A Magyar Napló, a Magyar Írószövetség folyóirata januári számában a szerkesztők – mint mindig – gondosan ügyelnek arra, hogy megfelelő arányban szerepeljenek az alapműfajok, a vers, a próza és a kritika. Egy mai magyar irodalmi folyóirat főszereplője az élő literatúra, ellenkező esetben elveszítheti még az egyre fogyatkozó irodalomérzékeny olvasóközönséget is. A Magyar Napló vezető anyaga mindig egy élő alkotóval készített mélyinterjú. Ezúttal Csokits János, Andorrában élő magyar költő műhelyébe nyerünk betekintést. Az alkotó egy elbűvölő hegyi faluban él. Jánosi Antal portréjából megtudjuk, hogyan vált egy igazmondó ember üldözötté saját hazájában. Azért kellett csempészúton elszöknie Pozsonyon át Bécsbe, mert egy kávéházi beszélgetésen véleményt nyilvánított a Mindszenty-perről. A Szabad Európa Rádió, a BBC, Párizs, Andorra voltak a változatos életút főbb állomásai, ám a költő életének szellemi vezérfonala mindig is a líra volt. Így az interjúban is gyakran veszi át a szót a vers: „Lélek, lélek, / messze mégy? / Csöndes órád / Lesz-e még?” Az Animula című költemény megszólaltatja a költészetnek azt az örök motívumát, amely Berzsenyitől Tóth Árpádon, Kosztolányin át életünk legmélyebb értelmét firtatja. Egy másik örök magyar és örök európai költő, Ébert Tibor a Csöndre feszülés és a Keresés dalait örökíti meg. A folyóirat fontosnak tekinti a jelenbe nyúló, félig múlt rémségeinek tisztázását is. Szakály Sándor történész Péter Gábor és társai című cikkében a Rákosi-korszak egyik leghírhedtebb személyiségéről, a magyar Berijáról ír leleplező esszét A politikai rendészeti osztályok (1945–46) című dokumentumgyűjtemény alapján.
(Magyar Napló, a Magyar Írószövetség folyóirata, 2009. január.)
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
