A rektor közlése szerint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Gazdasági Tanácsa évi 8-10 ülést tart, általában 2-3 órás időtartamban. A tanács működését részleteiben a felsőoktatási törvény, az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint a Gazdasági Tanács ügyrendje szabályozza. Tagjainak száma 13, ebből kilencen rendelkeznek szavazati joggal (három fő OKM-delegált, négy fő ELTE szenátusi delegált, a rektor és a gazdasági főigazgató). Tanácskozási joga négy tanácstagnak van. Ezek közé tartozik a kincstári megbízott, az egyetemi hallgatói önkormányzat (HÖK) elnöke, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete szenátusi képviselője és az ELTE főtitkára.
Mint azt korábban megírtuk, az MSZP-s Hiller István által a tanácsba delegált szakember havonta 120 000 forintot kap a minisztériumtól, ami akár 90 ezer forintos óradíjat is jelenthet. Draskovics jogi végzettségével és a közigazgatásban szerzett széles körű tapasztalataival minden bizonnyal hasznos tagja lesz az egyetem életében meghatározó döntéseket hozó tanácsnak. Mindazonáltal „sokan nem örülnek Draskovics Tibor kinevezésének” – reagált arra a kérdésünkre a rektor, hogy van-e alapja annak a sajtóinformációnak, miszerint az ELTE nem nagyon örült Draskovics úr érkezésének.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.