelölés nélkül.)