Hatástalan agrárpályázatok
Eddigi legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a húszmilliárd euró kapitalizációjú Budapesti Értőzsde (BÉT), ahol a BUX index 2005 első napjaira már túlszárnyalta a 15 ezer pontos álomhatárt. A részvények forgalma nemegyszer a húszmilliárd forintot is elé
Az egy hét múlva esedékes választások után sem vonulhatnak még ki Irakból a szövetségesek, mivel az iraki fegyveres erők létszáma a tervezettnek jelenleg alig több mint a harmada – derült ki az átmeneti iraki kormány vezetőjének tegnapi londoni nyil
Egyértelműen veszteséggel zárta első uniós évét hazánk. Legalább háromszázmillióval több eurót fizettünk be a közös EU-kasszába annál, mint amennyi támogatás Brüsszelből érkezett. Az elmúlt években egyre kevesebb uniós pénz felvételére voltunk képesek. Ez
Moszkvába vezet ma Viktor Juscsenko első külföldi útja, ami egyben jelzi, hogy Ukrajna új elnöke tisztában van a geopolitikai realitásokkal, és az euroatlanti integráció erősítése mellett Oroszországgal is pragmatikus, partneri viszonyra törekszik. Tisztá
A Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) új eljárásban kell vizsgálnia, hogy a Magyar Posta (MP) Rt. a jogszabályi előírásoknak megfelelően vezette-e be a mobilposta-szolgáltatást három Borsod megyei településen. Komlóska önkormányzata nemrégiben jogerős köz
Ami a németeknek öt év alatt nem sikerült Auschwitzban, azt én öt hónap alatt véghezvittem Schwientochlowitzban – jelentette ki a háború után Shlomo Morel, a németek megsemmisítésére életre hívott lengyelországi haláltábor parancsnoka. Morel évtized
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Geoffry Danny Majzer testvérét megölték, az pedig, hogy ő életben van, szerinte a szerencsén múlt. Ma már abban is hisz, hogy a túléléssel küldetést teljesít, miközben a mai napig uralja mindennapjait a félelem.
Carlos Santana a világbéke előmozdítására szervezne fesztivált.
A Vesta padlólemezére építették fel az Azimut nevű szabadidő-autót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.