Súlyos műhiba? – Rutinműtét után meghalt a fiatal nő

Lapértesülések szerint orvosi műhiba miatt meghalt egy fiatal nő a szentesi kórházban egy rutinműtét során.

MNO
2008. 07. 25. 7:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nőgyógyászati beavatkozás után három héttel, még szerdán hunyt el a 31 éves fiatalasszony. Az intézményben nyilatkozati tilalom van, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit – írja a Délmagyarország.

A lap úgy tudja, a nő spontán elvetélt, ezért egészségügyi küretet végeztek rajta az intézmény szülészeti és nőgyógyászati osztályán. A beavatkozás során azonban az orvos kilyukasztotta a méhfalat, amit nem vett észre.

Egyes szakmai vélemények szerint ez a sérülés általában azonnal észrevehető, de 24 órán belül mindenképpen megjelennek a tünetek. A 31 éves nő azonban csak a nőgyógyászati beavatkozástól számított 48 óra múlva került sebészkés alá, ekkor derült ki, hogy nemcsak a méhfala, hanem a vékonybele is sérült. Ennek következményeként súlyos hashártyagyulladás, szeptikus állapot lépett fel. És bár ezt követően több műtéti beavatkozásra is sor került, a többhetes intenzív kezelés ellenére sem tudták az életét megmenteni, és szerdán elhunyt.

A rendőrség már vizsgálódik. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az ügyben úgy nyilatkozott: a szentesi kórház jelzése alapján közigazgatási eljárás indult, a haláleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. Ennek során kiderül majd, hogy a 31 éves nő halálát emberi mulasztás okozta-e vagy sem.

A kórházban egyébként az intézmény vezetői közül senki sem nyilatkozott a szegedi lapnak.

„Sérült az elvárható gondosság elve”

Maximálisan sérült a törvény által előírt elvárható gondosság elve a Szentesen egy nőgyógyászati rutinműtétbe belehalt fiatalasszony ellátása kapcsán – mondta el álláspontját az MTI-nek pénteken egy orvosi műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd. Ábrahám László szerint a beavatkozás nem várt eredménye még belefér a műtéti kockázat körébe, azaz a beavatkozás során történhetnek sérülések, de azok általában azonnal észrevehetők, s tüneteik egy napon belül megjelennek.

Az ügyvéd elmondta: a fiatalasszony esetében akkor sérült a törvényben előírt elvárható gondosság elve, mikor a beavatkozás során okozott sérülést nem vették észre, a sérüléssel okozott károsodás elhárításával késedelmeskedtek, és ez a beteg halálához vezetett. Ennek következtében a hozzátartozók mindenképpen kompenzáló jellegű, nem vagyoni kártérítési igényt terjeszthetnek elő, és a vagyoni kárigényüket is érvényesíthetik a kórházzal és a felelősségbiztosítójával szemben.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.