Moszkva egyre jobban megérti a Fideszt

Optimista a magyar–orosz kapcsolatok jövőjét illetően Konsztantyin Koszacsov, a duma külügyi bizottságának elnöke. A napokban Budapesten járt, s a kormánypárt és az ellenzék képviselőivel és a miniszterelnökkel is tárgyaló politikus a várható hatalomváltástól sem tart. Mint lapunknak nyilatkozva fogalmazott, nemcsak az orosz politikai elit kezdi jobban megérteni a magyar jobboldal legnagyobb pártját, de az utóbbi időben a Fidesz is felelősségteljesebben viszonyul Oroszországhoz. Koszacsov beszélt arról is, megérti Magyarország energiadiverzifikációs törekvéseit, ám nem ért egyet azzal, ha valaki politikai, s nem üzleti alapon közelít a tervezett új gázvezetékekhez, s csak azért blokkolja az egyiket, mert az orosz.

Az elmúlt években a magyar– orosz kapcsolatok gyakran kerültek bele a belpolitikai csatározások darálójába, s váltak a viták foglyává. Néhány hónapja ezen kérdés körül viszonylagos csend uralkodik, ami jó esélyt ad e viszony további kibontakozására. Budapesti tárgyalásai alapján meg tudja ezt erősíteni?
– A tapasztalat más országok esetében az, hogy a kétoldalú kapcsolatok akkor függnek erősen a belpolitikai konjunktúrától, ha nincsenek mögöttük komoly, mindkét oldal számára fontos gazdasági érdekek. Ilyen például az orosz–amerikai viszony, hiszen a két ország közötti kereskedelmi forgalom nem túlságosan jelentős. Így aztán egyáltalán nem volt mindegy a kapcsolatok alakulása szempontjából, hogy a választásokon Obama avagy McCain győz. A nagy európai országok esetében, mint Németország, Olaszország, s egyre inkább ide sorolható Franciaország is, a kapcsolatainkra egyáltalán nincsenek hatással a belpolitikai változások. A viszonyban semmilyen drámai fordulat nem következett be azzal, hogy a kormányfői székben Schrödert Merkel, vagy Prodit Berlusconi követte. Sokkal fontosabbak, és stabillá teszik a kapcsolatokat a közös, országainkat összekötő érdekek, a beruházások, s a kereskedelem magas szintje.
– Melyik csoportba tartozik Magyarország?
– A kilencvenes években az amerikaihoz hasonló módon alakultak a kapcsolataink. Nagyon sok függött attól, hogy ki került hatalomra. Az utóbbi években megváltozott a helyzet, stabilabbá vált e viszony. Mindkét országban lenyugodtak a rendszerváltás által felkorbácsolt indulatok, magunk mögött hagytunk jó néhány illúziót, reálisabban látjuk, s ennek köszönhetően új korszak kezdődött a kapcsolatainkban is.
– Visszatekintve az elmúlt húsz évre, miben gyakorolna önkritikát?
– Először is, az egykori szocialista tábor országairól az orosz külpolitika sokáig kizárólagosan gondolkodott, mondván, aki nincs velünk, az ellenünk van. Ezen államok uniós, s különösen NATO-tagságát egyértelmű fenyegetésként éltük meg. Idő és tapasztalat kellett ahhoz, hogy megértsük, mindez semmiféle új veszélyt nem jelent. Hibás helyzetértékelés volt az is, hogy ezen országok euroatlanti integrációja után nemcsak elfelejtettük őket, de nem fordítottunk elég figyelmet a kétoldalú együttműködésre sem. Azt hittük, mindent meg lehet oldani Brüsszellel. A kapcsolatok eme komponense mára ismét a helyére került. Magyarországot természetesen bizonyos mértékben kötik szövetségesi kötelékei, ugyanakkor Budapest például sokat segíthet abban, hogy javuljon Oroszország viszonya eme nemzetközi szervezetekkel. Úgy gondolom tehát, hogy jó úton vagyunk. S a közelgő magyarországi választások fényében is mondom, fontosnak tartjuk, hogy kapcsolataink függetlenedjenek a mindenkori politikai konjunktúrától.
– S erre az előrejelzések alapján feltehetően hatalomra kerülő Fidesz politikusaival folytatott megbeszélései is megfelelő alapot adnak?
– A kormányzó Egységes Oroszország tagjaként is megerősíthetem, hogy az utóbbi időben kétségkívül szorosabbá váltak a kapcsolatok a két párt között. Orbán Viktor például ott volt a párt legutóbbi kongresszusán. Úgy érzem, nemcsak mi kezdjük jobban megérteni a magyar jobboldal legnagyobb pártját, de az utóbbi időben a Fidesz is érezhetően felelősségteljesebben viszonyul Oroszországhoz. Korábban ez a kérdés a magyar ellenzéki párt szemében nem Oroszországról, a magyar–orosz kapcsolatokról, hanem legfőbb politikai ellenfeléhez, a szocialistákhoz való viszonyulásáról szólt. Nem akarok senkit megsérteni, de érzésem szerint mindez azzal magyarázható, hogy a Fidesz bizonyos időszakban kevés esélyt látott a kormányváltásra, s teljes mértékben átadva magát az ellenzéki szerepnek, kizárólag a hatalomra kerülésért küzdött, míg annak belátható közelségbe kerülése felelősségteljesebbé teszi a politizálást. Minden remény megvan tehát arra, hogy a kétoldalú kapcsolatok a kormányváltás esetén is stabilan és kiszámíthatóan fejlődnek tovább.
– Említette, hogy az utóbbi időben sikerült jobban megismerni a Fideszt. Korábban erre egyik oldal sem nagyon törekedett, pedig a beszélgetés mindig oldja a bizalmatlanságot…
– Ez valóban így van. Az ilyen találkozások, beszélgetések nélkül nem lehet adekvát politikát kialakítani. Ezért tartom nagyon időszerűnek és fontosnak a mostani budapesti látogatásomat is. S akárhogy is alakuljon Magyarországon a belpolitikai helyzet, úgy gondolom, minden csatornát ki kell használnunk a beszélgetésre.
– Persze, ez csak akkor lehet hatékony, ha a politikai paletta mindegyik oldalát érinti!
– Természetesen.
– Általánosságban említette már, hogy a kétoldalú kapcsolatokat mindig stabilizálják a közös érdekek, a gazdasági kapcsok. Melyek lehetnek a mi esetünkben ezek a közös érdekek, s mit tud ajánlani Oroszország Magyarországnak, amit az Európai Unió nem?
– Az országainkat összekötő közös érdekek elsősorban gazdasági természetűek. Ha ránézünk a térképre, látjuk, hogy Oroszország közelebb van, így természetes módon könnyebb vele kereskedni, mint mondjuk az Egyesült Államokkal. S hogy mit tudunk adni, amit az EU nem? Itt van a gázvezetékek körüli vita, s a törekvés az energiaimport diverzifikálására. A magyar fél motivációit tökéletesen megértjük. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a Nabucco már évek óta csak ígéret. Ha az üzleti szféra érdeklődését és a vezeték töltéséhez szükséges gázt, a forrásokat nézzük, akkor idáig kevés biztatót hallhattunk, s a vetélytárs Déli Áramlat bizony e tekintetben jobban áll.
– Azt mondta, vetélytárs. Korábban azt hallhattuk, hogy e két vezeték nem vetélytársa egymásnak…
– Igen, a két beruházás konkurál egymással. Nem lenne azonban helyes politikai értelemben vetélytársnak tekinteni e két vezetéket. Üzleti konkurenciáról van szó. Mindenki pénzt akar keresni. Ha azonban egy üzletileg haszonnal kecsegtető és perspektivikus terv megvalósítását politikai megfontolásokból csupán azért akarja valaki megakadályozni, mert orosz kezdeményezésről van szó, azzal nem értek egyet. Azért kiállni egy vezeték mellett, mert az elkerüli Oroszországot, tiszta politika. Semmi köze az üzlethez! Az ilyen megközelítéssel kategorikusan nem értek egyet, s nagyon bízom benne, hogy sem a jelenlegi, sem a leendő magyar vezetés nem esik e hibába. Íme, egy példa arra, mit tud nyújtani Oroszország, amit az Európai Unió nem. Mi reálisan is képesek vagyunk a gázszállításra, és érdekeltek is vagyunk abban, hogy e téren továbbra is megbízható partnerek legyünk. Értsék meg, a vezeték számunkra olyan, mint a gyárban az esztergapad. Ahhoz, hogy hasznot hajtson, működnie kell. S ha mi vezetéket fektetünk, pénzt csak akkor hoz, ha folyamatosan működik, tele van gázzal. S azt se felejtsék el, vannak más alternatívák is. A WTO a csatlakozás előfeltételeként kéri Oroszországtól a gáz belső és az exportárának kiegyenlítését. A Gazprom az alacsony belső piaci árak miatt jelenleg alapvetően az exportban érdekelt. A helyzet azonban változhat. Idővel kifizetődő lesz eladni a gázt a hazai fogyasztóknak is. Ha közben nem építünk vezetékeket, mondjuk azért, mert Magyarország a Nabucco érdekében blokkolja a Déli Áramlatot, akkor igazán semmi sem motiválja, hogy exportáljuk a gázt. Ám, ha kész lesz a vezeték, azt húsz év múlva is tölteni fogjuk, hiszen csak így éri meg.
– Oroszország nem győzi hangsúlyozni, hogy érdekelt Európa energiaellátásában, e téren az első számú partnere Európa, ám közben meg-meglebegteti a keleti irányú export lehetőségét is. Akkor mégsem olyan fontos az európai export?
– Ilyen értelemben a Kelet és a Nyugat nem konkurálnak egymással. A gáz szállítása ugyanis maximum ötezer kilométerre kifizetődő. A nyugat-szibériai mezőkről így továbbra is Európa felé áramlik majd a gáz, míg Kína számára közelebbi lelőhelyeket kell keresni. Erre a mennyiségre nincs más fogyasztó, csak önök és mi. Ezért vagy megegyezünk kölcsönösen előnyös alapon, s együttműködünk, vagy nem bízunk egymásban, egymást vádoljuk mindenféle dolgokkal, s főlünk a magunk levében.
– Említette a bizalmatlanságot. Folyamatosan arról hallhatunk, hogy Oroszország beveti az energiafegyvert. Mivel tudná megnyugtatni a kételkedőket?
– Valóban, két dolog hangzik el vádként nagyon gyakran. Egyrészt, hogy Oroszország elzárja a csapot, másrészt politikai megfontolásokból alakítja az árakat. Az elsőről csak annyit, hogy a balti országokkal ugyan korántsem felhőtlen a kapcsolat, közvetlenül kapják Oroszországtól a gázt, s akkor sem zárta el Moszkva a csapot, amikor Tallinnban lebontották a második világháborús hőseinek emlékművét, a Bronzkatonát, Riga pedig kompenzációt követelt a megszállásért. Grúzia is kapott gázt még a háború alatt is. Problémák Ukrajnával voltak, amely válaszul lehetetlenné tette az európai fogyasztók felé a tranzitot. A két tervezett alternatív vezeték egyrészt éppen a megbízhatatlan tranzitországok kiküszöbölését célozza. Az árképzéssel kapcsolatban el kell ismerni, hogy egészen a közelmúltig tényleg átláthatatlanok voltak. Ám éppen ellenkező előjellel működött a politikai motiváció, mint amitől sokan félnek. Az úgynevezett politikai partnerek, így Fehéroroszország vagy Ukrajna olcsóbban kapták a gázt. Hál’ isten, ennek már vége, s áttértünk a piaci árra. De ez sem tetszett mindenkinek, s azzal vádoltak bennünket, hogy így akartuk megbosszulni Juscsenko győzelmét. Most már minden átlátható, piaci alapon működik, s az sem kérdőjelezhető meg, hogy Oroszország megbízható szállító.