„Ha igaz, amiről beszél, tegyen feljelentést”

A napirend előtti felszólalásokkal kezdődött meg reggel az Országgyűlés keddi ülése, a képviselők a költségvetési elvonásokról és Geréb Ágnes ügyéről is szót ejtettek.

PR
2012. 02. 28. 10:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

MSZP: módosítani kell a 2012-es költségvetést

Tukacs István (MSZP) arról beszélt, hogy a kormány egy határozatban arra adott utasítást a minisztereknek és államtitkároknak, hogy négy nagy területen (gyógyszerkassza, BKV, kormányzati kiadások befagyasztása és elektronikus útdíj) az eddigi költségvetésben rögzítettnél is nagyobb elvonásokat készítsenek elő. A szocialista politikus szerint ez azt jelenti, hogy a 2012-es költségvetést is módosítani kell, ezek a módosítások pedig „nem lehetnek a kormány belügyei, ezért ezeket az előterjesztéseket az Országgyűlés elé kellene terjeszteni”.

Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára válaszában leszögezte: a kormány nem megszorításokkal próbálja meg elérni, hogy 3 százalék alá kerüljön az államháztartási hiány. Szerinte ráadásul a jelenlegi költségvetési helyzet is annak köszönhető, hogy az előző szocialista kormányok által felvett hitelek hatalmas adósságterhet rónak a jelenlegi kormányra. Az államtitkár hangsúlyozta: megszorítások helyett a Széll Kálmán-tervet folytatva és a nagy ellátórendszereket átalakítva próbálja meg a kabinet tartani a költségvetési fegyelmet.

Jobbik: miért áll a KDNP Geréb Ágnes mellé?

Hegedűs Lórántné (Jobbik) a Geréb Ágnes, jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélt szülész-nőgyógyász ügyében kegyelmet sürgető kormánypárti képviselőkkel kapcsolatban szólalt fel. Kiemelte, hogy országgyűlési képviselő nem kezdeményezhet kegyelmet, azt csak az elítélt, vagy annak ügyvédje teheti meg. Az ellenzéki politikus szerint ráadásul a KDNP mindig támogatta az életvédelmi kezdeményezéseket, ezért is érthetetlen a Jobbik számára, hogy „egy nyilvánvalóan életellenes, közvádas ügyben miért helyezkednek egy szélsőségesen liberális nézőpontra”.

Rétvári Bence válaszában hangsúlyozta: a kegyelem mellett nyilvánosan kiálló kormánypárti képviselők nem a bíróságot kérték, vagyis nem az igazságszolgáltatás rendszerébe „szóltak bele”, hanem a kormányzat felé intézték a kérésüket. Emlékeztetett rá, hogy a kegyelmi kérelem először az igazságügyi miniszterhez kerül, majd ő küldi azt tovább a köztársasági elnökhöz. Hozzátette: az igazságügyi minisztériumhoz még nem érkezett meg sem az ítélet, sem pedig a kegyelmi kérvény, ezért is nem válaszolt eddig a szaktárca. Az államtitkár hangsúlyozta: ez nem egy előre eldöntött ügy és a kormányzat nem az otthonszülés vitája felől közelíti meg a kérdést, hanem szakmai alapokon nyugvó jogi ügynek tekinti azt.

LMP: a Fidesz-kormányzás állami szintre emelt korrupció

Ertsey Katalin (LMP) arról beszélt: elfogadhatatlan, hogy Lázár János Fidesz-frakcióvezető bevallottan is Sánta Jánossal – a Continental Dohányipari Zrt. vezetőjével – együttműködve készítette el a dohány-kiskereskedelem újraszabályozásáról szóló törvényjavaslatot. Az LMP-s politikus szerint „ázsiai állapotokat képvisel, hogy egy lobbista írja a törvényt”. Hozzátette, „ez a nyílt, gátlástalan cinizmus aláássa a maradék bizalmat” a törvényhozás iránt és a kormánypártokról mond súlyos ítéletet. Szerinte amit Lázár János művel, az példátlan az európai jogalkotásban, ez tulajdonképpen az állami szintre emelt korrupció, ami a kormány egész elmúlt másfél évét jellemzi.

Soltész Miklós szociális államtitkár válaszában felsorolta a dohányzás visszaszorításáért tett kormányzati intézkedéseket és felszólította Ertsey Katalint, hogy ezekről beszéljen, ne pedig olyan dolgokról, amik nem igazak, vagy „ha igazak, akkor tegyen feljelentést”.

Fidesz: bővítse a kormány a budapesti Lélek-programot

Rónaszékiné Keresztes Mónika (Fidesz) a budapesti hajléktalanok ügyében szólalt fel. Arra kérte a kormányt, hogy a Józsefvárosban és másik két kerületben beindított Lélek-program támogatásával és egész Budapestre történő kiterjesztésével tovább folytassa a hajléktalanok megmentéséért folytatott munkát.

Soltész Miklós válaszában megköszönte a programban eddig részt vett szakembereknek, aktivistáknak és politikusoknak az eddigi munkát, amelynek hatására az elmúlt hónapok szokatlanul hideg időjárása ellenére kevesebb áldozattal járt az idei tél. Hozzátette: a kormány tervei között szerepel a program Budapesten kívüli kiterjesztése is.

KDNP: Horvátország EU-csatlakozása magyar érdek

Firtl Mátyás (KDNP) Horvátország EU-csatlakozásáról beszélt. A horvát nemzetiségű képviselő szerint Horvátország csatlakozása erősíti a Nyugat-Balkán integrációs perspektíváját, erősíti a magyar–horvát kapcsolatokat és így a későbbiekben a magyar érdekérvényesítést is az unión belül.

Rétvári Bence is arról beszélt válaszában, hogy Horvátország fontos szövetségese lehet Magyarországnak az EU-n belül, csatlakozásával tehát a közép-európai érdekérvényesítés erősödhet az unión belül. Az államtitkár emellett kiemelte, hogy a csatlakozással még könnyebb lehet a Magyarországon élő horvátok és a Horvátországban élő magyarok anyaországgal való kapcsolattartása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.