Orvosok a hálapénz ellen

Zöldkeresztes mozgalmat indítanának az egészségügyben, amelynek lényege: dupla bért kapna az az orvos, aki vállalja, hogy nem fogad el hálapénzt. Többek között ez is szerepel az egészségügyért felelős államtitkárság és a Magyar Rezidensszövetség által kidogozott javaslatban, amely a fiatal szakemberek itthon tartását és a paraszolvencia visszaszorítását célozza meg.

2010. 12. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyorsult a fiatal orvosok elvándorlása. Rendkívüli módon felgyorsult az idén a fiatal orvosok kivándorlása, pályaelhagyása. A 2010-ben meghirdetett 781 rezidensi helyből ugyanis mindössze 377-et sikerült betölteni. Korábban ez a szám szinte mindig 700 körül mozgott. Még a szakemberek is meglepődtek azon, hogy az idén ilyen kevesen léptek be a szakképzésbe. Persze ez még mindig jobb arány, mint amire akkor lehetett volna számítani, ha érvényben marad a korábbi szocialista egészségügyi miniszter, Székely Tamás idején hozott röghözkötöttség, amely kilenc évre Magyarországhoz láncolta volna a fiatal orvosokat. Mint arról lapunk is beszámolt: Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár első intézkedései egyikeként szüntette meg ezt a szabályozást, miután a rezidensek kétharmada jelezte, hogy ilyen feltételek mellett nem kezdi meg a gyógyító munkát. A szakképzésből az idén kimaradtak jelentős része külföldre megy dolgozni. Persze vannak, akik PhD-képzésbe kezdtek, vagy tudatosan úgy döntöttek, hogy csak két év alatt végzik el a hatodévet az egyetemen. Ők azok, akik kivárnak, s abban bíznak, hogy egy év múlva könnyebben határoznak majd a további életükről. Sokan vannak olyanok is, akiket nem vettek fel az általuk kiválasztott intézménybe rezidensnek, másik helyre azonban mégsem voltak hajlandók elmenni. A Honvédkórházban meghirdetett két aneszteziológus helyre például harmincan pályáztak, ugyanakkor az ország elmaradottabb részein még jelentkező sem volt altatóorvosnak. Mátészalkán 16 rezidensi helyre lehetett volna jelentkezni, ám oda senki nem akart menni. Szombathelyen hirdették meg a legtöbb állást – szám szerint negyvennégyet –, amiből végül csak 15-öt sikerült betölteni.


Idén júniusban felmérést készített a Magyar Rezidensszövetség az államvizsgázók körében. Többek között arról kérdezték a fiatalokat, vállalnák-e, hogy szerződésben utasítják el a hálapénzt, ha a kezdő orvosi bér a jelenlegi kétszeresére, azaz nettó 95-100 százezer forintról körülbelül 200 ezerre emelkedne. Szinte minden megkérdezett válaszolt, s 93 százalékuk igennel felelt. Ez a felmérés adta az alapot a zöldkeresztes mozgalomhoz – nyilatkozta lapunknak Papp Magor. A Magyar Rezidensszövetség elnöke szerint így egyszerre próbálhatnák megoldani az egészségügy két nagy problémáját, a bérrendezést és a hálapénz megszüntetését.
Papp Magor leszögezte: még mindig az alacsony bérezés a legfőbb indok a külföldi munkavállalás mellett, hiszen óriási a különbség az itteni és a nyugat-európai 700-800 ezer forintnak megfelelő összegű kezdő fizetés között. De a felmérésből kiderül, hogy a fiatalok többsége a nyugat-európai bérek negyedével – körülbelül nettó 200 ezer forinttal – is beérné, ha itthon maradhatna.
Nem az alacsony bérezés az egyetlen oka annak, hogy az orvosok tömegével mennének külföldre – állítja Papp Magor. A távozást fontolgatók közül nagyon sokan a három legfőbb ok között említik a paraszolvenciát. Akad, aki az alacsony fizetés és a gyenge minőségű szakképzés előtt ezt nevezte meg a legfontosabb szempontnak. Megalázónak tartják ugyanis a hálapénzrendszert, ami alapvetően megváltoztatja az orvos–beteg kapcsolatot. Gátolja a szakmai fejlődést is, hiszen például a műtéti szakmákban gyakran azért nem engedik elégszer műteni a fiatalokat, mert akkor a hierarchia magasabb szintjein lévő orvosok kevesebb „parát” kapnának. Jelenleg hálapénzellenes hangulat van Magyarországon – szögezte le Papp Magor. A paraszolvencia elve igazságtalan, hiszen csak bizonyos szakterületek képviselőinek kiváltsága. Míg a radiológusok, a patológusok vagy éppen a gyermekháziorvosok alig kapnak valamit zsebbe, addig a szülészek és a sebészek akár havi egy-másfél milliót is összeszednek.
– A hálapénz megszüntetéséhez érdekeltté kell tenni a rendszer szereplőit. Nem lehet erőszakkal eredményt elérni – vélekedett Papp Magor. Mint mondta: a zöld- keresztes mozgalomba bárki beléphetne, aki szerződésben vállalja, hogy semmilyen körülmények között nem fogad el hálapénzt. A rezidensszövetség elnöke nemcsak a fiatalokra számít. Bízik abban, hogy az idősebb kollégák is csatlakoznak a kezdeményezéshez. Már nagyon sokan – nagy tekintélyű professzorok is – jelezték, hogy hajlandók lennének belépni a rendszerbe – mondta. Papp Magor szerint be kell avatkozni ebbe a folyamatba, különben elfogynak a szakorvosok Magyarországról. Kérdés azonban, hogy lesz-e elegendő pénz a javaslat megvalósításához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.