Röviden
Politikai felelősségre vonással, polgármesterek és önkormányzati képviselők választhatóságának korlátozásával is járhat a jövőben a települések felelőtlen gazdálkodása – többek között ezt tartalmazza az új önkormányzati törvény koncepciója. A tervezete
Politikai felelősségre vonással, polgármesterek és önkormányzati képviselők választhatóságának korlátozásával is járhat a jövőben a települések felelőtlen gazdálkodása – többek között ezt tartalmazza az új önkormányzati törvény koncepciója. A tervezete
Az egészségügyi határérték többszörösét tartalmazó méreganyaggal, mikotoxinnal szennyezett lisztet és az egészségre veszélyt jelentő péksüteményeket talált a Figyelő című hetilap a hazai üzletek polcain. Az újság mai számában olvasható tényeket laboratóri
Kilenc óra sem volt elég az MSZP-frakciónak ahhoz, hogy megbeszéljék és valamilyen döntést hozzanak Gyurcsány Ferenc politikai aktivizálódásáról.
Tovább nem halogatta a döntést a Videoton. Tegnap a labdarúgó NB I 28. fordulójában 3-1-re legyőzte a Kaposvárt, s két körrel a zárás előtt behozhatatlan előnyre tett szert. A Vidi is azon magyar futballcsapatok közé tartozik, amelyeknek fényesebb a mú
Május 22-én, a Festum Varadinum rendezvénysorozat zárónapjára szállítják vissza Nagyváradra az Országos Széchényi Könyvtárban restaurált, több mint száz évvel ezelőtt a Szigligeti Színház épületében, időkapszulában elhelyezett dokumentumokat. A helyreá
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,74 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 23 627,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,53 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Nem a rendőrségen, hanem – az eddigi adatok szerint – a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben (BSZKI) akadtak el korábban azok a dokumentumok, amelyek alapján a közelmúltban új lendületet vett az 1998-as Fenyő-gyilkosság nyomozása.
A pontosítás során az a fő cél, hogy a schengeni reform keretében a belső határőrizet várható újbóli, ideiglenes bevezetése soha ne történhessen önkényes alapon, ahhoz a tagállamok legalább minősített többségének is hozzá kelljen járulnia, és csak rövi
A viharverte és eső áztatta múlt évi szezon után jó időt és több utast vár a 165. évadban a Balatoni Hajózási Zrt. Horváth Gyula, a cég vezérigazgatója lapunknak úgy fogalmazott: ha új hajóra az idén nem futja is a költségvetésükből, a második, a fonyód–b
Atlétikában május 1-jétől lehet teljesíteni a 2012-es olimpia nevezési szintjeit, és Pars Krisztián igazán nem vesztegette az idejét. Bár japán túráján 3-án Sizukában még öt centiméterrel elmaradt a férfi kalapácsvetésben 78 méternél meghúzott választóvon
Speciális államkötvényeket adna a Nemzeti Eszközkezelő Társaság a hitelintézeteknek a fizetésképtelen ügyfelek adósságaiért. A bedőlt hitelek után maradó ingatlanokban a korábbi tulajdonosok albérlőként élhetnének tovább. Akik tíz százaléknál kevesebb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sokan még mindig nem értik, félremagyarázzák vagy politikai okokból folyamatosan támadják az amerikai elnököt.
A 18 éves világbajnok tornarekordot döntött a World Matchplay fináléjában.
Nemcsak a menetidő csökken, de a vonatok száma is nő.
Alig két nap alatt negyvenezren lettek a DPK tagjai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.