Tavaly is kevesebben hunytak el tűzesetben
Évről évre 20 százalékkal csökken a tűzesetben elhunytak száma.
Évről évre 20 százalékkal csökken a tűzesetben elhunytak száma.
Kunos Péter Mazsihisz-ügyvezető szerint minden gyanú alaptalan a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerére kiírt pályázat ügyében.
Ezt közölte Semjén Zsolt kormányfőhelyettes a DK-s Oláh Lajos kérdésére adott írásbeli válaszában.
Évről évre 20 százalékkal csökken a tűzesetben elhunytak száma.
Kunos Péter Mazsihisz-ügyvezető szerint minden gyanú alaptalan a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerére kiírt pályázat ügyében.
Ezt közölte Semjén Zsolt kormányfőhelyettes a DK-s Oláh Lajos kérdésére adott írásbeli válaszában.
A politikus Novák Előd Facebook-bejegyzésére reagált, melyet mélyen elítélt.
Kedd este fél hat körül átmenetileg leállt az 5-ös HÉV közlekedése, mert az óbudai Tímár utcai megállónál kisiklott az egyik, Batthyány tér felé haladó szerelvény 5. kocsija – írja az Index.
Üdvözlik, ha a kormány kedvezőbb helyzetet teremtene az alkoholkereskedőknek, és ezt a Fidesz-frakció is támogatná.
A bevezetés során „a sietségből adódóan vagy más miatt olyan hibákat követtek el az illetékesek”, amiket a jövőben jobb lenne elkerülni.
Goodfriend mentelmi jogának felfüggesztését december 23-án kezdeményezte Szijjártó Péter.
Online megrendelhetik a termékeket az ügyfelek, azok kiszállítása 22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti és vasárnapi napokon nem történhet meg.
A Fidesz-frakció a sávos rendszer mellett van. A Miniszterelnökség közben mást szeretne.
Rendkívüli közgyűlésen hívnák vissza a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatóját, szerinte jogtalanul.
A Népszava több, egymástól független forrásból értesült az orosz elnök érkezéséről.
A szexuális bűncselekményekkel vádoltak döntő többségét elítélték.
Ismeretlen szempontok alapján szavazott az Orbánt korruptnak minősítő szervezet.
Szexuális erőszak áldozata lett egy fogvatartott a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intézetben.
Az LMP egy nap alatt összegyűjtötte a szükséges 500 ajánlást a február 22-i veszprémi időközi választásra.
Január 11-től naponta egy járatot szolgál ki a Wizz Air Budapest és Moszkva között.
Jövő január 1-je helyett már idén márciusban hatályba léphet az alkoholok jövedéki biztosítékának sávos megállapítása.
A köztársasági elnök szerint hiába volt minden fogadkozás, az emberiség tavaly is folytatta a Föld elleni hadjáratát.
A miniszter szerint a keresztény gyökereket elvágni, a kereszténység értékeit el nem ismerni súlyos hiba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Izrael folytatni fogja a támadásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.