A házbizottság jövő szerdán dönt a rendkívüli parlamenti ülésről

A házbizottság jövő szerdán dönt arról, hogy lesz-e rendkívüli parlamenti ülés. Az előzetes információk szerint csak az MSZP ellenzi egyértelműen a rendkívüli ülés összehívását.

MNO
2008. 07. 03. 15:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Július 1-jén Navracsics Tibor, a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője kezdeményezte a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását, a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendelet ügyében. Egy nappal később Varga Mihály, a Fidesz alelnöke – Orbán Viktor pártvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján – azt mondta, hogy az áremelések hatását csökkentő indítványukról remélhetőleg minél hamarabb, egy rendkívüli parlamenti ülésén születhet döntés. Mindkét kezdeményezés téma lesz a jövő szerdai rendkívüli házbizottsági ülésen.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a távirati irodának elmondta: a frakciók a házbizottság ülésén nyilatkoznak majd arról, támogatják-e a Fidesz kezdeményezését, de az is fontos kérdés, hogy a nyári szabadságok idején lehet-e biztosítani a határozatképességhez szükséges létszámot.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csütörtökön az MTI-nek úgy nyilatkozott, kezdeményezhették volna a képviselők ötödének aláírásával az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, de ezt inkább a házbizottság ülésén javasolják majd, mert úgy gondolják, hogy pártok feletti ügyről van szó.

Hozzátette: pártja javaslatainak egy része más pártok elképzeléseiben is megjelent, ezért nem lát okot arra, hogy a többi frakció ne támogassa felvetéseiket, így – tette hozzá – remélik, hogy lesz rendkívüli ülés. Szijjártó Péter hangsúlyozta: nem tettek javaslatot arra sem, mikor legyen a rendkívüli ülés, mert abban bíznak, hogy a házbizottság ülésén erről közösen meg tudnak állapodni a frakciók.

Az MSZP nem támogatja az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, mert alkalmatlannak tartja a Fidesz áremelkedések elleni javaslatát a probléma kezelésére – mondta Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön a távirati iroda érdeklődésére.

A kormánypárti politikus szerint az általános forgalmi adó csökkentése nem megfelelő módszer, mert az áfacsökkentéssel nincs garancia arra, hogy a csökkentés eljut a fogyasztóhoz.

Almássy Kornél, az MDF alelnöke az MTI-nek azt mondta, pártja támogatja a rendkívüli parlamenti ülés összehívását.

„Kifejezetten üdvözöljük azt, hogy a Fidesz a korábbi álláspontját megváltoztatva szintén fontosnak tartja az élelmiszer áfájának csökkentését” – fogalmazott.

Emlékeztetett arra, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke is javasolt a napokban rendkívüli parlamenti ülést a segélyezési rendszer átalakítása ügyében. Az ellenzéki párt azt javasolja majd a házbizottság jövő heti ülésén, hogy legyen parlamenti vitanap a saját indítványaikról és a Fidesz kezdeményezéséről is.

Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese az MTI-nek úgy fogalmazott, csak a házbizottság ülése után alakítják ki álláspontjukat arról, támogatnának-e egy rendkívüli parlamenti ülést, mert ehhez a döntéshez több információra van szükség. Hozzátette: kevés realitását látja annak, hogy júliusban meg lehetne tartani egy rendkívüli ülést, „ám ha a rendeleti úton történő kormányzást csak így lehet megakadályozni”, akkor el kell gondolkodni rajta.

A házszabály szerint az Országgyűlés évente két rendes ülésszakot tart: minden év február elsejétől június tizenötödikéig, illetve szeptember elsejétől december tizenötödikéig. Rendkívüli ülést a köztársasági elnök, a kormány, valamint a képviselők egyötöde kezdeményezhet a házelnöknél.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.