Mégis jó volt megszületni

Kilencedik évfolyamába lépett Kaposvár irodalmi folyóirata, a Búvópatak, amelynek szerkesztői köszöntésében Csernák Árpád író, színművész, lapalapító egyszerre fejezi ki saját érzéseit, vágyait, a lap szerkesztő- és szerzőgárdája, valamint az egész ország reményeit.
Belefáradtak az örökös kampányba, az eszkalálódott átmenetiségbe, abba, hogy már kezdi mindenki természetesnek venni, hogy az irodalom és az írók, egyáltalán, a művészek létbizonytalanságban élnek, de mégis várják, hogy tavasztól reményteljes korszak kezdődik Magyarországon. Tudatos szerkesztői elképzelés, hogy az idei, első számban több olyan írás is szerepel, amely közvetlenül reagál napjaink kínzó kérdéseire. Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke életútinterjút adott Nagy Zoltánnak, s elmondja, a tisztességes emberek és az iparkodó, a haza javát a sajátjukénál többre tekintő politikusok az utóbbi parlamenti ciklusban Kőműves Kelemenként topognak egy helyben. Őszintén reméli, hogy az új kormány mind a magyar vidéket, mind a megyéket támogatni fogja kulturális, oktatási, gazdasági értelemben.
Kovács Emőke történész Barankovics Istvánra, a Demokrata Néppárt elnökére, a Magyar Nemzet egykori főszerkesztőjére, a kereszténydemokrata politikusra emlékezik esszéjében. Barankovics az 1947-es kékcédulás választás, a kommunisták idézőjeles győzelme után is tette, amit kötelességének érzett. Megpróbálta a magyar történelem egyik legsötétebb időszakában megvalósítani a „nem megalkudni, de nem provokálni” elvet, de abban az országban, amelynek Moszkvából távirányított vezetője, Rákosi Mátyás a Néppártot a fasizmus legális búvóhelyének nevezte, nem vezethetett eredményre a szelíden kitartó, szellemi fórumteremtő igyekezet. 1949-ben menekülnie kellett hazájából, Sztálin halála után az emigrációból próbálta sikertelenül újjászervezni a Demokrata Néppártot. A halál 1974-ben érte, New Yorkban. Kovács Emőke kiválasztott egy Barankovics-idézetet, amely a jelenkor számára kiváltképpen érdekes lehet: „Az államférfi elvek és erkölcsi törvények alapján cselekszik, hajlandó saját érdekeit a közérdeknek alárendelni, távlatokban lát és gondolkodik.” Csernák Árpád Satírozás című novellájában jelenünk apokaliptikus életérzését fogalmazza meg költői, abszurd novellában. Egy monomániákusan írogató, satírozgató, olykor tüntető ember gondolatait jegyzi le. Mottóként választotta ki a nemrégiben elhunyt amerikai író, Kurt Vonnegut egyik gondolatát: „Hogyan viselkedjünk apokalipszis idején? Talán az a legfontosabb, hogy ilyenkor legyünk az átlagosnál figyelmesebbek egymás iránt. Másfelől ne vegyünk mindent túl komolyan. A tréfa sokat segít.” A beletörődő, sztoikus kezdethez, a novella sötét tónusához képest mégis bizakodást fejez ki a befejezés: „Ő ott ül egy kerti széken, lassan teljesen besötétedik, csak az állatok szeme világít, hátradől, karjait lazán a szék két oldalán lelógatja, néha enyhe szél borzolja a lombokat, lassan megjelennek a csillagok is az égen, és ő arra gondol: mégiscsak jó volt megszületni.”
(Búvópatak, 2010. január)