Ha ez megvalósul, fillérekért bérelhetünk lakást
Bérlakás-építési tervet dolgoztak ki szakmai szervezetek, amelyben jelentős mértékű uniós forrással számolnak.
Bérlakás-építési tervet dolgoztak ki szakmai szervezetek, amelyben jelentős mértékű uniós forrással számolnak.
Így akadályoznák meg, hogy gyerekek számára MMA-s versenyeket rendezzenek.
A megbeszélésen a felek sikeresnek nevezték a gazdasági együttműködést.
Bérlakás-építési tervet dolgoztak ki szakmai szervezetek, amelyben jelentős mértékű uniós forrással számolnak.
Így akadályoznák meg, hogy gyerekek számára MMA-s versenyeket rendezzenek.
A megbeszélésen a felek sikeresnek nevezték a gazdasági együttműködést.
A főpolgármester elmondta, mit tekint alapfeltételnek ahhoz, hogy biztosan folytassa munkáját.
A jelenlegi városvezetőt egyre inkább beéri a kormánypártok által is támogatott Kothencz János.
Egymilliárdos fejlesztés jakuzzival és panorámás napozóterasszal.
Tállai András a kormánnyal, a járásokkal, a településekkel, a civil szervezetekkel és az egyházakkal való összefogást javasolja.
Rendkívül sikeresnek tartja a befektetési letelepedési programot a Fidesz frakcióvezetője.
A kormányt kikerülő, egyéb csatornákon érkező uniós források lehetőségéről beszélt Bokros Lajos a Republikon Intézet beszélgetésén.
Az Együtt–PM és a baloldal főpolgármester-jelöltje visszaállítaná a „román” zászlót.
A kinevezésről szóló rendeletet Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke szerdán írta alá.
A krízisidőszakra plusz 1500 férőhelyet biztosítanak.
Az Európai Unió kétmilliárd forintos támogatásával korszerűsítette elektronikus feldolgozórendszerét a közép-magyarországi régióban a rendőrség – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) gazdasági főigazgatója csütörtökön Budapesten.
Németh Zsolt közlése szerint nincs szükség jogszabály-módosításra.
A Fidesz megdöbbent.
Hegmanné Nemes Sára szerint ehhez megfelelő szervezeti struktúra és finanszírozási eszközrendszer kell.
Újabb részleteket közölt az Index a TASZ programvezetőjének és a biztosi hivatal főosztályvezetőjének levelezéséből.
Balatoni Monika államtitkár szerint fontos értékként tekint hazánk a szabadságra és a demokráciára.
Akár 30-40 percet is.
Visszautasította az V. kerületi önkormányzat az Együtt–PM-nek a kerület fideszes alpolgármestere lakásvásárlására vonatkozó állításait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
„Négy évig Carlo Ancelotti volt a vezetőedző, és még azok az automatizmusok működnek nálunk, amiket ő megkövetelt.”
Méltányosági alapon jár a kompenzáció.
Még tart a hangolás, de várhatóan még az idén megismerhetjük majd a 280 lóerős Opel Mokka GSE-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.