Drágulnak a buszjegyek?
Hét százalékkal emelnék a menetjegyek árát a Volán-társaságok, erről azonban még nem állapodtak meg a pénzügyi tárcával. A cégek egyre rosszabb helyzetben vannak, különösen a falvakat érinti a járatritkítás.

A múlt átértékelését célzó történelmi viták árnyékolják be a náci Németország felett aratott győzelem 60. évfordulóját. Május 9. az orosz társadalom legszentebb ünnepe, Moszkva ezért különösen érzékenyen reagál a nemzeti identitást máig alapvetően meghatá
A Magyarországon végbement privatizáció értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a rendszerváltozáskor egy igen behatárolt kényszerpályán mozgott az ország, amelyet elsősorban a súlyos külső eladósodottságunk határozott meg – nyilatkozta lapunknak
Másodszor is elutasította a Csongrád Megyei Bíróság annak a fiatalasszonynak a keresetét, aki férjével együtt műhibára hivatkozva tízmillió forint értékű nem vagyoni kártérítést követelt a Szegedi Tudományegyetemtől.
Schmitt Pál 1989. június 17-e óta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, s a megszaporodott támadások ellenére szinte bizonyosan az is marad, mivel egyedüli jelölt a szervezet vezetésére a mai tisztújító közgyűlés előtt. A főtitkári posztot szintén tizenhat
Kizárták az MSZMP-ből, mert részt vett Lakiteleken az MDF megalakításában. Népművelő, rodalomtörténész, majd politikus, a Magyar Demokrata Fórum első elnöke. A történelmi fordulat egyik szereplőjeként a rendszerváltás végrehajtásának módjával nem mindig é
Botrányba fulladt tegnap egy hatósági bejárás a belvárosi Belgrád rakpart 25. szám alatti ház pincéjében, ahova a magát meleg vállalkozóként hirdető Birta László többéves huzavona után engedte be a hatóság embereit. Az ügyben eljáró előadónőt trágár szava
Tegnap a nemzetiségi iskolákban megkezdődtek a kétszintű érettségi vizsgák. A többiek hétfőn vizsgáznak magyar nyelv és irodalomból.
A világ ma egyedüli szuperhatalmának, az Egyesült Államoknak és a mellé felzárkózni készülő Kínának közös Achilles-sarkát jelenti a kőolaj. Nem véletlen, hogy a következő harminc év új hidegháborújának nyitánya a két hatalom között ezen a téren a leglátvá
Egyre több esélyt kínálnak az anyaországi vállalkozásoknak a romániai, elsősorban az erdélyi befektetési lehetőségek. A magyar tőke terjeszkedéséhez akad kormányzati segítség, ám az érintettek szerint meglehetősen kevés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.