Három évvel ezelőtt egy őszi délután a Corvin moziban gyülekeztek a nemrég alakult lapkiadó, a Mediaworks újságírói, hogy végre találkozhassanak a cég tulajdonosával, Heinrich Pecinával. A titokzatos osztrák üzletember elegáns kétsoros öltönyében vonult be a dolgozók elé, hogy mindenkit megnyugtasson: hosszú távra tervez, „még az is lehet, hogy soha nem adja el a szerzeményét”. Később akárhányszor találkozott a tulajdonában lévő lapok vezetőivel, dicsérte a portfólióba tartozó Népszabadságot, gratulált a lap megújításához. Úgy látszott, rendkívül büszke, hogy övé az egyik legnagyobb példányszámú politikai újság.
„A Népszabadság az elmúlt tíz évben csak veszteséget termelt, a példányszám drasztikusan csökkent, mivel az emberek már nem érdeklődtek az újság iránt” – 2016 októberében már így magyarázkodott az osztrák gazdasági hetilapnak, a Profilnak, hogy miért szüntette meg egyetlen éjszaka alatt a hatvanéves újságot. Pedig ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Pecina a Mediaworksszel is azt tette, amit korábban a legtöbb kelet-európai vállalkozásával: egy átmeneti időre a nevére vette, hogy a valódi – politikai vagy gazdasági okok miatt kínos – vevő kilétére ne derüljön fény. Azaz a Népszabadság bezárásának teljesen más oka volt, mint amiről az interjúban beszélt. A Profilnak adott interjú elkészítésekor ugyanis Pecina már az adásvétel lezárásáról tárgyalt az Opimus Press Zrt.-vel, amely Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor barátjának érdekeltsége.
Részben ezért gondolja mindenki azt, hogy Pecina újbóli feltűnése a magyar médiapiacon nem véletlen. Mint arról a Hír TV elsőként beszámolt, az osztrák vállalkozó cége, a Media Development Management (MDM) Kft. megvásárolta a szintén osztrák tulajdonban lévő Russmedia Kft.-t, amely a borsodi, a szabolcsi és a hajdú-bihari napilapot adja ki. A vásárláshoz a Mészáros Lőrinc-féle Magyar Takarékszövetkezeti Bank és az MKB biztosított hitelt. Ráadásul az MDM a mögötte álló ciprusi cégtől 7,2 millió eurós tőkeinjekciót is kapott, a HVG pedig arról írt, ebből 2,2 milliárdnyi összegből Pecina valamelyik nagy online médiát akarja megszerezni. A Russmedia-féle megyei lapok eleste után már csak a Kisalföld és a Délmagyarország őrzi önállóságát, de nem sokáig. Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, a filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna cége engedélyt kért és kapott a médiahatóságtól a két lap kiadójának felvásárlására.