A két szervezet azzal kapcsolatban juttatott el közös állásfoglalást hétfőn az MTI-hez, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint a magyar államnak kártérítést kell fizetnie a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt korábbi elnökének.
Tudatták egyúttal, hogy a döntés elleni tiltakozásukat eljuttatják az emberi jogi bírósághoz is.
Véleményük szerint a strasbourgi ítélet azt sugallja, hogy „az elfogadott és elutasított szimbólumok vonatkozásában egy ország, egy nemzeti közösség nem dönthet szabadon”. Felteszik a kérdést: „milyen közös Európa az, ahol közösségi értékeinket bírálják felül, ahol valaki jogot formál arra, hogy megmondja egy másik népnek, mit szabad és mit nem szabad elvetnie?”.
A két szervezet hangsúlyozza: a magyar állam nem fizethet kártérítést „a vörös csillag híveinek”, mert – mint írták – ártatlan zsidó, keresztény és cigány polgárai már életükkel fizettek meg a „nagy vezérek” őrületeiért.
A vörös csillag tiltott viselésével kapcsolatos történet előzménye, hogy Fratanolo János egy 2004. május 1-jei pécsi szakszervezeti rendezvényen – egy Magyarországon tiltott önkényuralmi jelképnek számító – ötágú vörös csillagot viselt, majd nyilatkozott a helyi televíziónak, így a kitűzőt a nézők is láthatták. Emiatt Fratanolo János ellen 2007-ben büntetőeljárás indult, és megrovásban részesítették. Ő azonban a strasbourgi bírósághoz fordult, amely jogsértőnek minősítette az ítéletet. A testület álláspontja szerint Magyarország megsértette a korábbi pártelnök szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. A magyar államot arra kötelezték, hogy a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak 4000 euró kártérítést továbbá 2400 euró perköltséget fizessen június 8-áig.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete Fratanolo János ügyében márciusban emelkedett jogerőre. Ezt követően, április végén Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek: e szerint a kormány kitart a vöröscsillag-viselés tilalma mellett, és nem ért egyet a strasbourgi bíróság vonatkozó ítéletének végrehajtásával. Az igazságügyi tárca szerint mivel a hatályos büntető törvénykönyvnek az Alkotmánybíróság által 2000-ben megerősített passzusával ellentétes a strasbourgi ítélet, a határozat végrehajtásával kapcsolatban az Országgyűlésnek kell döntést hoznia.
A miniszter javaslata ellen 19 civil szervezet és a Magyarországi Munkáspárt 2006 is tiltakozott. Utóbbi azt is bejelentette, az ügyben az Európa Tanács eljárását kezdeményezi.
Pénteken Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára Várpalotán, az 1952-es várpalotai kitelepítések 60. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen azt mondta: bármifajta nemzetközi nyomás is nehezedik Magyarországra ezzel kapcsolatban, „azoknak, akik vörös csillagot hordtak magukon, mi kártérítést – amíg polgári kormány van Magyarországon – fizetni nem fogunk, s a büntető törvénykönyvből – mint önkényuralmi jelképet – kivenni nem fogjuk, a sarló-kalapáccsal együtt„.