Madarak a hullámok felett

L A S S Í T Ó S Á V

Titkos szokása, hogy éjjel, amikor már csak a kóbor lelkek járnak-kelnek a kastélykertben, sámlit húz a kémény kürtője alá, és a csillagokat nézi. Mély a kürtő, nagy a sötét, szűk lyukon zúdul rá fényekkel pettyezett végtelen. Úgy szereti. Ha esik, maga mellé húzza a lyukba az isztambuli piacon zsákmányolt tálkát, s mintha gyöngy hullana az égből, az esőcseppeket szépen összegyűjti.
Meséli még, hogy azzal a gazzal körbenőtt verdával többször megjárta az Örök Várost. Róma, retúr. Lassan, komótosan. Nem is a cél, az út kedvéért. Mert ahogy a gazellatestű jó öreg Ford húz a hajnali országúton, hát az maga a gyönyörűség. Egy szebb van csak annál. Reggelente teremről teremre járva, körbe-körbe kerengeni a kastély gangján. Burgenland, Deutschkreutz. Anton Lehmden elvarázsolt magánvalósága.
Évszázados kövekre vetett rajzok és teremnyi festmények között bóklászunk a Nádasdy család egykori rezidenciáján. Reneszánsz és fantasztikus realizmus. A nagy magyar nemesi család 1625-ben épült burgenlandi kastélya a hatvanas évek vége óta a kortárs osztrák festészet egyig legfontosabb alkotója, a bécsi iskola egyik alapítója, Anton Lehmden univerzuma. A falakon, míg a szem ellát, Lehmden látomásos festményei függenek, a kastélyt buja bokrok takarják. Odabent bukolikus kert, elegáns elhanyagoltság. A falak repedéseiben szellemek leselkednek.
Professzor Lehmden, ahogy a környéken ismerik, ránézésre sem nyolcvanas osztrák kisnyugdíjas. Úgy jár-kel az olajvásznakkal tapétázott falak között, mint egy igazi várúr. A hatvanas évek óta minden vagyonát a kastély foltozgatására fordítja, s mint jó gazda, be is lakja, álmokkal. A hálószobája ott van, ahol a jelen súlytalan. A deutschkreuzi kastély tornyában, egy reneszánsz ágyban álmodja meg szürreális képeit. Halakat, hegyeket, hullámok felett szárnyaló madarakat.
Meséli, hogy amikor a hatvanas évek elején Isztambulban élt, minden reggel kijárt a piacra. Néha nem is vett semmit, csak a létet szívta magába. Kikönyökölt aztán a tenger fölé egy párkányra, onnan nézte a madarakat reptükben. Néha egy órán át is figyelte őket. Az élet nem egyéb, szemlélődés, mondja. Akkor tanulta meg. Öt éve nyári egyetemeket, felolvasóesteket rendez a kastélyban. Szemlél és szemléltet. Június közepén idén is csőstül jönnek majd a kiszakadásra vágyók Bécsből, hogy verseket hallgassanak a kápolnában, vagy ellessenek néhány fogást a madarak festőjétől.
Szellem, lélek, anatómia. Lehmden ecsetje olyan tévedhetetlenül fog, mintha a szabadság megfesthető volna. Meséli, hogy egyszer érdekes idegen tévedt a kastélyba, és pont a legkedvesebb képéért kincseket kínált volna. Nincs az a pénz, amiért meg tudnék tőle válni, mondja. Utóbb árulták el, tudja ki volt a furcsa úr? Bob Dylan.